Jön Gyurcsány?

Politikai elemzők tisztánlátását álaxiómák, megkérdőjelezhetetlen igazságnak tetsző, de könnyen cáfolható állítások homályosítják el. Ilyen álaxióma például az, hogy soha ilyen társadalmi elutasítottsága egy kormánynak nem volt. A legaktuálisabb és legnépszerűbb álaxióma, hogy Gyurcsány könnyen elcsúszhat a népszavazáson, ami akár még előre hozott választást is hozhat. Ezek az álaxiómák azt a képet erősítik, hogy a kormány végóráit éli. Higgadt elemzéssel közelebb jutunk a valósághoz. A kérdés most nem az, hogy Gyurcsány megy-e. Az a kérdés, hogy Gyurcsány jön-e.

Jó ideje már, hogy a közbeszédet a leegyszerűsített érvkészletek uralják. A nyilvános viták szereplői álaxiómákban beszélgetnek egymással: olyan vélelmezett igazságokra építik érvelésüket, amelyet senkinek nem jut eszébe megkérdőjelezni vagy alaposabban átgondolni. Ennek nyomán pedig előre látható, unalmas viták zajlanak a politikáról, hiszen magát a bázist nem kérdőjelezik meg. Ezek az álaxiómák pedig az utóbbi időben egyre inkább abba az irányba mutatnak, hogy a Gyurcsány-kormány végóráit éli. Higgadt elemzéssel közelebb jutunk a valósághoz. Lássunk most pár axiómának látszó álaxiómát és azok cáfolatát.

Az elemzők körében népszerű és ritkán kétségbe vont állítás például az, hogy Gyurcsány Ferencet Orbán Viktor tartja életben és viszont. A két vezetőnek egyformán érdeke, hogy a másik is pályán maradjon. E gondolatmenet folytatása az szokott lenni, hogy az tenne az országnak a legjobbat, ha mindketten távoznának a politikai életből. Az állítás azt sejteti, mintha minden körülménytől függetlenül e két politikus megszállta volna az országot, pedig senki nem hívta őket, és senki nem is szeretné, hogy maradjanak. A jelenség - azaz hogy két erős, megkerülhetetlen egyéniség áll egymással szemben - sokkal inkább a politikai rendszerek Max Weber által elsőként felismert tendenciáiból, semmint a két említett politikus karakteréből fakad. A politika perszonalizálódása szükségszerűen kitermeli a maga vezéreit. Ahogyan Körösényi András is írja Vezér és demokrácia című művében, "A demokratikus kormányzatot is jellemzi a perszonalizáció és a nem racionális elemek szerepe, mint például a vezetők karizmatikus erejébe vetett hit és bizalom. Egy politikai vezér személyes vonzereje, imázsa és tettei segítségével toboroz követőket, növeli elfogadottságát." Az állítás tehát, hogy a két vezetőnek egyformán érdeke, hogy a másik is "játékban maradjon", éppen a dolog rendszerszerűsége miatt nem igaz. A jelenség eredője nem a személyes érdek, hanem következmény. Ha holnap Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor eltűnne a politikai életből, pártjaik minden bizonnyal hasonlóan versenyképes karaktert keresnének utódul. Az állítást indirekt módon is lehet cáfolni: bármelyikük távozása nem járna a másik önkéntes viszszavonulásával. Orbán Viktornak minden politikai racionalitás szerint kifejezetten előnyös lenne, ha az MSZP nem Gyurcsány Ferencet indítaná 2010-ben. Tehát a kulcs nem a személyükben, hanem a rendszerben keresendő.

Szintén unalomig ismert álaxióma, hogy az emberek még soha nem fordultak el enynyire a politikától. A választópolgárok politikai elitbe, illetve politikai pártokba vetett bizalma, és politikai részvételi hajlandósága párhuzamosan és ciklikusan változik. Két választás között mindig nagy a bizonytalanok aránya - a választók közel fele sorol ekkor ide -, de téthelyzetben, választások idején arányuk jelentősen csökken. Ha megnézzük az eddigi ciklusokat, láthatjuk, hogy mindegyiknek megvolt a maga csúcspontja, amikor a legnagyobbra duzzadt a bizonytalanok tábora. A Szonda Ipsos adatai szerint az Orbán-kormány félidejében a bizonytalanok és nem szavazók aránya
46%-on érte el csúcspontját, a Medgyessy-, majd az első Gyurcsány-kormány 41 és 45% körül. A Medián által jelenleg mért 27-30% elbizonytalanodás, vagy, ha úgy tetszik, "politikától való elfordulás" kifejezetten átlagon aluli. A Gyurcsány-kormány környezete tehát ebben az értelemben nem extrémebb, mint amilyen az a megelőző kormányok idején volt.

Az előbbi álaxióma folytatásaként az is sokszor elhangzik, hogy ilyen erős társadalmi elutasítottsága még nem volt egy kormányunknak sem. Nem igaz ez az állítás sem: az elmúlt 18 év közvélemény-kutatásai szerint minden kormányzati ciklusnak volt mélypontja, és ebben a sorban a jelenlegi kormány népszerűtlensége nem erősebb az átlagnál. A Horn-kormány idején a szocialisták mélypontja 12%-on volt (összes megkérdezett körében, 1997. január-március, Szonda Ipsos), az Orbán-Torgyán-kormány alatt a Fideszé 17%-on (összes megkérdezett körében, 2000. december, Szonda Ipsos) és az első Gyurcsány-kormány alatt is járt már 20%-on az MSZP (összes megkérdezett körében, 2005. június, Szonda Ipsos). A jelenlegi kormány nagyobbik pártjának 15%-os támogatottsága (összes megkérdezett körében, 2008. január, Szonda Ipsos) ugyan valóban alacsony, de az előbbi számok ismeretében bátran állíthatjuk, hogy nem tér el az ilyenkor szokásos mértéktől. A kormány és annak feje tehát ebben az értelemben sincs a szakadék szélén.

