És azt, hogy "a németség Hitlerben és a nácizmusban nem kapott új eszmét, de tökéletesen kifejezve kapta lényegét". Azt is híresztelte, hogy a kapitalista zsidó meg a bolsevista zsidó "megegyezik abban az égő, olthatatlan gyűlöletben, ahogyan a magyarság egészének vesztét kívánják".

Ki merné azt mondani, hogy ezek a kifejezések nem alkalmasak arra, hogy "a magyar nemzet, vagy a lakosság egyes csoportjai, így különösen nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportok tagjainak becsületét csorbítsa, avagy emberi méltóságát megsértse"?! Az enyémet biztosan sérti, magyarként is, zsidóként is, sváb és cigány polgártársaim polgártársaként is. (Nem is ezért szeretem Márait, már amennyire szeretem.) Márpedig ha ez így van, akkor a szocialista frakció a hétfői sajnálatos parlamenti baleset folytán megteremtette Márai kriminalizálásának lehetőségét. Miután az író fölötti ítél-kezés már átkerült Szent Péter hatáskörébe, csak műveinek kiadóit lehetne börtönbe küldeni. Ha komolyan lehetne venni a "gyalázkodás" hétfőn kiterjesztet törvényi tényállását. S ha komolyan kellene tartani attól, hogy ez a kiterjesztés átmegy az Alkotmánybíróságon.

Reszkethetnénk mi is. A jövőben nem folyhatna nálunk olyan vita a romákkal kapcsolatban, amilyen a közelmúltban lefolyt. Egy-két hozzászóló szerint a vita indítója megerősítette a rasszista sztereotípiákat, a Magyar Gárda érvelését, azt tehát, ami egy kisebbségi csoport emberi méltóságát sérti. Az ilyen hozzászólások nem szabad vélemények lennének ezután, hanem feljelentések. Ha megalapozottak, az egyik szerzőnket kell elítélni, ha nem, akkor néhány másikat rágalmazásért. De a szerkesztőséget mindkét esetben!

Röhöghetnénk, hogy milyen abszurd és értelmezhetetlen jogszabállyal akarják egyesek fölszántani a rasszizmussal mélyen átitatott közbeszédet, melyben egészen bevett és normálisnak tekintett jelenség a cigányozás és a buzizás. De a röhögés nem lenne igazán helyénvaló. A cigány, a buzi, a köcsög úgyszólván konszenzuális szitokszó, mely százmazástól és nemi orientációtól függetlenül alkalmazható bárkire. S nagyon kevesen vannak az érintetteken kívül, akik ezen fönnakadnak. Amíg a hétköznapok nyelvi és társadalmi közege ilyen, addig ki gondolhatja komolyan, hogy a szólásszabadság jogi korlátozásával, büntetőítéletekkel javíthat rajta? Hoszszú és nehéz szellemi és társadalmi küzdelem áll előttünk. Aki a szólásszabadság korlátozásával akar ebben a küzdelemben előre jutni (az internet korában...!), semmit nem ér el, csak kinevetteti magát. Hiába rángatunk bárkit a bíróság elé, amíg milliók érezhetik úgy, hogy ők is ott állhatnának a vádlott helyén, ha nem egy kicsi, hanem a nagy nyilvánosság lenne az osztályrészük.

Szinte képtelenség érvényt szerezni azoknak a törvényeknek is, amelyeknek muszáj, mert konkrét fizikai és egzisztenciális sérelmekhez kapcsolódnak. Az izgatás tényállását a bíróság úgyszólván szabotálja, a rendőri erőszak szinte mindig büntetlen marad, nagyon kevés eséllyel lehet a munkahelyi, iskolai, vendéglátó-ipari stb. diszkrimináció tilalmának érvényt szerezni. A közélet embereinek a meglévő és végrehajtandó törvények végrehajthatóságáról kellene gondoskodniuk, s nem pedig olyan újabbakat gyártani, amelyeket nemcsak lehetetlen, de nem is helyes végrehajtani.