Ami a két beszédet rokonná tette, az a jövőbe tekintés volt: hallgatólag egyetértettek abban, hogy a jövő ma/most kezdődik. Orbánnál a népszavazással (amelyről Gyurcsány - nyilván taktikai megfontolásból, talán egy kicsit tettetett közönnyel, szinte egy szót se szólt, csip-csup dolog, mondta volna, ha szól); a miniszterelnöknél a tudás, a munkahelyteremtés és a tulajdon javát szolgáló friss-ropogós intézkedésekkel, egészen pontosan: azok részleteinek (heteken, hónapokon belüli, ergo pillanatnyilag még lebegtetett) bejelentésével.

Vitán felül áll, hogy Gyurcsány távlatosabb dolgokról beszélt, mint az ellenzék vezére. Ugyanakkor a napi politikai nyilatkozatok ismerői számára kevés újdonság volt abban, hogy a Gyurcsány-kormány számára valójában 2oo9 a "holnap" kezdete. Eddig is tudtuk, hogy 2oo7 a nadrágszíjszorítás éve, 2oo8 a stabilizációé, leheletnyi jobbulással; s hogy csak 2oo9-re lesz képes akkora "elkülönítő" kapacitással (mozgástérrel) rendelkezni a költségvetés, ami elegendő az adók és járulékok (kivált az utóbbiak) csökkentésére, és az oktatásügy forrásainak célzott, 5o milliárdos növelésére. Enyhek adására. Abban sem volt meglepetés, hogy az elvárható adó- és járulékcsökkentést a miniszterelnök 2oo milliárd forint körül kalibrálta; s abban sem, hogy Kóka János a liberálisok részéről ezt az összeget megkétszerezni látná jónak. (Ám itt valószínűleg az SZDSZ belső vitájáról van szó, mert tudni véljük, hogy Fodor miniszter például lojális a Gyurcsány által ismertetett - szerényebb - kormányszándékhoz.)

A miniszterelnöki évértékelőnek egyetlen vadonatúj - a beszéd jó negyedét kitevő - része volt: az Új tulajdonosi program. Kiderült belőle (összegszerűen ugyancsak nem meglepetésre), hogy az állam kezén még mindig több százmilliárdnyi privatizálásra váró vagyon van, s ebből az említett program keretében a kormány "pár ezerért százezret" alapon százezreknek osztani kíván. Családok jutnának milliós vagyonhoz, részvényekben nyilván.

Ez igenis vonzó távlat. Fölfedezte Navracsics Tibor is, Dávid Ibolya is - plágiumot emlegettek nyomban, bár erősen eltérő hangsúlyokkal. Én magam kíváncsian várom a részleteket. De engedtessék meg annyi, hogy némi nemzetközi tapasztalat után azt mondjam: nem vagyok egészen biztos abban, hogy a magyar dolgozó feltétlenül tulajdonlásra vágyik. Viszont majdnem biztos vagyok benne, hogy ugyanarra a srófra fog járni az agya, mint a brit postásé a Margaret Thatcher által privatizált British Telecom elsőbbségi (munkavállalói) részvényvásárlásánál: "ha vettem ezerért és tovább tudom adni tízezerért, akkor a differenciából elviszem az asszonyt Thaiföldre, oszt' jól járunk mindannyian". Miként a bt.-részvények, a cseh (ingyen)kuponok is néhány tucat okos befektető kezén landoltak utóbb. A Gyurcsány-kormánynak tehát olyan kereteket kéne most kialakítani, amelyek valóban érdekeltté teszik azokat a bizonyos százezreket a tartós tulajdonlásban. Ha megteszi, még annak az ideológiának is hitele támadhat, hogy a polgár csak tulajdonlás révén válik igazán polgárrá.