A csádi hadsereg győzelmekről számol be

A csádi hadsereg vasárnap este, két napig tartó összecsapások és zűrzavar után bejelentette, hogy visszaverte a főváros elfoglalására indult lázadókat, és bejelentésük szerint felülkerekedtek mint a szudáni határ közelében fekvő Adréban is, amelyet vasárnap támadtak meg a kormányellenes erők.


"A biztonsági és védelmi erők délután menekülésre kényszerítették a szudáni el-Besir (Omar Haszan Ahmed el-Besir  szudáni elnök) zsoldosait, és kiűzték őket a fővárosból" - tudatta  Mahamat Ali Abdallah tábornok közleményében.

"A szudáni rendszer három hadoszlopot indított N'Djamena ellen,  és egy másik lázadó hadoszlop szudáni helikopterek támogatásával  vasárnap sikertelenül támadt az adréi helyőrségre" - áll a  közleményben.

A lázadók visszavonultak

A lázadók, akik szombaton körülzárták az elnöki palotát, visszavonultak, majd vasárnap este a város keleti kijáratáig  hátráltak. Hétfőn szóvivőjük útján tudatták, vasárnap éjjel "önként  vonultak ki" N'Djamenából, hogy lehetőséget adjanak a civileknek a város elhagyására.

Menekültáradat

Máris több ezren keltek útra a fővárosból a N'Djamena  szomszédságában húzódó kameruni határ irányába - közölte az ENSZ  Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kameruni illetékesekre hivatkozva.  Kamerun vasárnap megnyitotta a Chari folyón átívelő, a csádi  fővárost a kameruni Kousserivel összekötő hidat.

Csád Szudánt vádolja a mostani konfliktus kirobbantásával.  Utoljára évekkel ezelőtt voltak ilyen súlyos összecsapások a  közép-afrikai országban.

ENSZ BT

New Yorkban vasárnap este összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa,  de egyelőre nem született megállapodás semmilyen dokumentumról. A  testület hétfőn ismét megvitatja a csádi helyzetet - jelentette be  Ricardo Alberto Arias panamai ENSZ-nagykövet, a BT soros elnöke.

Jean-Maurice Ripert francia ENSZ-nagykövet közölte: azt szeretnék, hogy "a Biztonsági Tanács haladéktalanul ítélje el az  agressziót (...) és adjon meg minden szükséges segítséget Csádnak, hogy véget vethessen az államcsínykísérletnek".

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.