A kétszeres Oscar-díjas Washington két filmmel rukkolt elő 2007 végére. Az egyiket - az Amerikai gengsztert, melyben főszerepet játszott - a magyar nézők már ismerik. A másikat - The Great Debaters - rendezte.

- Hogy is volt ez az Amerikai gengszterrel? Tényleg kétszer futott neki?

- Mint a legtöbb projekt Hollywoodban, ez a forgatókönyv is évekig járta a stúdiókat. Ha nem csal a memóriám, 2002-ben vagy 2003-ban Tom Cruise kacérkodott a gondolattal, hogy eljátszaná a másik főszerepet. Legalábbis az ő embereitől jutott el hozzám a felkérés. De passzoltam.

- Miért?

-Mert az a felállás nem érdekelt. Egyébként gyakran mondok nemet.

- Akkor miért mondott rá később igent?

- Mert egy ponton Antoine Fuquánál kötött ki, akivel a Kiképzést csináltam, és benne bízom. El is kezdtük, de leálltunk, és a projekt összeomlott. Másfél évre rá fölhívott az ügynököm, hogy most éppen Ridley Scottnál parkol az Amerikai gengszter, ha még érdekel. Hallottam, hogy közben Terry George is ment vele egy kört, tudja, aki a Hotel Ruandát rendezte. Ő Don Cheadle-ben gondolkodott és Joaquin Phoenixben. De neki se jött össze. Igy kötött ki Ridley Scottnál.

- Akinek a nevére megint fölcsillant a szeme.

- Hát persze. A testvérével, Tony Scottal már három filmet csináltam, de Ridleyvel, aki szintén nem akárki, még nem hozott össze a sors. Pontosan tudja, mit akar, és gyors, mint a motolla. Bár Spike Leehez képest ő is lassú. Ridley mentségére legyen mondva, Leenél rendszerint se idő, se pénz, hogy sokat totojázzunk, maximum háromszor lehet fölvenni egy jelenetet. De bevallom, az is közrejátszott, hogy éppen rendezni készültem, és gondoltam, csak ellesek ezt-azt Ridley Scottól. Ahogy a jeleneteket komponálja, eljátszik a dolgokkal, hogy minden pontosan a helyére kerüljön. Tony is, Ridley is festőművész. Piszokul értenek a vizualitáshoz.

- Tehát másodszor is belebújt Frank Lucas bőrébe.

- Enyhén szólva bizarr volt. De néha fura helyzeteket produkál az élet.

- Adott esetben például azt, hogy a stúdió kettőt fizetett és egyet kapott Denzel Washingtontól. Először a becsődölt Antoine Fuqua-filmért, aztán az elkészült Ridley Scott-opuszért.

-Kevésbé fog ironizálni, ha megérti a hátterét. Az első körben egy évre kivontam magam a forgalomból és szépen beálltam dolgozni. Nem az én hibám, hogy egy hét után a stúdió leállította a filmet és szélnek eresztett bennünket. Jogilag járt nekem az a gázsi is meg az is, amiért két évvel később megcsináltam.

- Ha szemtelen akarnék lenni, azt mondanám, egy ilyen gazfickóért, mint Frank Lucas, tényleg érdemes volt megkérni az árát.

- Gazfickó vagy nem, nekem egyre megy, ha jó a karakter, és jól van megírva a szerep. Egyébként az a véleményem, hogy mindenkiben bujkál a gazfickó, csak kiben jobban, kiben kevésbé. Frankben sem azt néztem, hogy mekkora gengszter, hanem azt, hogy mitől lett az. Adott esetben a környezetétől.

- És így is játszotta el. Szinte példaképet csinált belőle. Véletlenül vagy tudatosan?

- Frank Lucas mintaapa és mintaférj. De attól még a világ legfélelmetesebb kábítószer-kereskedője is. Évekkel ezelőtt egy chicagói börtönben forgattam, és a felvétel előtt föl-alá sétáltam komoly pofával. Rámszól egy fickó, hogy te meg mit művelsz? Mondom, rabot játszom, megpróbálom beleélni magam a szerepbe. Ne már! Engem harminchárom évre ültettek le, de ha mindennap ilyen képet vágnék, fölvágnám az ereimet. Tök igaza volt. Frank Lucas egy szörnyűséges üzletágban mozgott, és piszok jól csinálta. Rohadt kemény alak, aki könyörtelenül elbánt bizonyos emberekkel, de ha nem így viselkedik, vele bántak volna el. Közben imádta a családját, mindenkiről egyformán gondoskodott és pontosan tudta, hol keresztezi a törvényt. Az egyetlen élőlény, aki szíven ütötte és az eszét találta, amikor pofon vágta, az anyja volt. Én javasoltam, hogy így játsszuk el azt a jelenetet.

- Saját tapasztalatból?

- Az anyám sosem adta fel velem kapcsolatban a reményt. Következetesen hitt bennem és ki is mutatta. A gyerekek hullámvasútra kényszerítik a szülőt. Kérdés, hogy feladják-e vagy sem. Szerintem tilos feladni. Én se fogom, akármit kövessenek el a gyerekeim.

- Valószínűleg ez a filozófia is közrejátszott abban, hogy kamaszokról szóló filmet rendezett. De miért olyan aktuális ma A nagy vitázók (The Great Debaters) témája?

- Mert a beszélt nyelvről szól, amely ebben a felgyorsult és lebutított tévés világban még itt-ott létezik, főleg a hip-hop közösségekben, de amúgy egyre inkább kihalófélben van. Tartalmilag pedig úgy fogalmazhatnék, hogy ez egy sportfilm az esélytelenek győzelméről. Történelmi tény, hogy az országos diákvitaversenyeken tíz évig verhetetlen volt a Harvard egyetem. Aztán a vidéki semmiből egyszercsak előkerült három fekete kölyök, aki megmutatta, hogy nincs lehetetlen és legyőzték a harvardi csapatot. Az egyik srác - James Farmer - Martin Luther King után az amerikai polgárjogi mozgalom második embere lett, a másik koszorús költő, a harmadik pedig egy lány. Fiatalokról akartam filmet csinálni fiataloknak. Arról, hogy ha belefekteted a kellő munkát és energiát, igenis elérheted a céljaidat. És ha ezzel a filmmel csak egy vagy két gátlásos kölyök gátlásait tudtam feloldani, az már totális siker.

- Több vagy kevesebb érzelmi energiát igényel a rendezés, mint a színészet?

- Se többet, se kevesebbet. Mást. Teljes embert. Mert még ha főszerepet játszom is, a film akkor sem az enyém, hanem a rendezőé. Beledögölhetek egy ötperces jelenetbe, miközben a rendező azzal foglalkozik, hogy egy vizesüvegről próbálja letekerni a dugót. Akkor is az ő filmje. A film ugyanis rendezői műfaj. Tehát adott esetben az enyém.

- Mekkora kihívás volt, hogy játszik is ebben a filmben?

- Akkora, hogy legszívesebben kirúgtam volna magamat. Eredetileg hallani se akartam róla, aztán üzleti okokból beadtam a derekamat. De mondogatnom kellett magamnak, hogy ne riszálj! Maximum négyszer vettem fel a jeleneteimet, ha sikerült, ha nem, és könyörtelenül megvágtam.

- Említette, hogy már máskor is paszszolt szerepet. Megbánta?

- Csak egyszer, a Hetedikre. De legalább Morgan Freemannek bejött!

Hollywood, 2008. február