Megszállnák a Kultiplexet

Nem lesz semmi atrocitás, a rendezvény az épületen belül zajlik majd - igyekezett megnyugtatni a legalább kéttucat helyszínre vezényelt rendőrt Bakács Tibor Settenkedő közíró tegnap délután a budapesti Kinizsi utcában található Kultiplex Művelődési Ház előtt. Fellépése terápiaszerűen hatott, mert negyedóra múlva már csak néhány cigarettázó egyenruhás őrizte a sajtó figyelmének felkeltésére szánt rendhagyó eseményt. Annak bejelentését, hogy ha a ferencvárosi önkormányzat - a fővárossal karöltve - nem áll el az intézménynek helyet adó épület lebontásának tervétől, akkor "bevetik a testüket", azaz elfoglalják a házat.

Mint már korábban hírül adtuk, a terület tavaly került a ferencvárosi önkormányzat kezébe: korábban állami tulajdonban volt. Hivatalosan - mint kezelő - a Semmelweis Orvostudományi Egyetem volt a gazdája, sokáig úgy volt, hogy ide építi a SOTE az új egyetemi központját. Az azonban végül a körúton túl, a Thaly Kálmán, a Vendel és a Tűzoltó utca által határolt telken valósult meg, mivel ezt adta az intézménynek cserébe az önkormányzat a Markusovszky térért. Ezután a kerületi önkormányzat a közpark egy részét építési területté nyilvánította, és nemrég mintegy másfél milliárd forintért eladta. A fővárossal folytatott előzetes egyeztetés szerint a kerület úgy módosította a városrendezési tervet, hogy az egykori Kinizsi mozi, a jelenlegi Kultiplex Művelődési Ház helyét átsorolják közparkká, és így érik el, hogy az ingatlancserék miatt a zöld terület ne csökkenjen.

Bakács szerint ugyanakkor létezne megoldás: például a Kultiplex szívesen átköltözne az Erzsébet téri volt buszpályaudvar épületébe (mint ismeretes, ezt dizájnközpontnak szánja az állam), de elképzelhetőnek tartanak más helyszíneket is. Ahogy fogalmaz, a civil társadalommal ütközik össze a politikai hatalom, amely képtelen megoldani még a kicsi problémákat is. A nyomatékosítás kedvéért Bakács vérbeli punkzenészeket is lepipáló eleganciával összetört egy gitárt. A Kultiplex ad hoc szóvivője, leghíresebb törzsvendége január elején még szép halálról és méltósággal való megdöglésről beszélt, de most szemmel láthatóan bekeményített: ő is az illegális házfoglalók között lesz. A jelenlévő sajtómunkások örömére belilult arccal átkozta meg Demszky Gábort, utalva arra, hogy a kultiplexesek szerint a lebontás oka egy szimpla ingatlanpanama. Dirner László ügyvezető igazgató azt reméli, most már nyitottabbak lesznek az önkormányzatok a velük való tárgyalásra, s így a város "utolsó utáni megfizethető liberális szórakozóhelye" a belvárosban maradhat.

Időközben a művelődési házat és a szórakozóhelyet védelmébe vette az ÓVÁS! Egyesület is. Szerintük az épület "valószínűleg az egyik utolsó, 30-as évekbeli Bauhaus épület, amely évtizedek óta fontos kulturális szerepet tölt be, megőrzése közösségi szempontból fontos igazán. A Kultiplex egy szubkultúra fontos találkozási, közösségi tere, ha úgy tetszik, kultikus hely" - írják a zárást sirató ingyenes kulturális rendezvény, a Dózer fesztivál honlapján. Mindemellett kezdeményezték a Kultiplex épületének ideiglenes műemléki státusba való sorolását is. Ha sikerülne, akkor senkinek sem kellene bevetnie a testét - még Bakácsnak sem.

Nyomatékul Bakács egy gitárt is összetört
Nyomatékul Bakács egy gitárt is összetört
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.