Kiseprűznék a MÚOSz-ból Kecskési Tollast

Immár negyedik hete nem kapnak érdemi választ Kertész Péter és Róbert László újságírók a MÚOSZ elnökségének címzett levelükre, amelyben a legnagyobb újságírószervezet tagjai, Pulitzer-emlékdíjas, külön-külön is sok-kötetes tollforgatók kifogásolják, hogy Kecskési Tollas Tibor egykori csendőr főhadnagy, a beregszászi zsidók egyik bevagonírozója, mind a mai napig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja. Kertész aláírásgyűjtésbe kezdett.

Kertész Péter arról tájékoztatta a Népszabadság Online-t, hogy a MÚOSZ elnöksége érdemi válasz nélkül, illetéktelenségre hivatkozva a szövetség örökös tagjainak testületéhez (ÖTT) továbbította a levelet, e grémium elnöke, Balog János viszont, tudomása szerint egyelőre még csak nem is értesítette érintett tagtársait. Kertész, megelégelve a halogatást, úgy döntött: nyilvánosságra hozza a levelet, amelyet szerkesztőségünkbe is eljuttatott, egyúttal aláírásgyűjtést kezdett az interneten.

Érdeklődésünkre, Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke megerősítette: a MÚOSz elnöksége nem illetékes, ezért felkérte az Örökös Tagok Testületét a levélben foglaltak kivizsgálására. Ha valakinek minimális jogérzéke van, felfogja, hogy az adott kérdésben az elnökség jelenleg ennél többet nem tehet - magyarázta Eötvös.

A MÚOSZ Alapszabálya szerint a szövetségnek rendes, örökös, pártoló és jogi személyiségű tagjai vannak; örökös tag az lehet, akinek ezt az elnökség felajánlja. A felajánlásról – az Örökös Tagok Testületének javaslatára – az Elnökség hivatott dönteni. Az alapszabály külön nem rendelkezik az örökös tagság megszüntetéséről, illetve arról, hogy adott esetben ki kezdeményezhet ilyen lépést, ám az nyilvánvaló, hogy az elnökséget semmi nem korlátozza abban, hogy ezt megtegye. Az örökös tagsággal tagdíjmentesség jár, és az örökös tagok képviselője tanácskozási joggal részt vehet az elnökségi üléseken. Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a két újságíró levelét.

Magyar Újságírók Országos Szövetsége
Elnökség

Tisztelt Elnökség!

A 2008. évi Évkönyvben, az elmúlt évekhez hasonlóan, az elhunyt örökös tagok között olvashatjuk Kecskési Tibor és Tollas Tibor nevét, miközben vélhetően ugyanarról a néhai kollégáról van szó.  Ilyenformán a kétes múlttal rendelkező Kecskési Tollas Tibor – valójában róla van szó – kétszeresen is rászolgált a halhatatlanságra, amire halandó esetében ez ideig nem volt példa.
 
Kecskési Tollas Tibort (már mint Tollas Tibort) négy hónappal halála  előtt, 1997. március 15-én a Magyar Újságírók Országos Szövetsége örökös tagjává fogadta (az előterjesztésről és a határozatról írás nem készült), olyan kitűnőségekkel egyidőben, mint  Fejtő Ferenc, Kende Péter, Méray Tibor, Obersovszky Gyula és Tardos Tibor. Rá egy évre, a MUOSZ példáján felbuzdulva, Kecskési Tollas Tibort, a Nemzetőr (München) főszerkesztőjét posztumusz Magyar Örökség Díjban részesítették.
   
