Náci, nyilas ocsmányságokkal gyalázták meg a kaposvári zsidó temetőt

Tiltott jelképeket festettek huszonnégy sírra ismeretlen tettesek a kaposvári zsidó temetőben - közölte vasárnap a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.


A helyi zsidó hitközség elnöke vasárnap tett feljelentést a rendőrségen - mondta Bíró Gábor. A helyszínelés megtörtént, ismeretlen tettes ellen eljárást indítanak - tette hozzá.

Róna László, a hitközség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a sírokra egyebek mellett horogkeresztet, nyilaskeresztet festettek, továbbá áthúzott Dávid-csillagot, valamint "A hazánk nem eladó!" feliratot. Ez utóbbit két hete már a temető udvarán álló emlékműre is ráírták, ugyanazzal az ezüstszürke színű festékkel, mint amit most is használtak - tette hozzá.

Róna László szégyenletesnek nevezte, hogy az utóbbi időben több somogyi temetőben, így a nagybajomi szovjet katonai temetőben és a kaposvári, velük szomszédos katolikus temetőben is megrongáltak sírokat.

A hitközség elnöke szerint a tettesek vélhetően a temető hátsó falánál, egy mellékutcából  jutottak be. Azt, hogy pontosan mikor, nem tudják, pénteken a sírok még érintetlenek voltak - mondta.    Múlt év májusában már festettek tiltott önkényuralmi jelképeket és antiszemita jelszavakat a kaposvári zsidó temető falára.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.