Mint például annak az 1970-ben Spanyolországban lezajlott szavazásnak a kimenetelét, amelynek során az akkori hatos tagjai úgy döntöttek, a sokat igérő franciaországi lemez- és koncertszerződés aláírása helyett engedelmeskednek a Budapestről érkező sürgetésnek, hazatérnek, és eleget tesznek annak a makói koncertkötelezettségnek, amelynek ürügyén szorgos kezek éppen nemzetközi karrierjük kibontakozásának lehetőségét igyekeztek elvágni. Vagy annak a leleményes megoldásnak a bohózatba illő végeredményét, amelynek, a hőskorban megfelelő berendezés híján az Omega használt szippantókocsik alkatrészeit beiktatva alkalmozott ködfelhő képzetét keltő szárazjeget magyarországi koncert-színpadon.

Az időnként nevetésre, máskor káromkodásra fakasztó anekdoták figyelmesen hallgatva mind beleilleszthetők abba az általánosabb Omega profilba, amelyről maguk a zenekar tagjai érdekes módon szinte sosem ejtettek-ejtenek szót, a velük korábban egy közösségben dolgozó zenészek illetve technikusok az együttesről beszélve viszont szinte mindig. Annak a képnek az egészébe, amely azt illusztrálja, ahogyan egy rendkivüli szorgalommal dolgozó, jó praktikus és üzleti érzékkel megáldott fiatalokból álló alkotói közösség a magyar hatvanas és hetvenes évek szűk, a nyolcvanas évek valamivel pragmatikusabb politikai, gazdasági és menedzselési feltételeit maximálisan kihasználva jó néhány éven keresztül nemzetközi rangú pop-produkciót tudott nem csak létrehozni, de az ország keretein kívül népszerűvé tenni.

„Nem nyavajgunk! Célra törünk! Nem vagyunk lusták, hajtjuk, csináljuk!” – így jellemezte egy interjúkötetben évekkel a zenekarral való munkakapcsolatának megszűnte után egyik technikusuk az Omega együttes, illetve később GMK köreiben irányt adó mentalitást. „Az Omega egy dolgot tudott mindig nagyon: összetartani” – jegyezte meg egyszer a három éven át velük dolgozó Presser Gábor. 

Ha e két véleményt kiegészítjük, Benkő valamikor a hetvenes években egy újság riporterének elejtett credojával, miszerint: „nem hisz az elfeledett tehetségekben,” akkor nagyjából képben is vagyunk. Minden újabb egyedi esethez kapcsolódó Omega anekdota és sztori ugyanis azt körvonalazza, hogyan működött sikeresen ez a társaság a hiányból, a szükségből erényt kovácsolva, a megfelelő intézményi és technikai háttér hiányában a zenekaron belül saját, hatékony struktúrát létrehozva. Kicsiben, de mégis úgy, ahogyan az Londonban, illetve még attól is nyugatabbra a nagy könyvben meg volt írva, hangstúdióval, megfelelő színvonalú színpadi hang- és fényberendezéssel, valamint szállítóeszközökkel. (A legfigyelemreméltóbb azonban az a máig is működő, ugyanakkor máig sem kitárgyalt sajátos front-office/back office modell, amellyel a két alapító tag, a zenekar extravertált ügyvivője, illetve nyilatkozóembere, Benkő, valamint a józan, precíz mérnöki mentalitással a háttérből irányító Kóbor az együttes dolgait intézi, illetve azok felől dönt.)

Az Omegáról nagyon sokat írtak már, zenéje nemzetközi sikerének valódi titkát azonban még sosem fejtették meg. Maguk a főszereplők, elsősorban Benkő és Kóbor is adósak még a valódi magyarázattal, ha egyáltalán tudatában vannak, mi is az. Peter Hauke, az együttes volt producere - akivel annak idején európa-szerte sikeres kulcslemezüket, az 1976-as Time Robber-t készítették - sem tudott mit kezdeni az erre vonatkozó kérdéssel, "Az Omega valami speciálisat csinál" – mondta sommásan egy rádió riportban.

A magyarázat, a szoros összetartás és racionális munkamegosztás mellett valószínűleg abban keresendő amit Benkő 1975-ben, két világszínvonalú album, a Nem tudom a neved és a Time Robber megjelenése között fogalmazott meg: „Az a tapasztalatom, hogy négy-öt rendkívül jó zenész sem feltétlenül alkot nagyon jó együttest. Az ellenkezőjére viszont sok példa akad; kisebb képességű zenészek akár világhírű együttest is alkothatnak. Utóbbira talán nem szerénytelenség, ha az együttesünket említem példaként.” Benkő mondataiban, ha nem is tudatosan, de benne van: az Omega azért tudott európai hírűvé válni, mert mindig is többnek tekintette magát, mint egynek a sok magyar zenekar közül, és legjobb éveiben körülményeihez alkalmazkodva a lehető legmagasabbra tette a mércét.