Röghöz kötve - munka nélkül
A magyarok mobilitási hajlandóságáról az egyik szakértőnek az az ungvári bácsi jutott eszébe, aki egész életében ki sem lépett a falujából, de az évek során a történelem viharainak - a határtologatásoknak - köszönhetően mégis élt Csehszlovákiában, Magyarországon és a Szovjetunióban.
- A magyarok nagyon ragaszkodnak a tulajdonukhoz: nehezen jön össze a lakás vagy a ház, amit nem szívesen hagynak el, nem beszélve a felvett hitelekről, ami szintén visszatartó erő. Elsősorban a fiataloknak továbbra is csak egy város létezik Magyarországon, Budapest. Legtöbbjük attól fél, ha elmegy néhány évre Győrbe, Debrecenbe dolgozni, többé már nincs visszaút a fővárosba - véli Szabó Andrea, a Telkes Tanácsadó Zrt. partnere. A frissen végzett diplomásokat nem vonzzák a vidéki városok, gyakran kérdezik a fejvadászoktól, karrier-tanácsadóktól, mit csináljanak ott munka után, hol tölthetik el szabadidejüket színház, mozi, plázák híján. - Ezen a vidéki települések saját képük javításával, tudatos marketinggel segíthetnének sokat. Debrecen például az Aquacityvel vagy a Leonardo-kiállítással, Miskolc az egyre jobban kommunikált barlangfürdővel, a Fiatal Filmesek Nemzetközi Filmfesztiváljával "tette fel magát a térképre". Ezek a helyek érezhetően vonzóbb célponttá váltak az utóbbi időszakban a munkát keresőknek, mert úgy érzékelték, ezekben a városokban is zajlik az élet - mondja Szabó Andrea. Hozzáteszi: nem egy vidékre költözött ügyfele panaszkodott már, hogy ufónak érzi magát az ottani emberek között; nem mindig befogadó a munkahelyi vagy lakóközösség. - Ugyanezt Budapesttel kapcsolatban ritkán hallom, itt inkább a bűzt, a forgalmat, a szemetet, az agressziót, a rossz közlekedést említik hátrányként, ám ezt általában ellensúlyozza a jó fizetés - teszi hozzá.
A pályakezdőket az unalmas vidéki élet víziója rémiszti el a költözéstől, a harmincas korosztály pedig - még ha a lelke mélyén hajlandó lenne egy jobb állásért elhagyni a fővárost - lakása, háza, gyerekei, azok iskolái, baráti kapcsolatai révén túl sok szállal kötődik, ezért nem mobilizálható. - A gyermekesek attól is félnek, hogy a kicsik nem a legszínvonalasabb óvodába, iskolába járnak majd, pedig vidéken is vannak kiváló intézmények.
Nem mindig könnyű mindkét szülőnek munkát találni, vidéken kevesebb vállalat közül lehet választani, mint a főváros környékén, ezért egy esetleges leépítés, cégátalakítás akár reménytelen helyzethez vagy újabb költözéshez vezethet - magyarázza a diplomások gondolkodásmódját Szabó Andrea.
- Barátok, szerelem, család - ha külföldi állásról van szó, jellemzően ezek a legfőbb visszatartó indokok - mondja Hegymegi Orsolya, a toborzással, munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Grafton Recruitment pénzügy-számviteli divíziójának munkatársa. - A meglepő az, hogy például a könyvelők lassan már Budapest közvetlen környezetében, Budaörsön, Biatorbágyon, Dunaharasztiban vagy Nagytétényben sem hajlandók munkát vállalni. Volt olyan cég, amely budaörsi telephelyére több mint egy évig keresett könyvelőt. Havi bruttó 200 ezer forintért nem éri meg napi 1-1,5 órát utazni, mondják. Várnak inkább egy a lakhelyükhöz közelebb eső ajánlatra, míg egy cseh, lengyel vagy szlovák ilyen esetben csomagol és költözik, illetve ingázik - akár Magyarországra is. Az agglomerációs pozíciókat általában vidékről töltjük be. A vezető beosztásokkal nincs gond, magas fizetésért - céges autóval, telefonnal - szívesen utaznak az emberek, akár napi plusz 2-3 órát is - teszi hozzá.
