Szabálytalanságok a tavalyi SZDSZ-választáson

A Szabad Demokraták Szövetségében erős a gyanú, hogy a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon szabálytalanságok történtek - mondta a Liberális Gazdasági Tanács ülését követően Kóka János.

A pártelnök vizsgálatot rendelt el az ügyben és annak eredményétől függően kész újra ringbe szállni az elnöki posztért. A pártelnök hozzátette: sem ő, sem a párt vezetése nem tudja, hogy pontosan mi történt, de nagyon gyanítják, hogy voltak szabálytalanságok. Közölte: jelenleg annyi látszik, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes küldöttei nem szabályosan vettek részt a küldöttgyűlésen és nem szabályszerűen szavaztak. Hozzátette, hogy senki nem tudhatja, hogy ki hogy szavazott és azt sem tudhatják, hogy abból a megyéből kik vettek részt a tisztújításon és hogyha helyettük mások jelentek meg, akkor azok kik, s milyen szándékkal érkeztek.

A pártelnök kedden azonnali vizsgálatot kezdeményezett, amelynek lefolytatásával a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét, Jüttner Csabát bízta meg. Jüttner Csabának maximum 30 nap áll a rendelkezésére, hogy ezt lefolytassa és az eredményt a liberálisok ügyvivő testülete, illetve országos tanácsa elé tárja.

Kóka János bejelentette, ha a vizsgálat után az SZDSZ vezető testületeiben bármilyen kétely merül fel a tavalyi választás jogszerűtlenségével kapcsolatban, akkor összehívhatnak egy új küldöttgyűlést és ő készen áll rá, hogy újra ringbe szálljon és megmérettesse magát. Indoklásként elmondta, hogy decemberben könnyű volt lemondania a gazdasági tárca vezetéséről, mert azt gondolta, hogy a pártnak ez az érdeke, így most ugyanolyan könnyű lesz - ha a vizsgálat eredménye úgy hozza - összehívni egy új küldöttgyűlést és vállalnia egy új megmérettetést. Hozzátette, hogy erről az ügyről a vizsgálat lezárásáig további mondanivalója nincs és a következő hetekben az SZDSZ népszavazási kampányára akar figyelni.

A Liberális Gazdasági Tanács üléséről elmondta, hogy ott a népszavazási kampányban feltett három kérdés gazdasági következményeiről esett szó. Beszámolója szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésével, az első nyolc hónap adatai alapján körülbelül évi húszmilliárd forintnyi többletpénzzel jutna kevesebb a kórházaknak és a háziorvosi rendelőknek. Számításaik szerint egyúttal évi 42 milliárd forinttal csökkenne a gyógyszerkassza bevétele. A tandíj eltörléséről azt mondta, hogy igazán igazságtalan az a rendszer, ahol a diákok egyik fele költségtérítés ellenében tanul, míg a másik fele egyetlen fillért sem áll saját képzése költségeiből.

Megjegyezte, hogy a szakértők szerint a 105 ezer forintos tandíjat fizető hallgatók hozzájárulása - a képzés valós költségeit tekintve - átlagosan 28 százalékos. Újságírói kérdésre elmondta, nem tud arról a szombati napilapos információról, hogy Nagyatádon az ÁNTSZ munkatársai hordták volna szét a párt népszavazási kampányanyagait a helyi háziorvosoknak és az ottani kórház járóbeteg-részlegének.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.