Nagymező utca: nem kapott engedélyt a mélygarázs

Nem adott építési engedélyt a terézvárosi Nagymező utcai mélygarázs megépítésére a XIII. kerületi építési hatóság - közölte a Védegylet, a döntés tényét pedig megerősítette a XIII. kerületi önkormányzat sajtóreferense.

A nem jogerős határozat indoklása szerint azért nem lehet mélygarázst építeni a VI. kerületi Nagymező utcában, mert védett, egészséges platánfákat vágnának ki, és a mélygarázs méretei jelentősen túllépik a kerületi szabályozási terv korlátait - olvasható a Védegylet közleményében. A tájékoztatás szerint az engedélyezési kérelmet a WK Ingatlanbérbeadó- és Hasznosító Bt. nyújtotta be, és arról január 29-én döntött a XIII. kerületi építési hatóság.

Gellért Lajos, a XIII. kerületi önkormányzat sajtóreferense megerősítette, hogy a kerületi építési hatóság múlt héten döntött az ügyről, és a határozatot minden érintetnek továbbította.

A Nagymező utcai mélygarázs ügyében 2007 februárjában indult új építési engedélyezési eljárás a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal döntése alapján. A Fővárosi Főügyészség korábban óvást nyújtott be a VI. kerület által hozott építési engedéllyel szemben, mivel az ügyészség álláspontja szerint a kerületi jegyző a törvény értelmében saját ügyének intézésében nem vehetett volna részt.

A 350 férőhelyes mélygarázsról szóló szerződés 2001-ben jött létre a beruházó és a VI. kerület között. Az építési engedély 2006-ban vált jogerőssé. A beruházás leállítása érdekében több terézvárosi lakos levélben fordult a kerületi jegyzőhöz, tiltakozásuknak pedig utcai demonstrációkkal adtak nyomatékot. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.