A Grafton it-részlegén is azt tapasztalják, hogy az érdeklődők kivárják azt az ajánlatot, amely a legkevesebb utazásra kényszeríti őket, egy-egy törökbálinti pozíciót a legtöbben élből visszautasítanak. Igaz, ők szintén a keresett szakmát űzők köréhez tartoznak, akiket jól megfizetnek, és akikért szinte tolonganak a cégek, ezért nagy rá az esély, hogy előbb-utóbb találnak a kívánt távolságban munkaadót.
A nagytétényi Lekkerlandnál elsősorban a fizikai munkások immobilitása okoz problémát. - Nemcsak a hajlandóság hiányzik, a tömegközlekedés is rossz, ezért annak ellenére, hogy bár külön buszt nem, de a bérlet árát és az egyéb utazási költségeket állja a cég, folyamatosan keresnünk kell az embereket 7700 négyzetméteres raktárunkba - tudtuk meg Major Krisztinától, a főleg élelmiszert, édességet, üdítő- és energiaitalokat, égetett szeszes italokat, import- és hazai minőségi borokat szállító cég kommunikációs munkatársától. - A felsőfokú végzettségűek esetében eddig nem tapasztaltunk hasonló problémát - mondja Major Krisztina. A Lekkerland mintegy 120 embert foglalkoztat jelenleg, ötven százalékuk szakképzettséget nem igénylő fizikai munkát végez.
Az Észak-alföldi Régióhoz tartozó Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol tavaly év végén összesen több mint 110 ezer álláskeresőt tartottak nyilván a munkaügyi hatóságok, 2007-ben közel ezer külföldi kapott munkavállalói engedélyt. Miskó Istvánné, a nyíregyházi regionális munkaügyi központ főigazgatója szerint ezt nem csupán a magyarok mobilitási hajlandóságának hiánya magyarázza, hanem az is, hogy a cégek sokszor speciális ismeretekkel rendelkező embereket keresnek, és a régióban élő munkanélküliek mintegy 60 százaléka szakképzetlen.
Nyugat felé is nyitva az út, de - néhány szakma kivételével - itt sem tapossák egymás sarkát a kifelé tartók. Arról, hogy hányan hagyták el az országhatárokat az uniós csatlakozás óta, senkinek nincs pontos statisztikája. - Becsléseink szerint 60-80 ezer magyar fordulhatott meg 2004 májusa óta az EU munkaerőpiacán, beleértve azokat, akik egyszer-egyszer idénymunka miatt hagyják el az országot, és azokat is, akik valamikor kimentek és azóta sem jöttek vissza - tudtuk meg Kovács Gézától, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal munkatársától.
A legtöbben valószínűleg az Egyesült Királyságot és Írországot választották, hiszen ez a két állam semmilyen akadályt nem gördített az újonnan csatlakozók munkavállalói elé, ráadásul sok fiatal beszéli is, illetve szeretné magasabb szinten megtanulni az angol nyelvet. A magyarok aránya Angliában azonban így is csak három százalék körüli a 2004-ben belépett tíz új tagállam "küldöttei" közül.
Bár az osztrák és a német munkaerőpiac csak fokozatosan nyílik, e két ország - elsősorban földrajzi közelsége miatt - mégis a rangsor második helyén található. Igaz ugyan, hogy a Brit-szigetekkel szemben folyamatosan veszítenek pozíciójukból, Burgenland például mégis akkora sláger, hogy a nyugat-magyarországi cégeknek folyamatosan szembesülniük kell az ingázók miatt jelentkező szakemberhiánnyal. - Németországba négy hónapos idénymunkára konyhai kisegítőnek, mezőgazdasági feladatok elvégzésére 2-2,5 ezer ember megy ki évente. Az egyéves programban viszont, amely után minden további engedély megszerzése nélkül akár kint is maradhatnának, a németországi kétezres keretszámnak csak töredékét, 10-15 százalékát használjuk fel. Az Ausztriával kötött gyakornoki egyezményt adta lehetőségekkel sem élnek maradéktalanul a magyar munkavállalók: 1800 nyelvtudással rendelkező, szakképzett ember vállalhatna munkát, de csupán 60-80 százalékos a kihasználtság - mondja a szakember.
