"A tuszik kígyók"

"Sem az ENSZ, illetve a Biztonsági Tanács, sem pedig a tagállamok és a nemzetközi média nem fordított elég figyelmet a közeledő katasztrófa intő jeleire" - nyilatkozott a múlt héten Ruandába látogató, az ország első emberével, az egykori tuszi lázadóból elnökké avanzsált Paul Kagaméval tartott közös sajtótájékoztatóján Ban Ki Moon, az ENSZ főtitkára.

A dél-koreai politikus egyértelművé tette: az ENSZ 2000-es szerecsenmosdatása nem törölheti le a világszervezet egyik legnagyobb szégyenfoltját, hiszen az egykori hutu elnök, Juvénal Habyarimana Kigaliba tartó repülőgépének lelövése után kirobbant polgárháborúban az ENSZ tétlenül szemlélte az óvatos becslések szerint is 800 ezer tuszi és mérsékelt hutu lemészárlását. A Gisozi Memorial Centre előtt elmondott beszédében ezért a főtitkár személyenként tízezer dollárt ajánlott fel a véres genocídium túlélőinek, mintegy 360 ezer embernek, akik között 74 ezer árva és 12 ezer rokkant van.

Az események utórezgései még ma, tizennégy évvel a népirtás után sem hagynak alább az ezer domb országában. A társadalom hajszálrepedéseire mutat rá egy még 2007 végén készült tanulmány, amely szerint Ruanda 84 középiskolája továbbra is erős ideológiai befolyás alatt áll. Az oktatási minisztérium által életre hívott ad hoc vizsgálóbizottság szerint több tankönyv eltorzítja az ország történelmét: némelyik azt állítja, hogy a tuszik nem tekinthetők ruandaiaknak, illetve, hogy Etiópiából érkeztek. Sok gyűlöletkeltő, uszító hangú verssel is találkoztak, egy matabai nebuló füzetében pedig a következő sor olvasható: "a tuszik kígyók, amelyektől megbetegszünk. Meg kell gyilkolni őket". A szűnni nem akaró ellenségeskedés par excellence megtestesítője a gasekei középiskola, ahol a tuszik megölésére felhívó ún. Hutu Tízparancsolat, az 1994-es vérengzéseknek gyúanyagot biztosító röpirat egyik másolatára bukkantak. Több intézményben a diákok öltözködésében is tetten érhető a diszkrimináció.

Nicolas Sarkozy új alapokra helyezett, az emberi jogok tiszteletben tartásának primátusát zászlajára tűző Afrika-politikájának jegyében tett kitérőt Ruandában a francia külügyminiszter, Bernard Kouchner, aki a bilaterális kapcsolatok megerősítése mellett tett hitet. Az Orvosok Határok Nélkül szervezet társalapítójaként Ruandában egykoron humanitárius folyosó megszervezésén dolgozó, a háborús bűnösök állítólagos kimenekítésével vádolt politikus szerint országa ugyan politikai hibát vétett 1994-ben, de semmi esetre sem marasztalható el katonailag. A diplomáciai kapcsolatok még 2006-ban hűltek fagypontra, amikor Jean-Louis Bruguire bíró letartóztatási parancsot adott ki Paul Kagame klientúrája (a Ruandai Hazafias Front potentátjai) ellen, mondván, ők tehetők felelőssé Habyarimana elnök haláláért. Az egykori francia érdekeltségű kolónia iránti érdeklődés akkor éledt újjá, miután Ruanda belépett az anglofón Kelet-afrikai Közösségbe, valamint bejelentette igényét az egykori brit gyarmatokat tömörítő Nemzetközösséghez való csatlakozásra. A diplomáciai csörte több ízben is a kapcsolatok elmérgesedéséhez vezetett: legutóbb a francia legfelsőbb bíróság döntése verte ki a biztosítékot, ugyanis nem akarták kiadni az országban már letelepedési engedéllyel rendelkező, 25 ezer tuszi legyilkolását elrendelő, háborús bűnös Dominique Ntawukuriryayot.

Korábban több kritikát is megfogalmaztak már az Arushában (Tanzánia) székelő Nemzetközi Büntetőtörvényszék működése kapcsán. Eddig egy évtized alatt mindössze 35 ítélet született, 27 ügy van folyamatban, illetve hat személy letartóztatás alatt áll, jóllehet a Biztonsági Tanács 1503. számú rendelete szerint a törvényszék mandátuma 2010 végén lejár. Ban Ki Moon Kigaliban elismerően nyilatkozott a ruandai bíráskodási reformokról, kiemelte a fogvatartás körülményeinek javulását és a nemzetközi sztenderdekhez való közeledést, támogatva azt az elképzelést, amely szerint a perek nagy részét Ruandának kellene továbbvinnie. Ehhez mindenekelőtt a nemzetközi közösség támogatása és a kongói térség stabilizálása szükséges - tette hozzá.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.