Szitárjátékos tart előadást az India-barátok estéjén

A Magyar-Indiai Baráti Társaság február 11-én Tóth Szabolcsot, a Tilos Rádió munkatársát látja vendégül. A zenész, szitárjátékos előadásában beszél majd a hindusztáni zene klasszikus fundamentumairól, amelyet élő zenével is illusztrál.

Tóth Szabolcs gyermekkora óta foglalkozik zenével. Színházi-, film-, reklám- és más alkalmazott zenét szerzett, ám az indiai klasszikus zenével való találkozása megváltoztatta életét. Világhírű szitárművészektől tanul, mint például Pandit Budhaditya Mukherjee és Pandit Rajeev Janardan, utóbbinak első, nem indiai születésű magántanítványa lett. Mesterével többször szerepelt egy színpadon. Tanulmányokat folytat még Dr. Kamala Shankar-nál, a shankar-gitár legnevesebb művészénél és a tablajátékos Pandit Vinode Pathak-nál. Szólókoncerteket adott Indiában és Európában is.


Alap címmel 6 éve szerkeszt műsort az indiai klasszikus zenéről a Tilos Rádióban. Emellett indiai zenét bemutató, magyarázó előadásokat tartott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen hallgatóinak, illetve a Szegedi Tudományegyetemen, Indiában pedig a Benaresi Hindu Egyetemen és a Jabalpur Bhatkhande Sangeet Egyetemen. Az indiai klasszikus zenét bemutató és az indiai előadóművészetek kultúrtörténetét ismertető előadás-sorozatot tart a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán.

Az előadás témája: A hindusztáni zene klasszikus fundamentumai - a rága felépítménye a boldogságunk szolgálatában

Időpont: 2008. február 11., hétfő, 17.30
Helyszín: Nemzetek Háza, 1062 Bp., Bajza u. 54. I.em.

További információ: http://india.tilos.hu/

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.