Iraki civilek "kivégzésével" vádolnak brit katonákat

Iraki civileket "végeztek ki" brit katonák egy csata után az ország déli részén - legalábbis ezt állítják brit ügyvédek. A vádakat a brit hadsereg és a védelmi minisztérium is visszautasítja.

Az ügyről készült dokumentumfilmet a BBC televízió Panorama című politikai magazinműsora mutatja be a jövő héten, de a brit sajtóban már szombaton részletek jelentek meg a filmben elhangzó állításokról.

Az ügyvédek szerint akár húsz iraki is áldozatául eshetett a vádakban szereplő gyilkosságoknak.

Ez az egyik legsúlyosabb vád, amely a brit hadsereg ellen az iraki háború öt évvel ezelőtti kezdete óta eddig felmerült.

Az incidens még 2004 májusában történt, amikor egy brit alakulatot a Mahdi Hadserege nevű síita milícia részéről támadás ért egy ellenőrző pontnál. A heves, háromórás összecsapás után elfogott irakiak már annak idején beszámoltak brit katonák által elkövetett gyilkosságokról, valamint foglyok megkínzásáról és megcsonkításáról, ám erre sem a hadsereg, sem a Nemzetközi Vöröskereszt vizsgálata nem talált semmilyen bizonyítékot.

Most azonban brit ügyvédek egy csoportja közölte: részletes tanúvallomásokat, holttestekről készült fotókat és halottkémi kivonatokat gyűjtött össze bizonyítékként, és ezeket brit bíróságokon indítandó kártérítési perekhez fogja felhasználni.

Az egyik ügyvéd azt mondta a szombati The Daily Telegraphnak: az irakiak által elszenvedett számos sérülés olyan jellegű, amely "meglehetősen szokatlan lenne egy csatatéren".

A BBC dokumentumfilmjét már annak sugárzása előtt elítélte a brit védelmi minisztérium és a hadsereg vezetése.

A tárca szóvivőjének közleménye szerint a királyi katonai rendőrség által elvégzett alapos vizsgálat semmilyen bizonyítékot nem tár fel arra, hogy a 2004-es csata után brit katonák civileket gyilkoltak, kínoztak, vagy csonkítottak volna meg.

A Panorama című műsor stábja maga is egy évig vizsgálta az ügyet. A szerkesztőség illetékese elismerte, hogy a bizonyítékok nem támasztják alá a brit fogságba esett irakiak megöléséről szóló beszámolókat, de az nem zárható ki, hogy a foglyokkal "rosszul bántak".

Iraki foglyok kínzásával, sőt őrizetesek gyanús körülmények közötti halálával már korábban is vádolták a brit hadsereget, de olyan állítás, hogy brit katonák elfogott civileket gyilkoltak volna meg nagy számban és módszeresen, még nem hangzott el az iraki háború kezdete óta.

Az egyik legnagyobb botrányt a Daily Mirror című bulvárlap kavarta még 2004-ben, azzal, hogy irakiakat brutálisan kínzó brit katonákról közölt fotókat. A hatalmas belpolitikai vihart kavaró felvételekről azonban néhány nap alatt kiderült, hogy hamisak; ezután a lap főszerkesztője lemondott.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.