Embermeséket a vászonra!
A filmszemle két dokumentumfilmes napja után tegnap külön fórumot szenteltek ennek az európai dokus irányzatnak. Az Új Eldorádó rendezője, Kocsis Tibor és Pálos György producer bemutatta a történetet elmesélő, személyes hangú, akár fikciós vagy animációs elemeket is tartalmazó alkotások egyikét, egy dán-svéd produkciót, amelyet több televíziós csatorna is pénzelt. Elhangzott, nálunk is fel kellene hagyni a pusztán "beszélő fejeket" bemutató, dokumentációs szándékkal készülő filmekkel. - Filmszerűvé kell tenni a dokut, amelynek egyetemes érvényű mondanivalót is kellene hordoznia - hangoztatta Kárpáti György rendező.
A szemle az idén először külön szekcióban mutatja be az erre törekvő "kreatív dokumentumfilmeket" - mindössze hármat. Az egyik Sólyom András rendezőé, aki Angyal István perének írásos dokumentumait szólaltatta meg színészekkel. Muhi Klára kritikus, a dokus zsűri tagja érdeklődésünkre hozzátette: ezenkívül ide tartozik Forgács Péter Von Höfler vagyok (Werther-variáció) című kiváló alkotása, amely a pécsi bőrgyár egykori tulajdonos családjáról szól. A kritikus szerint az idén nem a dokus tematikában, hanem a megformálásban érezhető megújulás, főként a fiataloknál. Így például Szirmai Márton groteszk elemekkel készült A süllyedő falu vagy Pálos Péter-S. Takács András New York-Budapest című filmje esetében.
Ez utóbbiban a két tizenéves alkotó premier plánban csodálkozik rá New Yorkra. Bájosan mesélik kalandjaikat, és még témát is találnak útközben: kint élő magyarokat szólaltatnak meg, és eljátszanak a gondolattal, hogy hol lenne érdemesebb élniük. Tehát újra fölmerül a történelmi kérdés: menni vagy maradni, és erről még Sting véleményét is kikérik. Az irányzathoz járul az "én-filmek" megjelenése, amelyekben az alkotó (a riporter helyét átvevő rendező) is megjelenik a vásznon, sőt befolyásolja az eseményeket. (Ilyenek például Michael Moore munkái.)
Az említett vitában Zsigmond Dezső úgy vélte, a jó dokumentumfilmhez filmrendező kell, nem pedig különböző kategóriák. A kategóriákat viszont szükségesnek tartja Kisfaludy András rendező, mivel nagyon nagy távolság van a klasszikus riport és a fikciós elemeket is alkalmazó mű között, azaz a műfajon belül számos alműfaj azonosítható, és sokszor nem is hozható közös nevezőre - de mindegyik lehet jó. Kisfaludynak a szemle versenyében szereplő A Kalef című alkotása - amely inkább a klasszikus dokumentarizmus jegyében készült - a Kádár-kor hajnalán üldözötté vált Moszkva téri ifjúsági társaság tagjainak szolgáltat "igazságot", és egyben emléket is állít nekik.
