Eltaposták a "kígyó fejét"

Felrobbantották Damaszkuszban a Hezbollah terrorügyekért felelős parancsnokát. A férfit több állam és titkosszolgálat üldözte húsz éve.

Izrael kezétől halt mártírhalált Emád Fajez Mugnije parancsnok - állt a libanoni síita szervezet közleményében. - A Hezbollahnak joga van bárhol és bármikor bosszút állnia Mugnijéért - nyilatkozta a szervezet egyik parlamenti képviselője. Irán is Izraelt jelöli meg a terrorista kivégzőjeként.

Ehud Olmert miniszterelnök hivatala közleményben tagadta, hogy Izraelnek köze lett volna a titokzatos terrorista felrobbantásához. Ennek némileg ellentmond Danny Jatom, munkapárti képviselőnek, a Moszad volt főnökének nyilatkozata, aki szerint a libanoni halála "nagy vívmány a szabad világ terrorizmus elleni harcában". Egyben megjegyezte, hogy az a szervezet, amely végül felrobbantotta, "kiemelkedő felderítő és műveleti képességeit bizonyította". Gideon Ezra környezetvédelmi miniszter, volt hírszerző pedig azt mondta, hogy ő ugyan nem tudja, ki ölte meg Emádot, de "legyen áldott."

Mugnije volt a "kígyó feje" - írják az izraeli elemzők, akik emlékeztetnek rá, hogy a most felrobbantott férfi volt az "1. számú terrorista" Oszama bin Laden felbukkanása előtt.

Az FBI ötmillió dolláros fejpénzt tűzött ki korábban a libanonira. Jellemző, hogy a körözési listán egy húszéves fotó szerepelt. Mugnije a kép készítése óta több plasztikai műtéten esett át.

A BBC-nek Robert Baer volt CIA-ügynök azt mondta róla: ő a "mesterterrorista, a Grál, akit 1983 óta üldözünk".

Mugnije rovására írják az amerikai és francia csapatok bejrúti kaszárnyáinak felrobbantását, egy Bejrútból Rómába tartó TWA-gép 1985-ös elrablását és egy amerikai túsz kivégzését. Őt tartják felelősnek Buenos Aires zsidó közösségi központjának (95 halott), majd az izraeli nagykövetségnek (29 halott) a felrobbantásáért is. Ezeknél a terrorcselekményeknél is felmerült az iráni kapcsolat lehetősége.

Mugnijét tartották a Hezbollah "hadügyminiszterének", s feltehetően szerepe volt a két évvel ezelőtti határháború kezdeményezésében is. Amióta azonban a Hezbollah parlamenti pártként is megjelent a libanoni politikában Mugnije háttérbe vonult, többnyire Iránban és Szíriában élt. Ezzel együtt - izraeli források szerint - arra készült, hogy átvegye Naszrallah sejk helyét a szervezet élén.

Mugnije Szíriában nagyobb biztonságban érezte magát, és ez lett a végzete. A Reuters elemzése szerint feltehetően a szíriai biztonsági erőkbe vásárolta be magát valamelyik külföldi titkosszolgálat. A módszer a hírügynökségnek nyilatkozó szakértő szerint az izraeliekre vall. Ők viszont soha nem vállalják a felelősséget az akcióért.

A negyvenöt éves férfi állítólag tekintélyes síita család sarja, aki terroristakarrierjét a palesztin Fatahnál kezdte. Később részt vett az Iszlám Dzsihád megalakításában, s ez a szervezet a Hezbollah része lett. A róla szóló elemzések nem mulasztják el, hogy emlékeztessenek: Mugnije volt a kapocs a libanoni síita Hezbollah és az iráni forradalmi gárda al-Kudsz (Jeruzsálem) alakulata között. Hírforrások szerint Damaszkuszban éppen az iráni külügyminiszterrel készült találkozni.

Fekete zászlót tűz ki Mugnije egy gyászolója Bejrútban
Fekete zászlót tűz ki Mugnije egy gyászolója Bejrútban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.