Cigány és nem-cigány szülők kilátástalan vitája

Néhány napja, az elkeseredett szegregáció-vita kellős közepén egy kerepesi cigány és nem-cigány anyuka nyilatkozott a Klubrádió Kontrájában (cikkünk a vitáról itt olvasható> ; a hangfelvétel mp3-as formátumban a Klubrádió honlapján> ). A cigány szülő mindkét lánya azok között volt, akiket az iskola "heti két nap iskolába járásra ítélt". A nem-cigány anyuka pedig a szülők nevében igyekezett képviselni az elviselhetetlennek minősített gyerekekről kialakult véleményt. A beszélgetés annyira "élő" volt, indulataik annyira erősek, hogy többször szinte "félre is tették" a műsorvezetőt, és egymással vitáztak.

Ritka és fontos percek voltak ezek. Nem mintha bármiben megállapodtak volna. Annyi haladás azonban talán mégis történt, hogy a legközelebbi vitát nem ugyanonnan kezdenék - de ami még fontosabb, az emelt hangon vitázók támpontokat adtak minden hallgatónak, hogy hol lehetnek a félreértések, hol kellene segíteni, hol lehet a baj elmérgesedését megelőzni.

"Közepesen rossz" gyerekek

Kezdjük a cigány anyukával. Tudja, hogy lányai - ahogy mondta - "közepesen rosszak" (amin azt értette, "hol rosszak, hol nem") - de ott minden gyerek rossz - tette mindjárt hozzá. Az is kiderült, hogy a két lányát nem ugyanúgy értékelik az iskolában. Mindig csak az egyiket említette az anya is, és a nehezen nyilatkozó apuka is, amikor azt erősítgették, hogy "vele nincs semmi baj, az iskolában is megmondták". Ha viszont valóban úgy lenne, hogy az egyik lány magatartása nem olyan mint testvéréé, akkor nem érthető, hogy az iskolába járás - jogtalan és önkényes - korlátozása miért vonatkozott mindkettőjükre ugyanúgy. Talán "csomagban" kezelték a családot? Ez nem derült ki a panaszokból.

Bizonytalanság, félelem

A cigány anyuka nagyon gyorsan kiabálni kezdett a vita hevében - ez a bizonytalanság nyilvánvaló jele. Nehezen tudta elmondani, mi is történt velük és gyerekeikkel - az a gyanúm, hogy részben azért, mert nem is értette pontosan. A legfontosabb, amit viszont megértett, hogy a "hivatalosságok" valamivel ijesztgetik és fenyegetik őket. Az iskola igazgatójától és a polgármestertől is hallott valamit, amiből azt szűrte le, hogy a gyerekei rosszak, és "el fogják vinni", vagy másik iskolába küldik őket, "mint a többi cigányokét".

Az is kiderült, hogy a jogvédők hatékonyan dolgoznak, mert az ő üzenetük is elérte a cigány anyukát. Az egyetlen, amit a vitában magabiztosan ismételgetett, hogy amit a gyerekeivel csinálnak az iskolában, az törvénytelen. Ezt bizonyára nem az ujjából szopta. De ha jól mértem fel a helyzetet a rádióban elhangzott vita és a háttérinformációk alapján, szüksége is volt erre a támogatásra.

A "gyerekek érdekében", nem etnikai alapon...

Tanulságos volt a nem-cigány szülő véleménye is. Rajta inkább érezni lehetett, hogy előre átgondolt stratégiát próbált követni. Nem csoda, hiszen olyan rádióban nyilatkozott, ahol a kerepesi iskola és a "többségi" szülői közösség eljárásával szemben erősen kritikus hozzáállásra számított. Kínosan ügyelt arra, hogy hangsúlyozza, szó sincs itt "cigányok és magyarok" ellentétéről.

A vita egy pontján, amikor a cigány szülő azt kiabálta, hogy "a magyar szülők" mind beleegyeztek az ő gyerekeire vonatkozó eljárásba, a nem-cigány anyuka figyelmeztette: "ne beszéljünk magyar szülőkről meg roma szülőkről"...

Ne keverjük össze...

Nem sikerült azért mindvégig tartania magát ehhez a kiegyensúlyozott megközelítéshez. Amikor a vitában szóba került egy minapi eset - történetesen egy nem-cigány gyerek vert meg a kerepesi iskolában egy kisebb cigány gyereket "kibelezlek, büdös cigány!" kiáltással - nem tartotta szükségesnek ugyanazt az iskolába járást korlátozó intézkedést, amit az ő gyerekét zavaró (történetesen cigány) "rossz gyerekekkel" szemben támogatott. Ne keverjük össze a kettőt, ebben az esetben elég a fenyítés - vélte.

