Hiller István: Megállni őrültség

A reformok folytatását és az azok melletti határozottabb kiállást hangsúlyozták az MSZP Társulás a Szociáldemokrata Értékekért platformja szombati tanácskozásán.

- Megállni őrültség, visszafordulni bukás, folytatni, továbbvinni: a siker esélye - ezt mondta beszédében Hiller István, az MSZP alelnöke, a platform társelnöke, oktatási és kulturális miniszter. A szocialista politikus szerint meggondoltan, a helyes irányt megtalálva kell tovább haladni.

Vitányi Iván országgyűlési képviselő, a platform vezetője ugyancsak a reformok fontosságát hangsúlyozva azt mondta: - Ahhoz, hogy előre menjünk, a társadalom támogatására van szükség. A pártnak is meg kell találnia az arcát, és el kell magyaráznia a társadalomnak, miért kellenek a reformok.

A tanácskozáson felszólaló Horn Miklós, a szociáldemokrata platform alelnöke szerint vissza kell szerezni a párt, a kormány és a miniszterelnök elvesztett hitelét, ehhez pedig határozottabban ki kell állni az eddigi politika mellett, és éreztetni kell az emberekkel, hogy a kormány tud élni a pénzügyi stabilitás adta lehetőségekkel. Hozzátette: amit eddig a kormány csinált, az szükséges és vállalható volt. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.