Patikája miatt perre megy Matejka Zsuzsa

Sem jogi, sem erkölcsi problémát nem lát az egészségügyi tárca kommunikációs osztálya abban, hogy a minisztérium kabinetfőnöke kilencmillió forintot kapott tavaly év végén egy gyógyszertári üzletrésze értékesítése kapcsán.

A hét végén a Hír TV arról számolt be, hogy Matejka Zsuzsa, az Egészségügyi Minisztérium kabinetfőnöke a Ferihegyen tavaly nyitott veszteséges patikában lévő tulajdonrészéből kilencmilliós bevételhez jutott. A gyógyszertárat üzemeltető betéti társaság mindhárom kültagját, köztük Matejka Zsuzsát is egy magánszemély vásárolta ki. A tulajdonrészek átruházása napján a bt. kölcsönszerződést kötött egy, a több kórházat működtető Hospinvest Rt. érdekeltségébe tartozó kiskunhalasi kft.-vel 32 millió forintról. A televízió szerint ezen az összegen a három kültag korábbi tulajdonhányaduk arányában osztozott.

Az ügyet kényessé teszi, hogy Matejka azon minisztérium vezető munkatársa, amely nemrég kidolgozta a patikaalapítást szabadabbá tevő jogszabályt, bár a gyógyszertárban már ezelőtt tulajdonrésze volt.

Matejka Zsuzsa nem kívánt nyilatkozni, helyette a tárca sajtóosztályának közleménye reagált a tudósításra. E szerint: Matejka Zsuzsanna tavaly őszszel értékesítette a Ferihegyi repülőtéren található patikában - még jóval köztisztviselői kinevezése előtt - szerzett tulajdonrészét. Amikor a többi tulajdonostárs is megvált tulajdonrészétől, Matejka visszakapta tagi hitelét. Az Egészségügyi Minisztérium vezetése nem állapított meg összeférhetetlenséget, és semmilyen kivetnivalót nem talált abban, hogy a kabinetfőnöknek tulajdonrésze legyen két olyan cégben, amely semmilyen kapcsolatban nem áll a minisztériummal.

A tárca közleménye alapján a Magyar Hírlap és a Hír TV félrevezető módon, személyes adatokat illetéktelenül felhasználva foglalkozott a kabinetfőnököt érintő üggyel. Matejka Zsuzsanna a történtek miatt jogi lépéseket tesz.

Kilencmilliót hozott a Szent Kristóf
Kilencmilliót hozott a Szent Kristóf
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.