Problémásakat a kisegítőbe?

Tanulságos volt az is, ahogy a nem-cigány anyuka a szülők felelősségére figyelmeztette a cigány szülőt - azt magyarázva, hogy a gyerekei érdekében kellene beleegyeznie a "speciális", "kisegítő" osztály felé irányításukba. "Igenis a szakhatóságoktól kell kérni, hogy adjon ki olyan véleményt, amely a gyerekek érdekeit szolgálja" - mondta. (Régi, jól ismert technika, helyenként tömeges méreteket öltő eljárás, hogy a családi környezetből kiszakadó cigány gyerekeket fogyatékosnak, "iskolaéretlennek", nehezen kezelhetőnek nyilvánítva szabadul meg a problémától a "normális", többségi oktatás - a rádióbeszélgetés alapján úgy értettem, hogy a nem-cigány anyuka ezúttal is ebben a "megoldásban" reménykedik.)

Szülők és felelősség

Ugyanez a nem-cigány szülő viszont nem említette a szülők felelősségét a rasszista fenyegetéssel cigányt verő gyerek esetében. Pedig talán fel lehetne vetni a szülők felelősségét egy olyan városban, ahol országos figyelmet keltő megfélemlítő demonstrációvá dagadt a szülők egy részétől mások "rossz gyerekei" ellen kiinduló kezdeményezés. S talán a gyűlöletkarmester Frankát a polgármesteri székbe szavazó helyi szavazópolgár-szülők felelőssége sem érdektelen mindabban, ami ma Kerepesen tapasztalható.

Puskaporos hordó

Nagyon szomorú képet festett ez a rádiós vita arról, hogy mit tudunk kezdeni helyi problémáinkkal. Mindannyiunkból a legnagyobb szenvedélyeket hozza elő, ha a gyerekeink sorsáról van szó. Nincs súlyosabb fenyegetés egy szülő számára, mint hogy a hatóság esetleg problémásnak minősítené, és kiemelné gyerekünket a szokásos, mindenki másnak járó oktatásból. És nincs nyomasztóbb gond egy szülő számára, mint ha az iskolából olyan hírek érkeznek, hogy gyerekeinket ott nap közben - pozitív hatások, értelmes munka helyett - inzultusok, támadások érik.

Valószínű, hogy a tudatlan, érdekeit képviselni, gyerekeinek esélyt biztosítani korlátozott mértékben képes cigány anyuka mozgástere nagyon csekély. Ereje a közvetlen támadás elhárítására futja. Nem kínálnak ennél sokkal többet a mellé álló jogvédők sem.

A bejáratott utak járhatatlanok

A nem-cigány szülő problémája más természetű. Az iskola hatékonyságát, amelynek jó működésétől gyerekei sorsa függ, elvileg az önkormányzat és az állam háttérszervezeti támogatják a problémák kezelésében. Az igazi baj, hogy ma Magyarországon úgy működnek a dolgok, hogy botrány nélkül nem történik semmi. A dolgok "normális" menete szerint a "problémás" családok "problémás" gyerekeinek félrerakására alakultak ki bejáratott technikák. A szokásos úton arra nincs megoldás, ha már a párbeszéd is szinte lehetetlen a "problémás" családokkal (hiszen gyakran a gyerekek is azért nehéz esetek, mert a szüleik és hátterük olyan, amilyen). A Klubrádióban megszólaló cigány anyuka például elmondta, hogy az apát hívta be a gyerekek magatartásáról beszélni az igazgató, de az a rádióhallgatók számára is pár másodperc alatt kiderült, hogy az apa sajnos nem képes az üzenetet továbbadni a családnak. Elképzelhetjük, hova vezetett ez a párbeszéd az iskola és a család között.

Mire (nem) jó a botrány?

A botrány - a "rossz gyerekek" elleni demonstráció a gárdajárás szezonjában, az iskola elleni vizsgálat és a bírság - legalább időlegesen Kerepesre irányította a figyelmet. Az eddigi tapasztalatok azonban nem kedvezők: a botrányok a bulvárszintű "alternatívákat" tolják előtérbe, a szakértők pedig ennek a társadalmi nyomásnak megfelelve, azt kerülgetve nyilatkoznak. Ám legyünk optimisták - reménykedjünk, hogy ezúttal Kerepesen valóban történik majd valami a konfliktus kezelése érdekében.

