Húsz közép-európai városban lesz Mediawave

A Mediawave elnevezésű nemzetközi filmversenyt és a hozzá kapcsolódó dzsessz és népzenei koncertsorozatot április 26-tól május 3-ig rendezik meg Győrött és még húsz közép-európai városban - mondta el Hartyándi Jenő fesztiváligazgató.

A fényírók fesztiválját az idén 18. alkalommal szervezi a Mediawave Alapítvány. A közel két évtized alatt a seregszemle bekerült a nemzetközi fesztiválok vérkeringésébe. A győri programokkal párhuzamosan több magyar helyszínen, valamint összesen húsz cseh, lengyel és szlovák városban rendeznek filmvetítéseket, koncerteket.

A fesztiváligazgató tájékoztatása szerint az idei filmes versenyre 66 országból körülbelül 1100 művet neveztek. Az európai és az amerikai kontinensen kívül például a Fülöp-szigetekről, Iránból, Irakból, Ruandából és Szenegálból is küldtek filmeket a győri fesztiválra.

Az előzsűrizés már megtörtént: 62 filmet válogattak be a versenyprogramba, és további 34-et versenyen kívül vetítenek.

Hartyándi Jenő közölte: az idei Medawave egyik központi témája az 1960-as, 1970-es évek, kiemelten 1968, a párizsi, a prágai események, a vietnami háború elleni tüntetések elleni időszaka. Az 1968 szellemiségét megörökítő filmalkotások mellett a győri Széchenyi István Egyetem doktoranduszai tudományos konferencián elemzik '68 örökségét.

Más témákban, köztük a mozi jövőjéről is rendeznek vitafórumot. A műhelybeszélgetések fókuszába a dokumentumfilmezést állítják.

Az idei eseménysorozaton az eddigieknél nagyobb hangsúlyt helyeznek a fesztiválon jelen lévő fiatal filmesek aktivizálására - közölte a fesztiváligazgató. Mint kifejtette: arra ösztönzik őket, hogy alakítsanak nemzetközi stábokat és készítsenek rövidfilmeket a fesztivál idején, találjanak a mini filmforgatáshoz megfelelő helyszíneket, szereplőket. Ez egyfajta tréning a következő filmes nemzedék számára. Célja, hogy nemzetközi közegben szerezzenek gyakorlatot a fiatalok az együttműködésre.

Hartyándi a zenei programokról elmondta: világsztárokat várnak, fellép Győrött a világhírű amerikai Campbell Brothers gospel együttes, spirituálékat énekel a fiatal norvég énekesnő, Kristen Asbjornsen. Az ő zenéje lesz az idei Mediawave szignálja. Egy másik különlegességnek nevezte a fesztiváligazgató azt a francia formációt, amely egy etióp énekesnővel lép fel Győrött.

Van esély arra, hogy a hajdani woodstocki fesztivál egyik brit legendája, a Ten Years After is vendégszerepeljen a 18. Mediawaven. A legendás együttes világturnén szerepel, s áprilisi záró koncertjüket Ausztriában tartják, onnan jönnének át és április 27-én játszanának Győrben fellépti díjuk töredékéért, hárommillió forintért. Ez a forrás azonban egyelőre még hiányzik a költségvetésből.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.