Kostunica miatt marad el az EU-szerb aláírás

Nem írják alá csütörtökön az Európai Unió és Szerbia közötti együttműködési megállapodást – jelentette be Brüsszelben Olli Rehn bővítési EU-biztos.

Az Európai Bizottság finn tagja Vojiszlav Kostunica miniszterelnököt hibáztatta; a kormányfő pártja nem adott mandátumot a kabinetnek az egyezmény aláírására. Rehn „politikai és eljárásbeli akadályokat” egyaránt említett Belgrád elzárkózása kapcsán, és reményét fejezte ki, hogy a szignóra hamarosan sor kerülhet. Világossá tette: az eredeti terv szerint folytatódnak a szerbekkel egy hete megkezdett tárgyalások a vízummentességi-, illetve toloncegyezményről.

Belgrádi hírek szerint a szerb kormánykoalíció megosztott az Európához való viszonyában. A Kostunica-féle párt az EU-val kötendő egyezményben „trójai falovat” lát, azaz egyfajta kényszert, amellyel Brüsszel a Koszovó-pirulát édesítené meg a szerb nép számára. Borisz Tadics újraválasztott elnök demokratái szerint viszont a mostani voksolás az Európához vezető utat is kijelölte, így a népakarat tiszteletben tartása megkövetelné az aláírást.

Ez immár a második aláírás, amely elmarad. Az elsőt január végén a hollandok hiúsították meg, a korábban már parafált stabilizációs és társulási egyezmény (SAA) elutasításával. A hollandok (akiket a belgák csendben támogattak) a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való teljes együttműködést szabták a szignó feltételéül. Ebben Serge Brammertz, az új (belga) hágai főügyész belgrádi útja jelenthet áttörést, amely még az EU-külügyminiszterek hó közepi ülése előtt esedékes. A most szerb részről elutasított egyezményt az EU az SAA helyett kínálta pótlékként.

Brüsszel

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.