Megáll a gázár a határon?

Április elsejétől nem lesz gázáremelés - tudta meg lapunk. Pedig a nemzetközi energiaárak vágtáznak, a forint gyengült, de úgy tűnik: ezt most nem érvényesíti a lakossági tarifában a kormány. A szakértői javaslat 13 százalékos drágítást tartalmazott. Az új tarifákat azonban március elsejéig kellene bejelenteni, vagyis még a népszavazás előtt.

Lapunk több megbízható forrásból származó értesülése szerint április elsején elmarad a gázáremelés. Annak ellenére lesz ez így, hogy a kormánynak elméletileg minden negyedévben érvényesítenie kellene a nemzetközi árakat a hazai tarifákban. (A gáz árát - a versenypiacot választó ipari fogyasztókon kívül - a kormány határozza meg.) A nemzetközi árfolyamok pedig napról napra csúcsokat döntenek. Az olaj hordónkénti ára immár tartósan 100 dollár körül mozog, amit lekövetnek az orosz-magyar árformula alapját képező gázolaj- és tüzelőolajárak is. Ráadásul a forint is gyengült a dollárhoz képest. Információink szerint a magyar vevő, az E.ON Földgáz számára egyetlen negyedév alatt 20 százalékkal nőtt az ár. Így ma ezer köbméterenként már 350-360 dollárt fizet az orosz Gazpromnak.

Úgy tudjuk, a Magyar Energia Hivatal 13 százalékos lakossági áremelést tartott szükségesnek. (Ez érthető: egy tavaly decemberi, lapunkban megjelent kormányzati becslés 345 dolláros importgázár mellett április 1-jétől 7,5 százalékos lakossági tarifanövelést tartott szükségesnek. Nemrég pedig a gazdasági tárca munkatársa úgy nyilatkozott, hogy a nemzetközi árnyomás az év egészére vetítve még mintegy 20 százalékos gázáremelést tesz szükségessé). Információnk szerint azonban a szakértők által javasolt emelést most nem érvényesítik. A nyilatkozattételtől elzárkózó illetékesek legalábbis annyit mondtak, egyelőre nem találkoztak a témával kapcsolatos előkészítő anyagokkal (pedig erre szükség volna egy drágítórendelet esetén).

Az új gázárakat annak érvénybe lépése előtt egy hónappal ki kell hirdetni a közlönyben, vagyis legkésőbb március elsejéig be kell jelenteni azokat. Vagyis: az áremelési döntésnek a március 9-i népszavazás előtt meg kellene jelennie. Kormányzati források azonban nem erősítették meg, hogy politikai okai volnának az emelés halasztásának.

Kérdés, a mostani lépésnek mi lesz a "visszája" - a korábbi emelések elhalasztásának mindenesetre most fizetjük az árát. A kormány a 2006-os választásokra készülve az akkor még Mol-tulajdonú nagykereskedővel titkos megállapodást kötött az áremelések tompításáról, illetve az így keletkezett kereskedői veszteségek későbbi törlesztéséről. A több százmilliárdosra duzzadt adósság ledolgozását 2007-től építették be a lakossági gázárakba, amelyek a nemzetközi trendek ellenére ezért nem csökkentek. Az adósság azonban az enyhe időjárás miatti alacsony gázfogyasztás okán alig-alig apadt. Így még most is több tízmilliárd forintot kell ledolgozni a nagykereskedőnél. Az E.ON Földgáz sosem panaszkodott az eljárásra, mivel a kormánytól mindig kapott biztosítékokat a törlesztésre. Mindazonáltal a német tulajdonú cégnél korábban úgy nyilatkoztak: ez év július elsejéig, a gázár hatósági kontrolljának tervezett megszüntetéséig szeretnék visszakapni a teljes összeget. Igaz: azt a gazdasági tárca épp a héten jelentette be: a nyitás csúszik még fél évet, és csak január elsejétől lesz aktuális.

Bár az E.ON most szintén nem nyilatkozik, aligha elképzelhető, hogy ne egyeztettek volna a kormánnyal az áremelés újbóli elhalasztásáról. Ez ugyanis újfent növeli a cég felé fennálló adósságot. A társaság az újabb halasztás miatt akár be is perelhetné a magyar államot - ezt azonban egy negyedéves kimaradás miatt nem kockáztatja meg. Vélhető, hogy így az áprilisi áremelés elhalasztása fejében július elsején tartanának szükségesnek egy nagyobb korrekciót - erre alapot ad a gázpiaci nyitás halasztása is. Ha július elsején a kormány az eddigi képlet alapján számítja ki a gázárat, abba "könnyebb" beleépíteni a fennmaradó tartozást. Az sem lehetetlen azonban, hogy mostani engedékenységéért cserébe az E.ON nyitottabb fülekre találhat az árfelszabadításról szóló új gáztörvény kidolgozása során, ami alapvetően befolyásolja jövőbeni piaci helyzetét.

A korábbi évek tapasztalatai alapján persze az sem kizárt, hogy a kormány nem pont a negyedév első napján változtat az áron - igaz, egy népszavazás utánra kitolt bejelentés ismét politikai kérdéseket vethet majd fel.

Gazprom-árjóslatok*

  2007.decemberi terv 2008.februári terv
2007. IV. negyedév 301 304
2008. I. negyedév 345 355
2008. II. negyedév 383 396

*USA-dollár/ezer köbméter a magyar határon

Forrás: Népszabadság-gyűjtés

Egyelőre takarékra állítják az áremelést
Egyelőre takarékra állítják az áremelést
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.