Védtelen védettség
Az utóbbi években számos védett madarat mérgeztek meg Magyarországon. A természetpusztításnak ez a módja a korábbi, elszigetelt esetekből mára jelenséggé vált. A rendőrségi nyomozás rendre eredménytelen, eddig egyetlen ügyben sikerült egy galambtenyésztő bűnösségét megállapítani, aki az őt ért kárért próbált elégtételt venni (meg nem engedhető módon) a ragadozó madarak mérgezésével. A többi esetben a mérgezők kilétét csak találgatni lehet.
"A gazdák egyet szeretnének: ha a védett állatok oltalma miatt őket veszteség éri, akkor azt az állam valamilyen formában kompenzálja. Az állam viszont semmit nem kompenzál, csak széttárja a karját: bocs, de nincs pénzem!" - írta minderről a január 15-i Népszabadság Vélemény oldalán Gera Pál, az Alapítvány a vidrákért ügyvezető elnöke.
Gáspár Veronika, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium természetmegőrzési főosztályának jogásza ezzel szemben állítja: az 1997 óta hatályos természetvédelmi törvény és egy 2004. októberi kormányrendelet is lehetőséget ad a gazdálkodók veszteségeinek kompenzálására. - Ez egy működő rendszer - mondja a jogtanácsos, s példaként említi, hogy tavaly a haris és a nyári lúd védelmében hozott, a gazdálkodást korlátozó intézkedések miatt fizettek kártalanítást. A 2008-as évben a minisztérium egy 80 millió forintos keretet különített el kártalanítási célra. A kártalanítási igényeket a természetvédelmi felügyelőségek a nemzeti park igazgatóságok szakembereinek bevonásával bírálják el. Amennyiben a gazdálkodó nem fogadja el a felügyelőség döntését - esetleg vitatja a megállapított kárértéket -, közvetlen bírósági felülvizsgálatra van lehetőség.
Gáspár Veronika kiemeli azonban, hogy a jogi szabályozás nem a kártalanításra, hanem a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. E szerint a gazdálkodóknak mindent el kell követniük a károk megelőzése, csökkentése érdekében. Kérhetnek és kaphatnak engedélyt a védett állatok riasztására, vagy indokolt esetben akár a létszám gyérítésére. A gyakorlatban azonban az szolgálja a legjobban a természetvédelem és a gazdálkodók érdekeit is, ha területalapú kompenzációt fizetnek ott, ahol valamilyen védelmi megfontolásból korlátozzák a gazdálkodást.
Tavaly ősszel született meg a kormányrendelet a Natura 2000-es gyepterületek földhasználati szabályairól. Ennek alapján hektáronként és évenként 38 euróban állapították meg a kifizetés mértékét. A kompenzációt a gazdálkodóknak a Natura 2000 gyepeken, legelőkön és réteken történő földhasználati korlátozásokért fizetik.
- A gyepterületekre vonatkozó Natura 2000 földhasználati korlátozásokért járó kompenzációt idén először igényelhetik azok, akik vállalták és be is tartják a gazdálkodásra - például a vegyszer- és műtrágyahasználatra, a kaszálás módjára - vonatkozó korlátozásokat - tájékoztatott Makovényi Anna, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium környezetgazdálkodási osztályának vezetője.
A kötelező előírások kompenzációján túl a környezetkímélő gazdálkodás elterjesztésével lehet megelőzni a károkat. Az önként - nem csak a Natura 2000 területen - vállalható agrár-környezetgazdálkodási támogatások rendszerében hasonló megoldások léteznek a szántókra, az ültetvényekre, a vizes élőhelyekre. A környezetkímélő gazdálkodás keretén belül, különböző minőségű földhasználati előírások betartásáért már 2002 óta területalapú támogatások igényelhetők. A rendszer csúcsán a természetvédelmi célprogramok találhatók. A túzokvédelmi program például már 2002-től működik, a daru- és a vadlúdvédelmi programot 2009-ben tervezi a tárca elindítani, és várható kékvércseélőhely-megőrzési célprogram is. Az agrár-környezetgazdálkodási célprogramokhoz önként lehet csatlakozni: ha egy gazdálkodó vállalja a részvételt, s teljesíti a program előírásait, akkor jogosult az ezért járó területalapú támogatásra. S ha megkapja, kártalanítási igénnyel már nem jelentkezhet arra a kárra vonatkozóan, amelyet a támogatással kompenzáltak.
Paragrafussal és programokkal eszerint már egészen jól állunk, ennek ellenére valakik mégiscsak pusztítják a védett madarakat, főként a ragadozókat és a halakkal (is) táplálkozó gázlómadarakat. Talán mert nem bíznak a törvényes kárrendezés lehetőségében. Szó, ami szó, a természetvédelmi törvénynek a kárviselésre vonatkozó 74. paragrafusa meglehetősen egyoldalú feltételekhez köti, mely esetekben járhat a kártalanítás a gazdálkodóknak. Ezek alapján a természetvédelmi hatóság van nyeregben: ha a törvényt betartja, sosem kerülhet olyan helyzetbe, hogy kártérítést kelljen fizetnie - még az egyébként ténylegesen megtörtént, súlyos milliókra rúgó károkozásért sem.
Precedensnek tekinthető egy idevágó ítélet a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményéből ("Az ingatlan tulajdonosának kárveszély- viselési kötelezettsége védett állat által okozott kár esetén"). Egy gazdálkodó 1998-ban a Hortobágyi Nemzeti Park közelében hibridkukorica-vetőmagot termesztett, amelynek nagy részét a szeptember közepétől átvonuló darvak lelegelték. A gazdálkodónak az igazságügyi szakértő szakvéleménye szerint több mint 64 millió forint kára keletkezett, ennek megtérítését azonban a nemzeti park igazgatósága elutasította. A gazdálkodó perre ment, s végül veszített. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének indoklásában a természetvédelmi törvényre hivatkozva felrótta a gazdálkodónak, hogy "későn kezdte meg a kár elhárításának megszervezését". Az ítélet kimondta, hogy "a védett állat közkincs", és hogy "a védett állat kártételei esetén ... a tulajdonos viseli azt a kárt, amelynek viselésére senkit nem lehet kötelezni".