Kecskési – eredetileg Kohlmann – Tollas Tibor katonacsalád sarja, a Ludovikán avatták hadnaggyá 1941-ben, majd csendőrtisztként szolgált.  Háború után a szerveződő demokratikus honvédséghez kérte felvételét. 1947-ben az ÁVO letartóztatta. A Budapesti Népbíróság 1948 áprilisában tartotta nyilvános tárgyalását. Az ügyész háborús bűntettel vádolta Kecskésit, ő volt a felelős a beregszászi gettóban történt kegyetlenkedésekért.  A fellebbviteli tárgyaláson a Népbíróságok Országos Tanácsa 1949. december 8-án főbüntetésül 10 év fegyházra ítélte, egyszersmind a rendőrségi őrizetben és előzetes letartóztatásban töltött két évet a kiszabott szabadságvesztésből kitöltöttnek nyilvánította. A vádlott azzal védekezett, hogy parancsra cselekedett, jelen volt ugyan Beregszászon a zsidók Auschwitzba történő deportálásánál, de nem ő volt a gettó parancsnoka, összetévesztették valakivel, a bevagonírozásnál működött közre a szakaszával. A tárgyaláson a tanúk közül többen felismerték benne a kegyetlen csendőrparancsnokot, mások az ártatlanságát bizonyították.
   
Kecskési Tollas Tibor 1956-ban szabadult a váci fegyházból, disszidált, később ő alapította Münchenben a Nemzetőr című folyóiratot, amelyet haláláig főszerkesztett. A rendszerváltás után, 1991-ben a Legfelsőbb Bíróság a népbírósági ítéletet bizonyítékok hiányban megsemmisítette, hivatkozással arra, hogy a második világháború után három évvel lehetetlen volt bizonyítani a háborús bűnöket. Kecskésit rehabilitálták, magas állami kitüntetésben részesült, Lezsák Sándor gondozásában több verseskötete jelent meg Magyarországon, a Gulyás-fivérek filmet forgattak mártíromságáról.

„Él azonban az a hiedelem – 168 Óra, 2004/42 –, hogy ő volt „a korbácsos költő”, a ’44-es deportálások egyik irányítója.” A magyar zsidóság gettóba zárásának hatvanadik évfordulóján, 2004. április 16-án nyílt meg Budapesten a Holokauszt emlékközpont.  A jeruzsálemi Yad Vasem  Intézet anyagából összeállított kiállítással egyidejűleg jelent meg magyarul az Auschwitz Album, melynek prospektusából idézünk: „A bilkei zsidókat először zsinagógájukba hurcolták, majd vonattal csendőrök kísérték őket Beregszászra, ahol a téglagyárban egy birtok gazdasági épületeiben mintegy 11 ezer embert zsúfoltak össze. A Jákob család (az album két német tiszt fotóin örökíti meg végzetes útjukat) a téglagyárba került.  Akárcsak a legtöbb magyarországi gettóban és gyűjtőtáborban, itt is éheztek, az idősek és betegek nem kaptak megfelelő ellátást, tisztálkodásra szinte egyáltalán nem volt lehetőség. Hamarosan járványok törtek ki. A zsidókat módszeresen kifosztották, sokuktól még a jegygyűrűjüket is elvették. Beregszászon a Kecskési-Tollas Tibor csendőrhadnagy parancsnoksága alatt álló csendőrök, elrejtett értékek után kutatva, sokukat brutálisan megkínozták.”
   
Mindezek alapján, figyelemmel irodalmi és szerkesztői érdemeire is, nyugodt lelkiismerettel nem állítható, hogy Kecskési Tollas Tibor (az évkönyv tanúsága szerint: Kecskési Tibor illetve Tollas Tibor) csendőrparancsnokként fedhetetlennek bizonyult, ezért úgy gondoljuk, hogy érdemtelen a Magyar Újságírók Országos Szövetsége örökös tagságára.  

Budapest, 2008. január 20.    
                              
                                                                              Kertész Péter és Róbert László
                                                                               Pulitzer-emlékdíjas újságírók
                                                                        a MUOSZ – ha nem is örökös – régi tagjai

Kertész Péter jelezte, a támogató aláírásokat a nemkecskestollasra@gmail.com mailcímre várja.
(NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.