A vonzódás vagy menekülés, az agresszió vagy némi segítség a legegyszerűbb viselkedési formák, amelyek az érzelmek szabályozása alatt működésbe lépnek. Nagyon jól elboldogulnak ezekkel az állatok a mindennapi életben. Idővel persze megjelentek a belátás, a racionális gondolkodás elemei is a szabályozó eszközök között. Nem mindenki ellenség, akit utálunk, és akiket szeretünk, azok sem feltétlenül a mi javunkat akarják. Nemcsak az érzelmek, de a cselekedetek és lehetséges következményeik is fontosak, és lehet, hogy az érzelmek tanácsait éppen a visszájára fordítják. Az emberben mindkét rendszer nagyot változott, de egymáshoz való viszonyuk maradt a régi, bevált módon. Az emberi közösségekben is nagyon fontosak az érzelmek, fontosak azok, akiket szeretünk, meg azok is, akik tulajdonképpen ellenszenvesek számunkra. Az ember érzelmei kifinomodtak, nemcsak egyszerű szeretlek-gyűlöllek kategóriákba sorolhatók, és sok új érzelem is megjelent. Például a szégyen. Ha megszegtem egy szabályt, de tulajdonképpen nem akartam és sajnálom, akkor szégyellem magam, és ezzel azt jelzem a közösségnek, hogy tényleg bánom, amit tettem, és igyekszem, hogy az többet ne forduljon elő. A veleérzés képessége, az empátia is sajátosan emberi érzelem: sajnálom a barátomat, barátnőmet, ha valamilyen baj éri, vele érzek, és ez segít abban, hogy többen keressük bajára a megoldást. Segít abban is, hogy a közösségi vita esetén állást foglaljak valaki oldalán. Nem feltétlenül a racionális érvek alapján döntöm el, hogy kinek van igaza, hanem a vele kapcsolatos érzelmi kapcsolatok alapján. A nekem kedveseknek általában igazuk van, az ellenszenvesek meg ráadásul hülyék is, és soha nincsen igazuk. Primitívnek tűnő érvelés, de ha belegondol az ember, hogy milyen eredménye lenne annak, ha mindenki kizárólag racionális alapon döntene, hamar rájön, hogy az érzelmek a megbízhatóbbak, legalábbis a kis közösségek életében. Azokkal vagyok, akiket szeretek, akik engem is szeretnek, és lehet, hogy rosszul járunk, de együtt, és a kudarcokat is könnyebb úgy elviselni.

A racionális elgondolások a hogyan kérdésekre válaszolnak. Az érzelmi gondolatok a miértekre is. Hogyan lehet egyre gyorsabban, egyre nagyobb sebességgel haladni? Egy mérgező anyag apró adagjait kell megfelelő fémszerkezetben gyors egymásutánban felrobbantani, és ügyes áttételek segítségével ez a motorhoz erősített kerekeket forgatja, és már megy is az autó. Mérgező gázok keletkeznek? Ugyan, elviszi a szél. Miért kell olyan gyorsan menni? Élvezet! Lehetne autó nélkül is emberi életet élni? Miért ne lehetne? Látható ezekből a gondolatokból, hogy nehéz eldönteni, mire is hallgassunk: az érzelmekre vagy a racionális javaslatokra. Mindkettő vezethet szakadékba. Az archaikus embert a tradíciók igazították el ezekben a kérdésekben. Ami sokszor bevált, legyen az racionális vagy érzelmi tanács, azt jónak tartották, ami új, amit most találtak ki, az gyanús volt, azt alaposan meg kellett vizsgálni, és nemcsak azért, hogy megtalálják a logikáját, racionalitását, hanem lehet, hogy egyszerűen nem is volt érdemes vele foglalkozni.

A modern ember nagyrészt feladta a tradíciós megoldásokat, meg sokszor annyira új problémákkal került szembe, hogy hiába alkalmazná a régiek megoldásait, nem válnának be. Új minták, új döntések szükségesek, de ezek között is lesznek érzelmi meg racionális változatok, és ezeket bizony egyensúlyba kell hoznunk valahogy.

Génjeinkbe íródott valamennyire a tulajdon tisztelete. Ez tulajdonképpen érzelmi viszony, egyik társunk megszerzett valamit, nála van, az övé. Nem vesszük el erőszakkal tőle, esetleg megmutatja, odaadja kérésre is, ha nem, hát nem. Majd keresünk mi is egy hasonlót. Remek érzelmi döntés. Aztán ügyes racionális technikákkal ez a társunk egyre több tulajdonra tesz szert, élvezi, hogy neki több van, mint bárkinek, nem ad akkor sem, ha tulajdonképpen a fölöslegre már nincs is szüksége. Az övé, azt csinál vele, amit akar. Régen, a szavannán ebből nem lett különösebb baj, mai időkben iszonyú következményekkel jár. Milliárdosokkal és hajléktalanokkal, forradalommal, kizsákmányolással, vérrel, bajjal. Pedig ha lenne a tulajdonnak racionálisan végiggondolt felső határa, talán nem lenne belőle annyi baj. Persze hol van ez a határ, kijelölésében mennyi szerepe lesz az érzelmeknek és mennyi a racionalitásnak? Érdemes-e egyáltalán ezen elmélkedni, vagy szépen csendben el kell viselni a racionális, üzleti, piaci szabályok érvényesülését?

A politikában is megjelenik a kétféle viselkedésszabályozó rendszer, és néha egészen különös dolgokat produkál. Előfordul, hogy a racionálisan gondolkodó politikai irányzat csak azzal törődik, hogy a megoldani kívánt probléma megoldása logikailag jó legyen, racionálisan végrehajtható. Más nem számít. Majd ha a megoldás működik, mindenki belátja, hogy jó, pokolba a primitív érzelmekkel. Jöjjön a vizitdíj, a tandíj, az ápolási díj, hiszen egy értelmes embernek, ha odafigyel, egy félóra alatt be lehet bizonyítani, hogy milyen jó, racionális megoldások ezek az egészségügyi ellátás vagy az oktatás egy-egy részproblémájára. Az ellenkező oldalon meg úgy gondolják, érzelmi alapon, hogy ezek itt ne racionalizáljanak, ezeket mi utáljuk, tőlük jó még kisebb dolgokban sem jöhet, tehát bármit mondanak, ajánlanak, az nekünk nem kell. Furcsa, de néha felnőtt, értelmes emberekből álló társadalom is hajlamos úgy viselkedni, mint egy nagyon együgyű állatka: vagy az érzelmi, vagy a racionális gondolkodással hagy fel. Az ilyen helyzetek kezelésére találták ki a demokráciát, amelyben az érzelmi és a racionális mechanizmusok egyaránt helyet kaptak. A választások során egy politikuscsoportot megbízunk az ügyek intézésével, van, aki racionális alapon, általában ezek vannak kevesebben, van, aki érzelmi alapon. Normális demokráciában ezután az elfogadott szabályok racionalitása lesz az uralkodó. Aki már másnap vissza szeretné csinálni a dolgot érzelmi érvekre hivatkozva, nem demokrata, és ha folyamatosan érzelmi érvekkel hadakozik, és nincsenek racionális érvei, nem alkalmas a roppant komplikált modern társadalom vezetésére. Az érzelmi alapú döntés rendszerint alacsonyabb rendű, noha a racionalista is halmozhatja a hibákat. Ezeket persze könnyebb kijavítani, mint az érzelmi elfogultságot feloldani.