Egy vendéglős életműve
"Valamikor, úgy harmincöt éve azt hittem, hogy hallét a világon csak egy helyen tudnak készíteni: a budapesti Kispipa étteremben (...) örömömre szolgál, hogy felfedeztem a számomra eddig ismeretlen, de a mások számára híres és kedvelt, sőt kedvenc Szakál vendéglőt" - írta 1992-ben a huszonöt év után Kanadából hazatérő táncdalénekes, Németh Lehel, a soltvadkerti Szakál vendéglő vendégkönyvébe. Ez a bejegyzés azonban csak egy a sok híresség elismerő szavai közül, amely a vendéglő többkötetes vendégkönyvét kitölti. Megtalálható itt többek között Jákó Vera, Kibédi Ervin, Kazal László, Latabár Kálmán, a Záray-Vámosi házaspár, vagy Kovács Kati ajánlása. Aradszky László kedvenc borjúsültje a saját neve alatt szerepelt az étlapon.
A Terítéken az életem című könyvből kiderül, miként lett egy vidéki, út menti kisvendéglő országos hírű. Mi a siker titka? Csak általános recept van: elhivatottság, kitartás nélkül ne is próbálkozzunk.
Szakál László a jánoshalmi restiben kezdte a pályáját, majd a szigorú, bentlakásos fővárosi vendéglátó-ipari szakiskola diákja lett. Több, jó hírű Bács-Kiskun megyei étteremben dolgozott a hatvanas években, majd 1972-ben, az épülő háza földszintjén szövetkezeti bisztrót nyitott. Ebből nőtte ki magát az a maszek vendéglő, amely országosan is egyedülálló vállalkozásnak számított akkoriban. Pedig Szakál Lászlónak nem voltak magas szintű kapcsolatai, de a feltálalt saját termésű bor és pálinka, a megrendelésre sütött, különleges minőségű kenyér, a házi disznótoros, a többféleképpen elkészített pacalpörkölt, a ritkaságnak számító borjúkészítmények, no meg a betérő vendég kívánsága szerint feltálalt ételek mind bővítették a vendégkörét. Lassanként egyre több művész tért vissza Soltvadkertre, előadóesteket, kiállításokat rendeztek a vendéglőben, amelynek falain egyre több elismerő oklevel és a védnöki tábla díszelgett. Szakál László a munka mellett több szakácskönyvet írt.
A vendéglő néhány éve bezárt. Szakál László nem szívesen tette le a főzőkanalat. Azt mondja: megváltozott a világ, ma már nem fontos a fehér asztal öröme, rohanunk, gyorsan eszünk, ez pedig a hagyományos vendéglők halálát jelenti. Szerinte valahogy át kell vészelni ezt a nehéz időszakot.
Könyve nemcsak visszaemlékezés, hanem a mára megfogyatkozott iparos-, kereskedőréteg szellemiségének a bemutatása. Márpedig ennek mély gyökerei vannak a Duna-Tisza közén.
