Itt van például az amerikai jelzálogpiaci válság. Odáig tiszta sor, hogy amikor már nagyon sok pénz lett a piacon, akkor azoknak is elkezdtek hosszú lejáratú jelzáloghiteleket adni, akik nem voltak hitelképesek. A hitelképesség hiányának sokféle változata lehet, de egyszerűen szólva, az a rossz adós, akinek nincs a visszafizetést garantáló jövedelme. Alapesetben az ilyen ember nem kap, de valószínűleg nem is kér hitelt. Csak olyankor, amikor "a mohóság úrrá lesz a józan észen" - ahogyan Király Júlia, az MNB alelnöke fogalmazott nemrég a Magyar Narancsnak adott interjújában.

A pénzvilág imént idézett pszichológiája választ ad arra a kérdésre, miért adnak hitelt a rossz adósnak. De talán érdemes azon is elgondolkodni, miért van annyi rossz adós. Noha a hazai médiában a két szál nem mindig ér össze, megjelenik - elsősorban az amerikai elnökválasztásról szóló híradások közt - egy másik fontos folyamat is. Az amerikai fiatalok - az úgynevezett Y-generáció - "olyan gazdaságot örökölnek, amelyben megfogyatkozik, vagy eltűnik sok minden, amit a szüleik még adottnak vettek: a munkáltatók által finanszírozott egészségbiztosítás, az elérhető lakáslehetőségek, az állami nyugdíjellátás, a megfizethető oktatás és a magas keresetet nyújtó állások" - írták nemrég a Figyelőbe átvett írásban az amerikai Business Week újságírói. A pályakezdők bére 2000 óta 8,5 százalékkal csökkent. A tandíjak emelkednek - egy átlagos egyetemistának húszezer dollár tartozása van, mire végez, de nem biztos, hogy fog annyit keresni, amennyiből törleszteni tudja. "Az egyetem elvégzése után az új, globális munkaerőpiacon kell állást keresniük, ahol a gyakran napi pár dollárral beérő kínaiak és indiaiak a vetélytársaik" - folytatódik az elemzés.

Ennek a nemzedéknek, de mondhatjuk, a fejlett világ munkavállalóinak legnagyobb gondja a növekvő bizonytalanság. Egyre kevesebbeknek van biztos állásuk, tervezhető jövedelmük, garantált egészségügyi ellátásuk és fenyegetettség nélküli nyugdíjas koruk - miközben a reflexeik még olyanok, mintha volna. Igaz, a végeláthatatlannak és feltétlennek hitt biztonság elkényelmesít. Láttunk ilyet mi is, sőt, a magyar gazdaság és a társadalom néhány zugában még láthatunk ma is. A bizonytalanság, a fölöslegességtől való rettegés, a már elért életszínvonalról való visszacsúszás, az örök egzisztenciális félelem viszont szintén mérgezi a társadalmat. Olyan eszméknek ad tápot, amelyek előbb-utóbb valamilyen kataklizmához vezetnek. Jaksity György lapunk Hétvége mellékletében mentőangyalnak nevezte azokat a pénzügyi mechanizmusokat, intézményeket, amelyek válság esetén hosszú ideig viszonylag gyorsan kirántották a pénzpiacokat a gödörből. Hosszú távon azonban ezzel csak az értelmetlen kockázat fokozására bátorítják a "morális hazárdőröket", akik semmit sem tanulnak az évszázadok óta ismétlődő tőzsdekrachokból.

Számomra nem kérdés, hogy Jaksity György pénzpiaci következtetése a társadalomra is érvényes: aligha lesz jó vége, ha túl sok a rossz adós, aki akkor sem tud fizetni, ha akar, mert nincs miből.