Kordonokkal zárták le a Parlament környékét

Körülbelül két óra alatt, hétfő hajnalra teljesen körbezárta kordonokkal a rendőrség a fővárosi Kossuth teret; a Köztársasági Őrezred parancsnokának döntése elleni tiltakozásként néhány tüntető is megjelent a Parlament közelében - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.


A rendőrség kevéssel éjjel 11 óra után kezdte meg a Parlament körül a kordonok felállítását, melyet a Köztársasági Őrezred parancsnoka a képviselők és az Országgyűlés védelme érdekében még csütörtökön rendelt el. A fémkordonokat a járda vonalában tíz ember állította fel mintegy két óra alatt.

Dobozi József, a Köztársasági Őrezred parancsnoka csütörtökön  hozott határozata értelmében február 11-én 0 órától "a szükséges  ideig", de legkésőbb 2008. március 31-én éjfélig zárják le ismét a  Parlament környékét, vagyis a Kossuth-szobor, a Rákóczi-szobor és a Károlyi-szobor körüli zöldterületet, valamint az Országház IX-es kapuja előtti területet a villamospálya vonaláig.

A tavaly december 28-án az Országház védelmében meghozott  intézkedés kiegészítéseként elrendelt lezárást a tábornok a  rendőrség internetes oldalán is elérhető határozatában azzal  indokolta, hogy  a közelgő népszavazással megnövekedett a Kossuth téren, valamint annak közvetlen környezetében tartandó demonstrációk  száma.

A parancsnok a határozatát azzal magyarázta, hogy tavaly  szeptember 17-én a Kossuth téren megtartott demonstráció során a  Parlament épületéből távozó országgyűlési képviselőket "a tüntetők részéről megengedhetetlen inzultusok érték", és az ehhez hasonlók megelőzése, megakadályozása érdekében döntött a tér lezárásának  kiterjesztéséről.

Közölte azt is, hogy területlezárások indokoltságát hetente felülvizsgáltatja, és amennyiben már nem áll fenn a lezárás indoka, haladéktalanul megszünteti azt.

A rendőrségi intézkedés ellen tiltakozott többek között Gonda László és Bene Gábor, akik a Kossuth téri tüntetőket tömörítő Magyar  Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivői, akik a kordonépítésről tudósító újságíróknak azt mondták, a rendőrség ismét kordonok közé zárta a  "szabadság turulmadarát".

Nemtetszésüket fejezték ki a kordonépítő rendőröknek amiatt is,  hogy a Néprajzi Múzeum járdáját az Alkotmány utca kereszteződésénél  szintén kordonnal zárták le, ahová hétfőre kormányellenes  demonstrációt jelentettek be. Azt hangoztatták, hogy a rendőrség  azért zárja őket "ketrecbe", mert "a tisztességtelen hatalom retteg  a néptől". Rendőri intézkedésre nem került sor.

A Parlament körül először 2006. október 23-án állított fel  kordonokat a rendőrség, miután az ott tüntetők nem engedték a  tűzszerészeknek átvizsgálni a területet, amelyet az állami  ünnepségre érkezett külföldi delegációk és állami vezetők biztonsága  miatt rendeltek el.

A Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői tavaly  február 2-án lebontották a Kossuth teret övező kordont, ezután három  nappal a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentést tett Orbán  Viktor pártelnök és 79 társa ellen rendzavarás és garázdaság  szabálysértése miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban  tavaly július 6-án felfüggesztette az eljárást két közigazgatási  eljárás jogerős elbírálásáig, amely még jelenleg is tart.
A képviselők kordonbontó akcióját követően a rendőrök  megerősített, kettős kordonokat állítottak fel, amiket fémlánccal is  összelakatoltak. A terület zárását végül tavaly március 19-re  virradóra szüntette meg a rendőrség. A kordonok kihelyezésének  jogszerűségével kapcsolatban máig tartó jogi és politikai vita  bontakozott ki.

A Fidesz múlt hét pénteken azt követelte, hogy ne zárják le  kordonnal a Kossuth teret, amire Daróczi Dávid kormányszóvivő úgy reagált: ez rendőrszakmai kérdés, amibe a kormány nem avatkozik bele.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.