Ne úszhassák meg a rasszisták

A Kerepesen zajló keserű vita megerősíti azt a gyanút, hogy naivitás lenne általános jóhiszeműséget feltételezni a cigány családokkal és gyerekeikkel szemben elkövetett "kurta" intézkedések kitervelői részéről. Jelképes pénzbírságok, (különösen olyan közegben, ahol a fajgyűlölő "közösség" már szinte napok alatt röhögve összegyűjti ezeket, és újabb győzelemként lobogtatja a "cigánybűnözők" elleni harcában), nem sokat érnek. Az adminisztratív-jogi eszközök önmagukban nem akadályoznak meg tömeges jogsértéseket - de szimbolikus, és talán valamennyire korlátozó jelentősége lenne, ha a Btk-ban hangsúlyosan jelenne meg a szegregácó, a faji, etnikai megkülönböztetés kirívó, egyértelműen bizonyítható eseteinek tilalma és büntethetősége.

Gyors segítség jár annak, aki segíteni akar

Nyilvánvaló azonban, hogy nem lehet hasonló botrányra várni az ország minden iskolájában, ahol ugyanilyen gondokkal küszködnek. Gyanítom, hogy egy átlagos település átlagos iskolájának igazgatója, aki a szülők és a tanári kar kérésére gyors és hatékony segítséget kér, sokkal kevesebb figyelemre, sokkal lassabb válaszra számíthat. Ha nem kíséri az ügyet országos botrány, egy csöndes, szerény kérésre az "illetékesek" könnyebben válaszolhatnak karjuk széttárásával, és azzal a tanáccsal, hogy ha csak lehet, "oldjátok meg ott helyben a dolgot".

A fellángoló konfliktusok gyors kezelésére, a kedélyek lecsillapítására és hosszú távú előnyökre váltására mielőbb honosítani kellene a máshol - rosszabb körülmények, mélyebb sebek gyógyításában - bevált mediátorok intézményét (Dél-Afrikában az apartheid rezsim bukása után a televízió nyilvánossága előtt mediátorok hozták össze a gyilkosokat és a meggyilkoltak hozzátartozóit - katartikus élmény volt ez a dél-afrikai társadalomnak, egyben döbbenetes tanulási folyamat indult meg volt a társadalmi béke megteremtése érdekében).

Közoktatási reform: nem várhatunk a politikai ciklusokra

A kerepesi botrányból azt kellene leszűrni, hogy mindannyiunk érdekében, már ebben a kormányzati ciklusban elsődleges kormányzati feladattá kell tenni a közoktatás reformját. Pénzre, szakemberre, létszámban és tudásban megerősített tanári karokra van szükség - gyorsan. Ott kell sokkal többet tudni és az átlagosnál sokkal jobb jövedelmet kapni a tanárnak, ahol a legnagyobb bajjal néz szembe és a legnagyobb haladást éri el. A pedagógusokat, amennyiben nem alkalmatlanok a pályára, nem elbocsátani kellene, hanem átképezni, és a konfliktus-zónákban igénybe venni a tudásukat. Van. ahol semmivel sem indokolható a létszámcsökkentés. Máris el kell kezdeni az alapvető változtatásokat, hogy a magyar közoktatás végre tömegesen, érezhetően kezdeni tudjon valamit a "szegény emberek gyerekeivel". A külföldön és itthon bevált pedagógiai és pszichológiai módszerek tömeges átadására van szükség azok számára, akik évtizedekre elkötelezik magukat a szegény családokból tömegesen érkező gyerekek oktatása mellett. Ott, ahol valóban sikereket érnek el, a tanár-diák arányok méricskélésén alapuló leépítéseknek sincs helye. Ha egyetlen tanár nem boldogul egy nehéz osztállyal, de két-három társsal akár csodát is tehetne, ezen nem spórolhatunk.

Mindezt nyilván nehezíti, hogy hosszú halogatás után az egészségügyben éppen most zajlik az ország sorsát hosszú időre megváltoztató reform. Az oktatásban ma elmulasztott változások hatásai csak később várhatók, kevés a figyelem, és többlet büdzsére sem számíthatnak. Ha nincs más forrás, a jobb induló helyzetben lévő városi, középosztálybeli gyerekek oktatási intézményei rovására kell elkezdeni a reformot. Minél előbb, annál jobb. A legjobb mindjárt most.