A csádi lázadók behatoltak a fővárosba

Az Idriss Deby Itno elnök hatalmának megdöntéséért harcoló csádi lázadók szombaton behatoltak a fővárosba, és megkezdték elfoglalását, bár a kormány azt állítja, hogy a hadsereg továbbra is ellenőrzése alatt tartja N'Djamenát.

"Most vesszük be a fővárost" - mondta Aderamane Koullamalah, az lázadók egyesített parancsnokságának szóvivője a Radio France International (RFI) rádióadónak a csádi fővárosból. Az Alwihda csádi ellenzéki honlap eközben már arról számolt be, hogy a főváros a lázadók kezére került.

A csádi kormány egyik államminisztere, Mahamat Ali Abdallah Nassour azonban cáfolta, hogy N'Djamena elesett volna. "A fővárost a csádi védelmi és biztonsági erők ellenőrzik" - jelentette ki az RFI-nek, és hozzátette: a kormányerők éppen kiűzik a lázadók egységeit. A miniszter azt mondta, hogy a csádi államfői hivatalból nyilatkozik, és a hadműveleteket a tábornok-elnök irányítja.

Korábban egy katonai forrás azt állította, hogy a lázadó erők három órán át tartó tűzharcban hatalmukba kerítették az egész fővárost, de Deby államfő továbbra is az elnöki palotában tartózkodik. Az osztrák hírügynökség arról számolt be, hogy a lázadók megrohanták és kifosztották a n'djamenai parlament épületét.

Az Afrikai Unió közölte: nem fogja elismerni a csádi lázadókat, ha azok hatalomra jutnak N'Djamenában. Ha a lázadás sikerrel jár, akkor az AU kizárja tagjai közül Csádot "mindaddig, amíg nem normalizálódik a helyzet, és helyre nem áll a demokratikus intézmények működése" - szögezte le Jakaya Kikwete, a pánafrikai szervezet új elnöke az etióp fővárosban tartott sajtóértekezletén.

Az addisz-abebai csúcsértekezletnek zárónapján az AU Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőt és Denis Sassou Nguessót, a Kongói Köztársaság elnökét bízta meg azzal, hogy közvetítsen a csádi válság rendezésében. Az AU vezetői a 10. csúcsértekezletet lezáró közleményükben élesen elítélték a csádi lázadóknak a kormányhadsereg elleni támadását. Követelték, hogy a szemben álló felek azonnal vessenek véget a harcoknak, a vérontásnak, és kezdjenek "konstruktív párbeszédet".

Az ENSZ úgy döntött, hogy kivonja összes munkatársát a közép-afrikai országból. Az átmeneti jellegű visszarendelést William Spindler, az ENSZ menekültügyi főbiztosának szóvivője jelentette be Genfben. A világszervezet alkalmazottai közül 51 főt már korábban áttelepítettek N'Djamenából a kameruni fővárosba, Yaoundéba. A csádi fővárosban legföljebb tucatnyian lehetnek még.

Néhány órával később a francia vezérkar bejelentette, hogy a nyugati országok, köztük Franciaország és az Egyesült Államok, szombat délután megkezdi állampolgárai kimenekítését Csádból.

Az Európai Unió a közeli napokban akarta Csádba és a Közép-Afrikai Köztársaságba indítani 3700 fős békefenntartó erejét, hogy megvédjék a szudáni Dárfúrból a harcok elől oda menekült százezreket. Pénteken azonban az EU-vállalkozás egyik szóvivője közölte: a csapatok helyszínre vezénylését az egyre bizonytalanabb helyzet miatt egyelőre elhalasztották.

(MTI)

Csádi felkelõk parádéznak. Az olajra is mennek
Csádi felkelõk parádéznak. Az olajra is mennek
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.