Fogyatkozik Sarkozy népszerűsége

Megkezdte működését lapunk új párizsi tudósítója. Alább közöljük első írását.

Egy hónap alatt nyolc százalékot veszített népszerűségéből Nicolas Sarkozy. A Sofres közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a francia államfő tevékenységével már a lakosság 55 százaléka elégedetlen; Fillon miniszterelnöknél ez az arány 51 százalék. Ilyen, sőt még rosszabb adatokat utoljára, 1996-ban a Chirac-Juppé tandem kapott, az akkori nagy sztrájkok után.

Főleg két ok miatt utasítják el az elnök akcióit: egyrészt nem tartotta be legfontosabb választási ígéretét a vásárlóerő növeléséről, másrészt túlságosan rongyrázónak tartják életmódját és elítélik magánélete kiteregetését. A megkérdezettek több mint kétharmada gondolja úgy, hogy a dolgok roszszul mennek az országban, valamint ugyanennyien jósolnak az elkövetkezendő három hónapra jelentős társadalmi konfliktusokat. A franciák rosszkedvét jelzik a kisebb-nagyobb sztrájkhullámok is. Tegnapelőtt a taxisok tiltakoztak engedélyeik esetleges megsokszorozása miatt, tegnap az Air France dolgozói jelentettek be munkabeszüntetést.

Ezt a kedvezőtlen hangulatot fokozta a Société Générale-botrány is. A történet ma új fordulatot vett: nyilvánosságra került, hogy egy másik nagy francia pénzintézet, a BNP Paribas előkészületeket tesz bajba került vetélytársának megvásárlására (ezt egyébként kilenc évvel ezelőtt már megpróbálta - sikertelenül). Sarkozy korábban maga is kijelentette, nem hagyják hogy egy ilyen fontos nemzeti intézményre külföldi "hiénák" csapjanak le. A nyomozás közben tovább folyik az előzetes letartóztatásban lévő bróker ellen; ezt segíti, hogy megtalálták Jérome Kerviel laptopját, benne feltehetően érdekes adatokkal.

A francia gazdasági helyzet sokszínűségét jelzi, hogy a napokban részlegesen nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly tovább csökkent a regisztrált munkanélküliek száma. A Francia Statisztikai Hivatal adatai szerint 2007-ben csaknem 10 százalékkal, azaz 200 ezer fővel kevesebben kerestek állást az előző évhez képest.

Carla Bruninál semmit nem vesztett az elnök
Carla Bruninál semmit nem vesztett az elnök
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.