Egyszerre érünk a József Attila művház elé José Curával. "Maguk mit keresnek itt?" - kérdezi nevetve a fotós láttán. Kezet nyújt, és magához ránt. Puszi jobbról, balról - mintha századszor találkoznánk. Mondjuk, ahányszor Magyarországon járt, akár találkozhattunk is volna. "Nyolc év alatt ötször vagy hatszor fordultam meg erre, az azért nem sok!" - jegyzi meg. Látszik, nem rajong az újságírókért, de jól adja a vicces macsót.

"Ja, maga a tolmács?" - fordul a sajtótájékoztatón a mellette ülőhöz, és kajánul hozzáteszi: "nem tudtam, ki ez az őrült nő, aki beszél hozzám". Aztán kissé elmereng a bevezető szöveg alatt, miszerint a 15 éves Salva Vita Alapítvány február 6-i jótékonysági koncertjére érkezett. Az alapítvány sérült emberek társadalmi beilleszkedését segíti képzési és foglalkoztatási programjaival. Mikor őt kérdezik, slágfertigen rávágja, épp ez tetszett meg neki. A Salva Vita ugyanis nem könnyeket morzsol, hanem a munkaerőpiacon könnyíti az elhelyezkedésüket. Párhuzamként meséli Cura, hogy a keresztfia Down-szindrómás, és a szülőkkel arra jutottak: nem speciális iskola kell neki, hanem nagyon jó suli.

Mégsem downos gyerekeket támogató alapítványt karolt fel az énekes, hanem a portugál Leukémia Elleni Szövetség tiszteletbeli alapítója. "Nincs a családban leukémiás, nem is kell ahhoz, hogy az ember segítsen" - mondja már az interjún. "Az emberek általában nem gondolnak a betegségre, míg nem kerülnek bajba. A jótékonysági koncert egyébként kényes műfaj, sok a kókler. Én csak olyan esetekben mondok igent, ha meggyőződöm róla, hogy a pénz odakerül, ahova ígérték." Jelen esetben a Salva Vita kuratóriumi elnöke, Czoboly Nóra és férje Cura barátja, így évek óta ismeri az alapítvány munkáját.

Borítékolja, hogy az ő Requiem-értelmezése meglepi a közönséget, és a kritikusok is a szívükhöz kapnak. Nem baj, sosem akarta kiszolgálni a közízlést. Pontosan azt gondolja erről a zenéről, amit Verdi: nem lassú gyászmise, hanem gyors tempójú, erős, követelődző, az istennel vitázó mű. Mikor tanulmányozni kezdte a darabot, ösztönei azt súgták, ezt így kell játszani, ezt megerősítette Verdi egyik levele.

Jelzésértékű kopogás az ajtón. Még 35 másodperc, billeg hátra a székén Cura. És tényleg, klakkra pontosan ennyi idő alatt válaszol a kérdésre: "bár 11 éve játszom Verdi Otellóját, nem volt még belőle túl sok előadásom. Utoljára 2006-ban énekeltem. És miért ne jönnék, ha jóban vagyok a Szegedi Szimfonikusokkal, vezényeltem őket, és énekeltem a Szegedi Szabadtéri Játékokon? Hogy a rendező Anger Ferencnek mi a koncepciója, azt most fogom megtudni. Hívjon fel szerdán, majd elmondom!"

Azt gondolja, amit Verdi