Annak ellenére, hogy az EU munkapiacán általában több mint egymillió betöltetlen álláshely található a legkülönbözőbb végzettséget igénylő szakmákban, nyelvtudás, a kezdőtőke hiánya, az újra beilleszkedéstől való félelem és a családi, baráti kötelékek az emberek döntő többségét megakadályozzák abban, hogy elhagyják Magyarországot. - Felméréseink szerint ezek a fő indokok, ami miatt a magyarok maradnak. Sok helyen hónapokra, vagy akár fél évre előre is elkérik a lakbért, és az első fizetésig enni, közlekedni kell - ezt nem tudják finanszírozni. Hosszabb távollét után megszakadnak az itthon hagyott baráti kapcsolatok, az ismerősök elköltöznek, ami komoly újra beilleszkedési problémák elé állítja a hazatérőket, nem beszélve arról, hogy a család rövid idő után elkezd hiányozni a kint dolgozóknak. Ha viszont feleséggel, gyerekekkel, szülőkkel utaznak ki, nagyobb lesz a lakhatási és rezsiköltség, ráadásul semmi nem garantálja, hogy legalább a két családfenntartó talál magának munkát - tette hozzá Kovács Géza.
Nincs hagyománya a vándorlásnak
A magyar társadalomban nem élnek olyan családi minták, amelyek azt mutatnák: az ember veheti a sátorfáját, és odébbállhat, hogy jobban boldoguljon. A térség országaiban más a helyzet: a lengyel határokat ide-oda tologatta a történelem, ezzel együtt sokan vándoroltak; az oroszokat kitelepítették a környező szovjet köztársaságokba, most igyekeznek vissza; Erdélyben is megvan a hagyománya a Kárpátokon inneni és túli mozgásnak - magyarázza Krémer Balázs szociológus, a Debreceni Egyetem docense. A szakember szerint a szokások megváltozásához az ingázás, a távolabb költözés feltételeinek javítására, a földrajzi mobilitás következetes ösztönzésére lenne szükség. Erre számos eszköz, technika létezik. - A bérlakáspiac bővítése, a beutazási, lakhatási támogatások rendszerének fejlesztése, vagy csak egyszerűen az emberek összefogásának támogatása is segítene abban, hogy ha valaki ideiglenesen vagy tartósabban lakóhelyétől távolabb talál munkát és boldogulást, akkor legyen esélye belevágni. Ha valaki egyedül jár be autóval egy Debrecen környéki kistelepülésről a városba, és megszerveződik (netán még támogatást is kap) a "teleautó", azaz még hárman-négyen beszállnak a fuvarba költségmegosztással, már az is növelheti a mobilitási hajlandóságot - mondja Krémer Balázs.
Átlagosan 3,7 munkahelyen éljük le az életet
Magyarországon a 15-64 éves korosztály 57 százaléka dolgozik, ez az arány a kelet-közép-európai EU-tagállamokban 62, Nyugat-Európában pedig 67,5 százalék. A szakadék még nagyobb az alapfokú végzettségűek esetében, ahol majd 20 százalékos a lemaradás az európai átlaghoz képest. A részfoglalkoztatási formák aránya is rendkívül kicsi. Az Európai Unióban egy foglalkoztatott átlagosan tíz éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, Magyarországon átlagosan nyolc éve, ami azt jelzi, hogy valamivel mobilabbak vagyunk, mint más közösségi polgárok (a statisztika persze elfedi, hányan vannak azok, akik egy-két vagy akár félévente váltanak). Az 50 év felettiek munkában töltött éveinek száma Magyarországon csak kicsit alacsonyabb, mint a 30 év körül mozgó uniós átlag. Életünk során 3,7 munkahelyen fordulunk meg (az EU-átlag 3,8, de a dánok például hat, a luxemburgiak átlagosan két munkahelyen élik le az életüket). Az utóbbi évtizedek tanúsága szerint az EU munkaképes korú lakosságának mindössze két százaléka dolgozik másik tagállamban. A munkavállalók 26 százaléka maximum két, 12 százaléka legfeljebb négy éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, 22 százalékuk 5 és 9 év közötti időtartamot, 40 százalék több mint tíz évet töltött ugyanott.
