Csád a hatalmi háromszög csúcsán

Két napig tartó összecsapások és zűrzavar után visszaverték a lázadókat a fővárosból, csakúgy, mint a szudáni határ közelében fekvő Adréból - jelentették be tegnap a csádi kormányerők.

"A biztonsági és védelmi erők délután menekülésre kényszerítették a szudáni el-Besir (Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni elnök) zsoldosait, és kiűzték őket a fővárosból" - tudatta Mahamat Ali Abdallah tábornok közleményében. Eközben több ezer civil hagyta el a várost a lázadók felszólítására, akik közölték: visszavonulásuk csupán taktikai lépés, visszatérnek. Az ENSZ BT elítélte a csádi kormány elleni támadást.

Még el sem hallgattak a fegyverek a szomszédos Szudánban, máris ütközetekről érkeznek hírek a Közép-afrikai Köztársaságból is. A térségben a hatalmi harcok háromszögének csúcsát újra Csád jelenti.

Az 1960-ban függetlenné vált közép-afrikai országban sohasem volt nyugalom. Noha az etnikai villongások nem szűntek meg, a mostani puccs(kísérlet) célja az államfői poszt megkaparintása. Legalábbis ezt látszik igazolni, hogy a lázadók egyik vezére az elnök egyik unokaöccse, Timan Erdimi, aki összefogott a szudáni határon állomásozó két felkelőcsoport irányítóival, Mahamat Nurival (a hadsereg korábbi főparancsnokával) és Abdelvahid Abud Makajéval (egy muzulmán fegyveres szervezet főnökével).

Idriss Deby 1990-ben államcsínnyel került hatalomra. Az 55 éves altábornagy elnök, akit gyakran illetnek a kétes értékű a "homok cowboya" titulussal, demokratikus átalakulást, sajtószabadságot, gazdasági fellendülést, s nyugalmat ígért a lakosságnak. Ebből semmi sem teljesült, s az elnököt - aki azóta két, vitatott tisztaságú választáson győzedelmeskedett - 2006-ban csak a N'Dzsamenában állomásozó francia csapatok mentették meg a felkelők haragjától. Deby ugyanis hitbizományként kezelte az ország jövedelmeit, s abból jóformán csak közvetlen híveinek juttatott. A korrupció sohasem látott méreteket öltött. Példátlan kapzsisága miatt még saját törzse (a zagava) is Deby ellen fordult. Párizs - amely szerint a korrupt Deby jobb a káosznál - úgy tűnik, ezúttal is a segítségére siet, Gabonból vezényel át francia alakulatokat a lázadás leverésére, sőt a szudáni békefenntartással megbízott EUFOR-erők egy részét is átcsoportosítják a "rend" helyreállítása céljából.

Akár győz a felkelés, akár nem, béke aligha várható. Egyrészt, mert a szomszédos államok vezetői számára sem közömbös, ki ül a n'dzsamenai elnöki székben, másrészt, mert a húsosfazék (az ásványkincsek jövedelme) túl nagy kísértés minden politikai és katonai vezérnek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.