Konfliktuskerülő afrikai csúcs

Kenyába érkezett Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken, hogy lendületet adjon elődje, Kofi Annan erőfeszítéseinek, aki a kenyai elnök és ellenzéke között közvetít a december végi elnökválasztás után kitört, már több mint egy hónapja tartó, majd ezer életet követelő zavargások csillapításában.

A világszervezet főtitkára találkozott Mwai Kibaki elnök tárgyalódelegációjával és Raila Odinga ellenzéki vezetővel is. - A legfontosabb, hogy a véget érjenek a gyilkosságok. Már így is túl sokat ártottak a harcok a Kenyáról kialakult képnek, a gazdaságának, és rengeteg turistát veszített az ország - hangsúlyozta Ban.

A magas rangú látogatás sem csillapította azonban az erőszakot: az ország nyugati részében, a Rift-völgyben tovább folytatódtak az etnikai hátterű gyilkosságok, fosztogatások és gyújtogatások.

Az ENSZ-főtitkár a héten Etiópiában megrendezett afrikai uniós csúcstalálkozóról érkezett Nairobiba. Az AU-csúcs hivatalos témája a kontinens iparosítása, a kenyai helyzetről azonban többen is felszólaltak napirenden kívül, és felhívták a figyelmet a konfliktus mielőbbi rendezésének szükségességére. Több azonban nem történt: a sokak által tehetetlennek tartott testületnek már az is nehézséget okozott, hogy Kenyát ki is képviselje a találkozón. A számtalan tagállam által el nem ismert Kibaki elnököt hívták meg, hozzátéve: ez nem legitimálja hatalmát. Persze a magát az elnökválasztás győztesének tartó Odinga is ott akart lenni hazája képviseletében az AU-csúcson, ám őt szabályosan kitiltották onnan, mondván, azon csak állami vezetők vehetnek részt - írja a BBC.

Hivatalosan nem esett szó a csádi eseményekről az AU-csúcson. Márpedig a lázadó csapatok egyes híradások szerint már 80 kilométerre megközelítették a fővárost, N'Djamenát, és azt követelik, hogy Idriss Deby elnök kezdjen velük tárgyalásokat a hatalom megosztásáról. A csádi hadsereg jelentése szerint a fővárostól 150 kilométerrel északnyugatra csaptak össze a kormánycsapatok a felkelőkkel, így próbálva megállítani előrenyomulásukat. Az egyre bizonytalanabb helyzetre hivatkozva az Európai Unió elhalasztotta békefenntartói e hétre tervezett érkezését az országba. A tervek szerint 3700, többségében francia katona kezdené meg szolgálatát Csád keleti részében. Csütörtökön és pénteken azonban három csapatszállító repülőgép indulását is elhalasztották a főváros környéki összecsapások miatt.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.