Berlinben győzött az erőszak
A Berlinale zsűrijének elnöke ezek szerint hű volt önmagához és imádott témáihoz, mert a legértékesebb díjakat a politikai töltésű művek kapták a szemlén: a brazil Jose Padilha Elit csapat című akciófilmje (!) vihette haza az Arany Medvét, Errol Morris, a Standard Operating Procedure című dokumentumfilmje pedig a zsűri nagydíját. Bár a nemzetközi szaksajtó alapvetően meglepődött az elismerések sorsán, nagyon belekötni nem tudtak a végeredménybe, mert a grémium ügyelt arra, hogy minden arra érdemes mű kapjon valamilyen díjat. Igaz, már csak azért sem lett nagy felzúdulás, mert nem volt, aki tiltakozzék: a Berlinale utolsó két napjára már-már kísértetfesztivállá alakult át a neves rendezvény.
Mondanunk sem kell, mindkét fődíjas mű erősen megosztotta a sajtót és a közönséget. Padilha Elit csapatát megelőzte a híre: tavaly 2,4 millió jegyet adtak el rá Brazíliában, 11 millióan pedig illegálisan töltötték le egyik félkész munkakópiáját, miután a rendezőt letartóztatta a rendőrség. Padilha ekkor jött rá, hogy ha dokumentumfilmet forgat a korrupt és vérszomjas riói rendfenntartókról, abba belehalhat. A radikális hangvételű film egyébként roppant véres és erőszakos, az erősen megosztott és polarizált társadalmat egy legálisan gyilkoló csapat szemén keresztül mutatja be a rendező - a nézőpont mindenképp új. Akár a politikai szemtelenségéről ismert Costa-Gavras is forgathatta volna, no persze ha nem volna intellektuálisan finom lelkű alkotó. De manapság a sokkolások korát éljük, ebben pedig első osztályú Az elit csapat. Padilha érezte, kinek köszönheti az Arany Medvét: a díjátadón Costa-Gavrast az összes latin-amerikai rendező hősének nevezte.
Meghökkentés volt Errol Morris módszere is, csak ő épp dokumentumfilmjét dobta fel a horror eszközeivel. Nem volt rá túl nagy szükség, mert sorban bemutatta az iraki Abu Graib börtönben készült, a világsajtót is bejárt képeket, amelyeken amerikai katonák a foglyokat kínozzák, megalázzák, némelyiküket halálra verik. Bár némely kritika kifogásolta, hogy Morris semmi új információt nem közöl velünk, azért zseniálisan megkomponált dokumentumfilmről van szó, amely igen súlyos morális kérdéseket vet fel. Sőt még az is Morris munkája mellett szól, hogy több "vallatót" is megszólaltat, például azt a Sabrina Harmant, aki számos képen mosolyogta végig az eseményeket. Mindenesetre már a mű versenybe hívása is filmtörténeti jelentőségű, hiszen korábban soha nem válogattak be dokumentumfilmet, a díj odaítéléséről már nem is beszélve. (Mivel mindkét politikai mozinak van magyarországi forgalmazója, kíváncsiak vagyunk, hogy a hazai nézőkhöz mikor
és milyen formában jutnak majd el.)
A többek szerint akár Arany Medvére is esélyes mexikói Lake Tahoe végül az Alfred Bauer-díjat kapta meg - nyilván azért csak ezt, mert csupán egy nagyon szép emberi történet. Nem is mellékesen: ez a mű tetszett a legjobban a nemzetközi kritikus zsűrinek is. De a nyolc Oscar-jelöléssel érkező Paul Thomas Anderson is csak a rendezői szobrot vihette haza a Vérző olaj című filmeposzáért. Igaz, a mű zeneszerzője, Jonny Greenwood is kapott egy Ezüst Medvét művészi teljesítményéért. A már említett emberi sorsábrázolások csak a színészeknek hoztak sikert: bár sokan látatlanban Mike Leighnek ítélték oda a rendezői díjat, az eddig szinte ismeretlen, de Leigh filmje, a Happy-Go-Lucky bemutatója óta nemzetközi sztárként kezelt Sally Hawkins diadalmaskodott, aki elnevette, majd elsírta magát, amikor átvette a legjobb színésznőnek járó elismerést. Kísértetiesen hasonlóan viselkedett, mint a filmben, egy nagyon kedves őrült benyomását keltette. A legjobb férfialakításért járó díjat az iráni Reza Najie vehette át, aki büszke családfőt alakít a Song of Sparrows című műben. Miután kirúgják a struccfarmon végzett állásásból, motoros taxis lesz Teheránban. Csökönyösségén és büszkeségén csak akkor tud felemelkedni, amikor eltöri a lábát, és segítségre szorul. Roppant hálás szerep egy kedves filmben, de az idei Berlinálén ezek az értékek egyértelműen háttérbe szorultak.