A politikai elemzésekben azt a mondatot is sűrűn lehet olvasni, miszerint instabil a kormány, mert az SZDSZ bármikor kiléphet a koalícióból, illetve Gyurcsány Ferenc helyzete könnyen hasonlatossá válhat Medgyessy Péteréhez, az erőviszonyok most ugyanolyanok, mint 2004-ben. Nos, a hasonlat erősen sántít. 2004-ben az SZDSZ többek között azért tudott erőt felmutatni a szocialistákkal szemben, mert az európai parlamenti választások eredményét meglovagolva reális opcióként merülhetett fel akár a koalíció felmondása, illetve ahogyan megtapasztalhattuk, a kormányfő lecserélése. Akkor a liberálisok nem kötötték magukat jelentős reformokhoz, nem volt olyan nagy horderejű programpont, amelyhez egy esetleges távozással látványosan hűtlenekké váltak volna. De játsszunk el a gondolattal, hogy az SZDSZ mégis kilép a koalícióból. Nem látott Magyarország még kisebbségi kormányzást? De, látott: a 2001-es FKGP-botrányok közepette 192 főre apadt Orbán Viktor kormányának koalíciós többsége, jóllehet négy független, exkisgazda honatyával külön megállapodást kötött a Fidesz, hogy együtt szavaznak a kormány-

koalíció pártjaival. A kisebbségi kormány fogalma nem egyenlő a politikai válsággal, bár kétséget kizáróan megnehezíti a hatékony kormányzást. A jelenlegi kormány tehát nem instabil, sokkal kevésbé fenyegeti a koalíciós szakadás, mint elődeit.

Népszerű és különösen aktuális álaxióma, hogy Gyurcsány bele fog bukni a népszavazásba. A legfrissebb közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy a Fidesznek sem a részvétellel, sem az igenek arányával nem lesz problémája: a Medián legutóbbi kutatása szerint mindhárom kérdésben az öszszes szavazó 40 százaléka fog biztosan elmenni és igennel szavazni. Így az sem lenne meglepő, ha hárommillió körül alakulna az igenek száma mindhárom kérdésben. Ezért a díjakat a parlament minden bizonynyal eltörli. És mindez már most tudható, ha úgy tetszik, azt a piac már beárazta, tehát a népszavazás eredménye senkit nem fog meglepni. Nem fogja olyan sokként érni a szocialista pártot és frakciót, ami elsodorhatja Gyurcsány Ferencet. Más lenne a helyzet, ha a koalíciós pártok szoros eredményt vagy a nemek esetleges győzelmét várnák. Akkor egy nem várt csapás megrendíthetné őket. Azonban a népszavazástól függetlenül mindig van rá esély, hogy a kormányzó pártok attól várják népszerűségük fellendülését, hogy változtatnak a kormányfő személyén. Ehhez viszont sok kínzó kérdést meg kell válaszolniuk: Ki legyen a jelölt? Támogatja-e azt az SZDSZ? Ha nem az SZDSZ, akkor melyik ellenzéki párt? Jó-e az egyáltalán a szocialistáknak, ha egy ellenzéki támogatottságú kormányfőjük van? Jó-e az a szocialistáknak, ha a konvergenciaprogram által erősen lehatárolt keretek között vezetnek be egy új miniszterelnököt, akivel nagy valószínűség szerint 2010-nek is neki akarnak futni? Az előre hozott választás lehetősége pedig puszta fikció. Arra akkor kerülhet sor, ha az Országgyűlés feloszlatja önmagát, ez pedig a szocialista és/vagy liberális frakció nélkül nem megy, lévén a két említett pártnak van többsége a parlamentben. A két párt aktuálisan alacsony népszerűsége mellett öngyilkos hajlamra vallana, ha most választáson akarnák megmérettetni magukat, hiszen a szocialista frakció ötödére olvadna, a liberálisok pedig jó eséllyel kiesnének a parlamentből.

Végül hadd utaljak vissza a cikk címére. Mivel azt állítom, hogy Gyurcsány a népszavazás után nem megy, ezért nem is a népszavazás az érdekes, hanem a népszavazás és a következő megmérettetés közötti időszak. Tehát nem az a kérdés, hogy a népszavazás után Gyurcsány megy-e. Az a kérdés, hogy jön-e. Hogy fel tud-e mutatni eredményt a megkezdett reformok terén, ami igazolja politikáját. Hogy lesz-e rend, hogy lesz-e adócsökkentés, hogy lesz-e jobb egészségügyi ellátás. És végül, hogy lesznek-e "új tulajdonosok", hogy lesz-e polgárosodás, hogy sikerül-e a hétfőn meghirdetett programját úgy kivitelezni, hogy az ne forduljon "mutyizásba". Gyurcsány sorsát most nem a népszavazás határozza meg, hanem az, hogy tud-e olyan politikát folytatni, amivel fordítani tud a trenden.

A szerző a Progresszív Intézet munkatársa

Évértékelőre  indulóban
Évértékelőre indulóban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.