A Smer újra Európában

Minősített többséggel úgy határoztunk, helyreállítjuk a szlovák Smer ideiglenes tagságát az Európai Szocialisták Pártjában (ESZP) – jelentette be csütörtökön Poul Nyrup Rasmussen, a pártcsalád elnökségi ülése után.

Úgy tudjuk, a döntést 80:20 arányban hozták meg, és csak az MSZP, illetve a francia és a belga tagpártok szavaztak ellene. Ezzel a vezető szlovák kormánypárt taggá válásának folyamata állt helyre; ez utóbbit a pártcsalád 2009 novemberi kongresszusán véglegesíthetik. Addig Robert Fico miniszterelnök pártja újra részt vehet az üléseken, de a teljes tagság hiányában nem szavazhat.

Az ESZP döntésében jelentős szerepet játszott az a szerdai levél, amelyről lapunk is beszámolt, s amelyet Fico és koalíciós partnere, a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota közösen intézett Rasmussenhez. A lapunk birtokába került angol nyelvű levélben a két politikus elkötelezi magát az emberi méltóság és az emberi jogok mellett, ideértve a kisebbségekét is. Az általunk megkérdezett európai szocialista politikusok – nevük elhallgatását kérve – egyaránt azt valószínűsítették, hogy a levél megírására az ESZP azon körei vették rá a két szlovák politikust, amelyek a felfüggesztés feloldásához akartak maguknak kapaszkodót. Ezt a csoportot az osztrákok és a csehek vezetik.

- Kötött mandátummal érkeztem, és tartottam magam ahhoz, hogy az ESZP berlini alapszabálya értelmében tagpártjaink nem léphetnek koalícióra szélsőséges, idegengyűlölő erőkkel. Márpedig Slota pártját minden mértékadó nemzetközi megfigyelő ilyenként jegyzi – mondta lapunknak az MSZP-t az európai elnökségben képviselő Dobolyi Alexandra. Mint elmondta, a továbbiakban az várható el, hogy a Smer európai megfigyelés alatt marad, s az elnökség bármikor visszatérhet az ügyére, amíg a végleges döntés meg nem születik a jövő év novemberében.




Orbán Viktornak láthatóan nincs elegendő befolyása az Európai Néppártban ahhoz, hogy elérje: felvegyék Tőkés Lászlót a pártcsalád EP-frakciójába – adta értésre Tabajdi Csaba január 16-án. Az MSZP EP-küldöttségének vezetője ezzel a magyar nyilvánosság szokásos amnéziájára appelálhatott. Január elején ugyanis párt-, és frakciótársa, Fazakas Szabolcs már pedzegette, hogy a Smer európai szocialista ideiglenes tagságának felfüggesztését egyre nehezebb tartani a külföldi nyomással szemben. Kérdésünk az ezt beteljesítő mai döntés kapcsán: kijelenthető-e, hogy az MSZP-nek nem volt elegendő befolyása a Smer felfüggesztése fenntartására? A helyes megfejtők között a naponta szakmányban gyártott Tabajdi-sajtóközleményeket sorsolunk ki…. (Sz. L. L.)

Brüsszel

Európába, de ne meztelen fenékkel - hirdeti a Smer 2002-es választási plakátja
Európába, de ne meztelen fenékkel - hirdeti a Smer 2002-es választási plakátja
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.