Családi vállalkozás vagy véletlen egybeesés?

Egyesek szerint családi vállalkozás kezd körvonalazódni a BKV használt-busz-tenderéből. A Heti Válasz azt állítja, hogy a közbeszerzési eljárást kifejezetten egy pályázóra, az Alfabusz Kft.-re írta ki a szolgáltató, s a vezérigazgató fia volt az összekötő a két cég között. A BKV cáfol, a főpolgármester vizsgálatot rendelt el.

Mint arról tegnap beszámoltunk, korrupciógyanús használtbusz-beszerzésről adott hírt a Heti Válasz. A cikk állítása szerint a BKV vezérigazgatójának, Antal Attilának a fia, Antal Zsolt havi fizetést kap attól az Alfabusz Kft.-től, amely a Volvóval közösen, egyedüliként adott be ajánlatot a BKV használt buszokra kiírt közbeszerzési pályázatára. A tender már akkor gyanús lett, amikor a négy érdeklődő cég közül végül csak egy, az Alfabusz adott be ajánlatot, vagyis egyedüliként felelt meg a kiírás feltételeinek. Bár eredményhirdetés csak néhány hét múlva lesz, egyesek "borítékolnák", hogy az egyetlen induló egyben a nyertes is.

Vannak, akik azt is tudni vélik, hogy a pályázó által ajánlott, Genfben leselejtezett 6-7 éves buszokat darabonként 48 millió forintért ajánlja a közvetítő, a Volvóval összeállt Alfabusz. Szakértők felszisszentek, ilyen korú járműveket ugyanis legfeljebb féláron - egy új busz 72 millió forint -, de még inkább 30 százalékért lehet megvenni. Ez egyébként a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága előtt többször is elhangzott, jegyzőkönyv bizonyítja.

Úgy tudjuk, a gyanús ügylet már a cégen belül is többeknek szemet szúrt, nemcsak az ár, hanem az irányított kiírás miatt is. Azt is tudni vélik, hogy az ügyleten buszonként legalább 23-25 millió forintot keres a közvetítő és egyben a járműveket fölújító Alfabusz. Vagyis, az a vállalat, ahol - a hetilap állítása szerint - a BKV vezérigazgatójának a fia dolgozik.

Antal Attila tegnap lapunknak cáfolta ezt az állítást, s cége is közleményt adott ki az ügyben. E szerint a "sajtóhíresztelésekkel ellentétben a BKV Zrt. vezérigazgatójának fia soha nem állt az Alfabusz Kft. alkalmazásában. Jelenleg sincs semmiféle jogviszonyban az Alfabusz Kft.-vel. A lap viszont kitart állítása mellett, bizonyítékai vannak a cikkben leírtakra, s akár a bírósági eljárást is vállalják. Egyébként az iwiw közösségi portálon Antal Zsolt az adatlapján maga is az Alfabuszt jelölte meg munkahelyéül, igaz, ezt a hír megjelenése után gyorsan törölte.

A BKV-közleményen érdemes egy kicsit elgondolkozni. Ebben ugyanis szó szerint az olvasható, hogy a vezérigazgató fia "soha nem állt az Alfabusz Kft. alkalmazásában". Leszögezik azonban azt is, hogy jelenleg sincs semmiféle jogviszony a cég és a fiatal Antal között. Erre az lehet a magyarázat - vélik informátoraink -, hogy megbízásos szerződés alapján dolgozott, közvetített a két cég között. Úgy tudjuk azonban, hogy az Alfabusznál köztudott, Antalnak irodája is van/volt ott.

Mások még ennél is tovább mennének, és a tulajdonosok között vélik fölfedezni Antalékat, ez azonban egyelőre nem több, mint rosszindulatú feltételezés, mivel az Alfabusz Kft.-ben egy off shore cégnek van tízszázalékos tulajdona - ám hogy ezt ki birtokolja, azt nem tudni.

Tegnap mindenesetre Demszky Gábor főpolgármester felszólította helyettesét, Hagyó Miklóst, hogy vizsgálja ki a botrányszagú közbeszerzést. Hagyó ugyancsak közleményben arról tájékoztatta lapunkat, hogy ő már Demszky felkérése előtt egy nappal levélben kért tényszerű és sürgős felvilágosítást Antal Attilától, s amint megérkezik a válasz, tájékoztatja a főpolgármestert.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.