A polgármester a poharába kérte a mérget

Három év alatt három önkormányzati választást tartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Semjénben. Kérdés: lesz-e negyedik?

Semjén a Bodrogközben van, a faluban 474-en élnek, az állástalanok aránya eléri a kilencven százalékot. A településen február harmadikán tartottak időközi önkormányzati választást; nagy többséggel választottak új polgármestert a falu lakói. Az eddigi alpolgármester, Setét Béla 143 szavazattal kapott bizalmat a helybeliektől. A másik két jelölt összesen nem gyűjtött be ennyi voksot. A volt polgármestert, Pávai Istvánt - aki negyven szavazatot kapott - még a nyíregyházi Stekler Ottó is megelőzte, pedig neki nem sok köze volt Semjénhez: az Országos Választási Iroda honlapján olvasta, hogy időközi választást tartanak a településen, ezért jelöltette magát. Rá hetvennyolcan voksoltak.

De kezdjük az elején. Azért kellett Semjénben 2005-ben időközi polgármester-választást tartani, mert az 1998-tól hivatalban lévő Pávai egy jogerős bírósági döntés szerint tettleg bántalmazta a helyi cigány kisebbségi önkormányzat egyik tagját. Ezért pénzbüntetésre ítélték, és megszűnt a munkaviszonya az önkormányzatnál. Az időközi választáson azonban újra Pávai István lett a polgármester. Ugyancsak ő kapta a legtöbb voksot a 2006-os önkormányzati választáson, pedig volt elég ellendrukkere a faluban: szinte folyamatosan zajlottak vele szemben vizsgálatok különböző feljelentések miatt. A képviselők közül többel nem volt jó viszonyban. Tavaly novemberre aztán a teljes képviselő-testület a polgármester ellen fordult. Setét Béla szerint Pávai "önjáróvá vált", szinte minden döntést egyedül hozott meg, az önkormányzattal kapcsolatos történésekről a képviselők csak utólag értesültek. Emiatt többször váratlan helyzetbe kerültek a testület tagjai. Ezek közül a legjelentősebb az volt, hogy tavaly decemberben az építésügyi hatóság 23 millió forintra bírságolta a semjéni önkormányzatot, mert hiányosságokat és mulasztásokat tártak fel a készülő nyugdíjasotthon építési ügyei körül.

Pávai István ellenben azt állítja: a képviselők minden egyes döntésben részt vettek, így a felelősségük is közös. A volt polgármester szerint a képviselő-testület megvétózott minden fejlesztési elképzelést. A kialakult ellentétek miatt még a szokásos helyi ünnepeket sem tudták megtartani.

- 2006-ban az önkormányzat alakuló ülésén azt mondtam a képviselőknek: én ugyanúgy nem szeretem önöket, mint ahogy önök nem szeretnek engem, de próbáljuk meg félretenni a személyes ellentéteket és dolgozzunk együtt a településért. Amikor azonban láttam, hogy egyetlen általam előterjesztett fejlesztési elképzelést sem hajlandók támogatni, arra kértem őket, hogy ha meg akarnak ölni, a mérget az én pohara tegyék, ne a közkútba, mert akkor a falu is belepusztul - mondja Pávai.

Setét Béla úgy látja, hogy elődje eddig is csupán azért tudott nyerni, mert ő mellé állt. Pávai munkamódszerét azonban utóbb már nem tudta elfogadni.

- Frissen megválasztott polgármesterként az a legfontosabb feladatom, hogy egységet teremtsek ebben a megosztott faluban - mondja Setét Béla. - Szeretném lealkudni az építésügyi bírságot, hiszen az évente alig hetvenmillió forintból gazdálkodó falu számára annak kifizetése a csődöt jelentené.

Kérdés azonban, hogy mire lesz ideje és energiája az új polgármesternek. Pávai István közlése szerint ugyanis Setét Béla ellen még alpolgármestersége idején eljárás indult hivatali visszaélés miatt.

- Ha abban az ügyben vétkesnek találják, rövidesen újabb időközi polgármester-választást kell majd tartani Semjénben - így Pávai.

- A feljelentésben állított vádak nem állják meg a helyüket, nincs mitől tartanom - így Setét.

Hogy mi lesz, az egyelőre nem jósolható meg. A rendőrség a folyamatban lévő ügyről nem adott tájékoztatást.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.