Eufória és zuhanás
Sokan már csütörtök hajnalban elfoglalták pozíciójukat, noha csak késő este léptek Mick Jaggerék a vörös szőnyegre. És persze itt is úgy viselkedtek, mintha koncerten lettek volna: elegánsan késtek vagy háromnegyed órát. Kíváncsi vagyok, mi lett volna, ha az időjárás nem olyan kegyes a rajongókhoz - de a megszokott kegyetlen, havas, szeles berlini tortúra helyett most tavaszi fokok kedveskednek a fesztiválok népének. Az enyhülés előcsalta a kosztümös bolondokat is, az eddig szintén csak Cannes-ra jellemző: a feltűnési viszketegségtől szenvedő emberek közül vámpírokkal és bohócokkal találkoztunk, de Darth Wadert és a fehér rohamosztagosokat nagyon hiányoljuk.
Az eufóriában szinte háttérbe szorult Scorsese is jól járt a nagypapa korban lévő rockerekkel. Senki sem kritizálta meg túlságosan, hogy az amúgy kitűnő dokumentumfilmeket jegyző mester most miért ragadt le egy szimpla koncertfilmnél. Ha valaki azt várta, hogy most bizony megfejti a titkot, hogyan lehet idősen is a világ topzenekarai közé tartozni, csalódni fog: csupán néhány archív interjúbejátszás árnyalja a képet. Örülni fognak viszont azok, akik szeretik ugyan a bandát, de sosem fizetnének ki egy méregdrága koncertjegyet. Több mint üzletszagú tehát a dolog. Mindenesetre a felhajtás még arra is jó volt, hogy elterelje a figyelmet két zsűritagról, aki "hirtelen" lemondta a részvételt. Sandrine Bonnaire francia színész és Suzanne Bier dán rendező nem érkezett meg Berlinbe, így nyolc helyett, csak hat ember dönt a még mindig presztízsértékű Medvék sorsáról.Shine a light - mozielőzetes
Nagyon nehéz dolguk lesz. Paul Thomas Anderson, a Vérző olaj rendezője ugyanis nyolc Oscar-jelöléssel, míg a főszereplő Daniel-Day Lewis már egy Gloden Globbal a zsebében érkezett a német fővárosba. Az Upton Sinclair 1927-ben megjelent, Oil! című regényét igen lazán alapul vevő filmeposz valóban pazar: ördögien jó film egy ördögien gonosz emberről, Day Lewis vulkanikus alakításában. Olyan, mintha keresztezték volna John Huston A Sierra Madre kincse (1948) és Orson Welles Aranypolgár (1941) című klaszszikusát, áttéve az olajkitermelés hőskorába. Anderson számos politikai és társadalmi kritikát is megfogalmaz - különösen az egyházzal kapcsolatban, amit a tengerentúli kollégák konkrét esetekre igyekeznek lefordítani. Persze az alkotók előszeretettel térnek ki az ilyen kérdések elől. A berlini sajtótájékoztatóknak ugyan nagy előnyük, hogy az ember karnyújtásnyi távolságra kerülhet az alkotóktól (már, ha egyáltalán bejut a terembe), de elhűlhet azon, hogy a nemzetközi sajtó jeles képviselői sokszor menynyire készületlenek. Day Lewis például páratlan kedvességgel és profizmussal kezelt egy sor ostoba kérdést, mint azt például, amelyik a görög egyház politikai szerepvállalását firtatta. A munkamódszeréről sem akart beszélni, mert "számos baromság jelent meg már róla a sajtóban, és nem akar további bonyodalmakat okozni". A Heath Ledger halálával kapcsolatos érdeklődést egyenesen sértőnek tartotta a család szempontjából. "Nem mondok semmit, mert csak olaj lenne a tűzre. Hagyjuk őket nyugodtan gyászolni" - érvelt a színész. Paul Thomas Anderson pedig az Oscar-esélyeket firtató kérdésre széles mosollyal azt mondta, hogy minden díjat elvárnak az akadémia tagjaitól, még azokat is, amelyekre nem jelölték őket.
Mindenesetre az Arany Medvére is megvan minden esélyük, mivel a verseny színvonala igen hullámzó. Míg a mexikói Fernando Eimbcke Lake Tahoe című egyéni, kis etűdökből összeálló drámája a fesztivál első kellemes meglepetése, a második igencsak várat magára. Dermesztően kommersz volt ugyanis a nagy hévvel beharangozott Black Ice című finn mozi, a francia Erick Zonca Júlia című krimidrámája (Nick Cassavates Glóriája inspirálta) pedig legalább fél órával hosszabb, mint kellene. A főszereplő alkoholista gyerekrablót alakító Tilda Swinton bármennyire jó is, a történet nyilvánvaló kifutása fenéksajgatóan elhúzott. De ez igaz szinte az összes versenyfilmre, alig látni két óránál rövidebb művet. Hátravannak még Isabelle Coixet és Mike Leigh művei - reméljük, bizonyítják, hogy létezik még európai művészfilm.
