Elvégre egyedül nekünk van Szerbiában
300 ezer túszunk, és egyáltalán nem mindegy, hogy a mostani tömeghisztériát miként élik túl az ottani magyarok. Nyilvánvaló, hogy az ő sorsuk ilyen súlyos pillanatban szinte minden más szempontot megelőz számunkra.

Még akkor is, ha ezt láthatóan nem mindenki érti meg a szövetségesek közül. Például April Foley nyilván csalódottságot érezhet azok után, hogy pár hete az amerikai nagykövetasszony kvázi bejelentette: Magyarország a legelsők között fogja majd elismerni Koszovó függetlenségét. Kívánsága nem teljesült, és ma már ő is csak arról beszél, hogy Washington "elvárja" hazánktól az említett lépést. Nem is lesz ezzel hiba. Csak az a kérdés: mikor? Hiszen Magyarországnak nincs ellenére az Ahtisaari-terv teljes körű végrehajtása; főleg persze a koszovói szerbek autonómiájának működése. Csakhogy a koncepció születésekor még úgy tetszett, Európa egységes álláspontra jut majd a Koszovó-kérdésben. Jelenleg azonban a közös álláspont annyi: minden tagállam viszonyuljon úgy a volt szerb tartomány függetlenségéhez, ahogy akar. A tagállamok pedig hallgatnak Brüsszelre és tényleg teszik amit akarnak. Amelyik országnak nincs saját kisebbségi problémája: elismer; amelyiknek viszont ilyen van: erre gondol és mérlegel. Mindannyian precedensillatot szimatolnak, és a politikusi fejekben felködlik: tényleg nem keletkezett-e Koszovóval repedés a háború utáni békerendszerben? Ami a mi tájainkon gyakorlatilag a trianoni rendezéssel szinonim fogalom. Innen, Magyarországról rossz nézni, miként rándul össze e napokban a Trianon-reflex Szerbiában, Szlovákiában, Romániában. Ugyanígy az is, hogy a mondott államokban hogyan kezdenek összezárni a politikusi sorok, s virágba borulni az egymás iránti szolidaritás. Ez Közép-Európában - tapasztalatok mutatják - egy ponton magyarellenes élt szokott kapni. Vagyis a koszovói probléma kezelését illetően a magyar politikától elvárható minimum: a körültekintés. Nálunk ugyanis a dolgok természetéből adódóan nem lehet olyan kormány, amely a többmilliós kisebbségi magyar sorsát érintő kérdésekben az ő érdekeik figyelmen kívül hagyásával hozhatna döntéseket.

Ezek után persze meg lehet kérdezni, mi hát akkor a különbség a magyar és a "kisantant" szomszédok álláspontja között. Hiszen ők is, mi is kivárunk. Csak ők hosszú távon se kívánják Koszovó önállóságát. Nekünk érdekünk a mielőbbi rendezés - nekik viszont kevésbé. Mi azt szeretnénk, ha Szerbiában gyorsan lecsillapodnának a nacionalista indulatok, és déli szomszédunk nem rendezkedne be hidegháborúra Európával. A belgrádi vezetés szándékai és lehetőségeinek korlátai viszont napjainkban még korántsem világosak. Nem tudni, Tadicsék mennyire tartják kézben a gyeplőt, és ha mégis: milyen irányba szeretnék fordítani az ország szekerét. Meglehet, hogy a mostani atrocitások egy rémes kurzus előjátéka Belgrádban; de az is, hogy Kostunicáék mindezzel csak a bánatpénz összegét próbálják felsrófolni az Amerikával és Európával folyó politikai pókerpartiban.