Elszórt adományok, zavaros pénzügyek

Legnagyobb kincse, a közbizalom elvesztése fenyegeti az UNICEF németországi szervezetét, amely az ENSZ Gyermekalapjának jutatott pénzadományok pazarló, slampos kezelése miatt került az újságok címoldalára. A németországi UNICEF körüli pénzügyi botrányok gyanúja miatt a 200 ezer rendszeres adományozóból több mint ötezer már hátat is fordított a segélyszervezetnek.

A bírálatok középpontjában Dietrich Garlich ügyvezető igazgató áll, aki külső tanácsadóknak írásos szerződés nélkül, szóbeli megállapodás alapján fizetett busás honoráriumokat. A kölni UNICEF-központ átépítésére egymillió eurót költöttek, miközben a szervezet éves jelentéseiben meglehetősen nagyvonalúan kezelték a működési költségek elszámolását és a befolyt adományok pontos felhasználásával is adósak maradtak.

A német UNICEF átvilágításával megbízott KPMG ugyan nem talált korrupcióra vagy sikkasztásra vonatkozó bizonyítékokat, de megállapították az átláthatóság és az ellenőrzés hiányát. Az ügyet súlyosbították Garlich és a német szervezet elnöke, Heide Simonis közötti személyes ellentétek. Schleswig-Holstein tartomány volt szociáldemokrata kormányfője időközben lemondott az UNICEF-ben betöltött tisztségéről. Távozása előtt azonban részletes beszámolót küldött New Yorkba Ann Venemann-nak, az UNICEF vezetőjének, valamint az adományok hűtlen kezelésére utaló dokumentumokat juttatott el a rendőrségnek és az ügyészségnek.

A Merkel-kormányhoz hasonlóan az itteni UNICEF-et „nagykövetként” népszerűsítő hírességek – a többi között Sabine Christiansen tévés személyiség és Oliver Bierhoff, a labdarúgó-válogatott menedzsere – a kétes ügyek gyors tisztázását követelték. Az elnöki posztot ideiglenesen betöltő Reinhard Schlagintweit elismerte, hogy a szervezet válságba került, s hibát követett el a működési költségek elhallgatásával. Ugyanakkor bírálta Simonist, aki egy nehéz helyzetben nem állt ki munkatársai mellett. A problémák egyik fő forrásának tűnő Garlich viszont rendíthetetlenül marad a helyén. Az illető úgy véli: ha lemondana, akkor pont a pazarlásnak és más vádaknak adna újabb táptalajt.

(Berlini tudósítónktól)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.