A nyomok a mellékutca torkolatánál véget értek, Radnai Béla nem nézelődött tovább, átvágott a kereszteződésen, és elment dolgozni. Amikor a nap végén hazafelé tartott, vette észre, hogy az útkereszteződés túloldalán fehér foltok vannak a járdán és az úttesten, a főút melletti nagy villanyoszlop behorpadt, az ajtaja leesett, a helyén lévő szigetelőszalag-csíkok mögül pedig kikandikálnak a vezetékek. Jobban megnézte a villanyoszlop környékét, és fém-, valamint műanyagforgácsokat látott.

A felesége egész nap otthon volt a gyerekekkel, úgyhogy összeszedett néhány információmorzsát a történtekről. "Te nem hallottad?" - kérdezte, és ekkor Radnai Bélában nagyon halványan derengett valami. A felesége viszont valóban hallotta nemcsak a csattanást, hanem nem sokkal később a szirénázást is. Rövidesen aztán ő is visszaaludt, a főút és a mellékutca kereszteződésében azonban - mesélték a házbéliek - még órákon keresztül a feje tetejére állt a világ: tűzoltók vágták ki a bent lévőket az autó roncsaiból, a mentők azonnal elvitték őket, utána pedig hajnalig tartott a helyszínelés. "Nagy baleset volt - jegyezte meg egy hölgy a második emeletről, akinek az ablaka a mellékutca torkolatára nyílt -, csoda, hogy reggelre így rendbe tudták szedni a környéket." Radnai Bélában ekkor világosodott meg, hogy a járdán és az úttesten lévő fehér foltok a fertőtlenítésre szánt mészből származnak.

Másnap reggel újra megnézte a nyomokat, és most már látta, hogy mi történt: az autó nagyjából az ő házuk kapuja előtt fölszaladt a járdára, átvágott az útkereszteződésen, és annak túlsó oldalán nekiütközött a villanyoszlopnak. Kék autó volt - állapította meg a földre hajolva Radnai Béla -, bár gondosan összetakarítottak mindent, ott maradt pár metálkék szilánk. A dolog aztán akkor vett tragikus fordulatot, amikor néhány nappal később virágok jelentek meg a villanyoszlopon: először pár szál, dróttal odatoldozva, másnap még több, valamint egy koszorú. A villanyoszlop aljában pedig, a még mindig ott lévő metálkék szilánkok között mécses világított. A környéken lakók onnantól fogva gyakran megálltak a villanyoszlop körül, és borzongó suttogással megtárgyalták, hogy ki hallott esetleg újabb részleteket. Radnai Béla is innét tudta meg, hogy nem a sofőr halt meg, hanem a mellette lévő ülésen ülő fiatal lány. Az aszfalt száraz volt, forgalom alig, a metálkék sportkocsi viszont nagyon gyorsan ment.

Egyik délután Radnai Béla egy középkorú, jól öltözött házaspárt pillantott meg a villanyoszlop körül: egymástól elfordulva sírtak, mintha szégyellnék a könnyeiket egymás előtt, és mintha inkább mutatnák azokat a járókelőknek, mint egymásnak. Azt követően rendszeresen megjelentek, egy városi terepjáróból szálltak ki, ami hosszú percekig állt vészvillogóval a külső sávban. Amikor kijavították a villanyoszlopot, a munkások leszedtek és a földre tettek mindent róla. A házaspár még aznap délután friss virágot drótozott az oszlopra, és odaraktak egy-két játék mackót is. Akkor se beszéltek egymással: miután végeztek, álltak némán, egymástól elfordulva, könnyes szemekkel.

Később már külön jöttek. Valamelyikük Mikulás-csokit hozott, a másikuk karácsonyfadíszeket. Leesett az első hó, ünnepi fények világítottak az ablakokban, és egy nagy, szépen becsomagolt doboz is megjelent a villanyoszlop alatt. Pár napig ott volt, azután eltűnt. Radnai Béla szerette azt gondolni, hogy egy angyal vitte el.