Balatonfüred: görög faluból Sundance Park

Egy projektcég heteken belül befejezi a balatonfüredi görög falu ingatlanainak a felvásárlását, majd több milliárd forintos átalakítás után, az idén nyáron Sundance Park néven kívánja újranyitni a létesítményt.

Teljesen átalakul a következő hónapokban a balatonfüredi Annagora Park - közismert nevén a görög falu. A létesít-ményt hosszú vajúdás után 2005 nyarán nyitották meg: a kereskedelmi és szórakoztatócentrumban 120 mediterrán stílusú kőbazárt és 167 sátorhelyet alakítottak ki. A görög faluban az egyes üzleteknek, vendéglátóhelyeknek a tulajdonosai vagy saját maguk üzemeltették az egységet, vagy bérbe adták ingatlanaikat.

A görög falu azonban az elmúlt két és fél évben nem váltotta be a hozzá fűzött gazdasági reményeket: még a főszezonban is csak az üzletek harmada nyitott ki, így aztán a forgalom is elmaradt a várakozásoktól. A közelmúltban egy magyar kézben lévő balatonfüredi vállalkozás, a Sundance Park Kft. elkezdte felvásárolni a görög falu üzleteit.

- Először a két legnagyobb tulajdonossal sikerült megállapodnunk, akik összesen 54 ingatlannal, a teljes terület 55 százalékával rendelkeztek - mondja Serényi Gábor, a kft. ügyvezetője. - Mára megszereztük a görög falu területének a 85 százalékát, de néhány héten belül várhatóan az összes tulajdonossal megegyezünk.

A cég alapjaiban szeretné megváltoztatni a létesítmény funkcióját. A kereskedelmi tevékenység háttérbe szorításával szállodát, valamint egy szórakoztató- és élményközpontot kívánnak kialakítani a görög faluból, amelynek a nevét is megváltoztatják: nyártól az Annagorából Sundance Park lesz. A kft. által megcél-zott korosztály a húszas-harmincas éveikben járó fiatalok, akik elsősorban bulizni szeretnének a Balaton partján. A tervek szerint az ingyenesen látogatható parkban - amit az idén júniusban szeretnének megnyitni - naponta lesznek szórakoztató és sportprogramok, koncertek.

- A jelenlegi üzletekből százat magas komfortfokozatú bungalóvá alakítunk át, a kissé egysíkú fehér falakat színesebbé varázsoljuk, a piacteret parkká alakítjuk, jelentősen növeljük a zöldfelületek arányát, kiépítjük a terület hangulatvilágítását - sorolja a tervezett változtatásokat Serényi Gábor, aki a fejlesztés költségeiről egyelőre csak annyit közölt: több milliárd forintos beruházásról van szó. - A jelszavunk: lángossütő helyett szusibárt! Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan üzemeltető cégekkel szeretnénk együtt dolgozni, amelyeknek a nevével a nagyvárosi üzletközpontokban már sokan találkoztak, s eddigi tevékenységük garanciát jelent szolgáltatásuk jó színvonalára.

A cégvezető szerint a beruházás néhány hónap alatt levezényelhető, hiszen az átalakítások döntő része nem enge-délyköteles, jórészt belsőépítészeti változtatásokról van szó.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere még nem ismeri a leendő Sundance Parkkal kapcsolatos elképzelések részleteit, ugyanakkor kérdésünkre válaszolva azt mondta: a koncepciót szimpatikusnak tartja. Hozzátette, az önkormányzatnál szeretnék sokoldalúan megvizsgálni a terveket, és ha azokat elfogadhatónak tartják, a helyi szabályozási terv módosításával segíteni fogják az eddig üresen kongó görög falu mielőbbi életre keltését.

Nagyobb vendégforgalmat remél a Sundance Park létrehozásától Gáspár Tamás, a görög faluval szomszédos Annagora Akvaparkot üzemeltető cég ügyvezetője is, aki szerint a két létesítmény erősítheti egymást, mivel azonos korosztályt céloz meg. Gáspár Tamás szerint a vízi vidámpark és a megújult Sundance Park közös látogatólétszáma néhány éven belül elérheti az évi 250-300 ezret.

A tervezett Sundance Park egyfelől bővítheti a balatonfüredi szolgáltatások körét, másrészt viszont az északi Balaton-part fővárosát kedvelők véleménye szerint érdemes felhívni a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket a déli parti Siófokon, a diszkózó fiatalok pénzköltésére a "buliturizmus" fellegvárában már jól ismernek. Serényi Gábor nem tart attól, hogy a fiatal turisták számának növekedése megzavarná a fürediek, valamint a városban nyaraló vendégek nyugalmát. Tény, hogy a balatonfüredi belváros, a parti sétány és a szállodák viszonylag messze vannak a város szélén található görög falutól. Serényi szerint az is segítheti majd a békés egymás mellett élést, hogy nyitott helyszínen legfeljebb este tíz óráig terveznek zajos rendezvényeket, az éjszaki órákban viszont csak hangszigetelt sátrakban szól majd a zene. Hozzátette: mivel
a fiatalok többségének a szállása is a Sundance Parkban lesz, így nem kell attól tartani, hogy amikor hazafelé tartanak, hajnalonként fellármázzák az üdülővárost.

A görög falu nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a forgalom elmaradt az előzetes várakozásoktól
A görög falu nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a forgalom elmaradt az előzetes várakozásoktól
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.