Jó tanárok nélkül hiába minden
Az elmúlt ötven évben a világ legtöbb országában kísérleteztek mindenféle módszerrel: az osztálylétszámok csökkentésével, az oktatási kiadások emelésével, az iskolák függetlenségének növelésével. Az iskolarendszerek teljesítményében mindez nem hozott jelentős változást - derül a McKinsey tanácsadó jelentéséből, amely 25 ország oktatási gyakorlatát vizsgálta meg.
Az Amerikai Egyesült Államokban például az utóbbi negyedszázadban reálértéken 73 százalékkal nőtt az az összeg, amelyet a költségvetésből egy-egy diákra költenek, az osztálylétszámok pedig ötödével csökkentek. A tanulók teljesítménye ez idő alatt jottányit sem javult. Angliában a háborút követő fél évszázad a reformok jegyében telt el: megváltoztatták az iskolák finanszírozását, vezetését, a tanterveket, de mérhető javulást egyik sem hozott. Gyakorlatilag mindenütt megpróbálkoztak az osztálylétszámok csökkentésével, ez sem járt értékelhető eredménnyel. A szingapúri diákok kiválóan teljesítenek a különböző nemzetközi felmérésekben, miközben az állami kiadások oktatásra fordított aránya a fejlett országok között ott az egyik legalacsonyabb, és Finnország oktatási kiadásai is elmaradnak az OECD-átlagtól.
Mi akkor a titok, miért áll Finnország rendszeresen az élen, mitől olyan jók a szingapúri tanulók, és hogyan sikerült az amerikai Bostonban hat év alatt háromszorosára - 74 százalékra - növelni azoknak a diákoknak a számát, akik matematikából megfelelnek a követelményeknek. Első közelítésben a tanárok a kulcsszereplők. Egy Tennessee államban folytatott vizsgálat például kimutatta, hogy ha két átlagos nyolcéves gyerek eltérő képességű tanárhoz kerül, akkor - három év múlva - teljesítményük ötven százalékponttal is különbözhet egymástól. Dallas városában pontosan ugyanerre az eredményre jutottak: a nagy hatású tanárok 49 százalékkal jobb teljesítményt hoztak ki tanítványaikból, mint az "ala-csony hatásfokú" pedagógusok.
Az első lecke tehát: hogyan lehet olyan feltételrendszert teremteni, amely az alkalmasakat vonzza és helyezi a pályára. Dél-Koreában a középiskolások felső öt százaléka kerül a tanárképzésbe, Finnországban a legjobb tizedből rekrutálódnak a jövő pedagógusai - hozza a példákat, a legjobb gyakorlatokat feltérképező jelentés. A ranglista élén álló iskolarendszerekben alkalmassági vizsgálatokkal is korlátozzák a tanárképzésbe való bekerülés lehetőségét. Finnországban például a többkörös felvételi rendszerben először a tárgyi tudást mérik fel, majd - a szűrőn átjutottaknál - a pályára való alkalmasságot.
A legrosszabb az, ha nem szabályozzák a bekerülők számát, mert ez szinte kivétel nélkül túlképzéshez vezet, ami rontja a színvonalat és a szakma presztízsét - hangsúlyozta a jelentést bemutató Mona Mourshed. Kertesi Gábor az MTA főmunkatársa, az oktatási kerekasztal tagja erre "ráerősített" a magyar tapasztalatok ismertetésénél. Nálunk nem éppen a legjobban tanuló középiskolások jelentkeznek a tanári pályára, és szinte mindegyiküknek sikerül bekerülnie valahová. Évente nagyjából 11 ezren végeznek pedagógusként - 35 nagyon különböző színvonalú képző intézményben -, jóllehet alig 2500-3000 új tanárra van szükség egy-egy évben. Ráadásul a friss diplomások közül a gyengébb képességűek maradnak a tanári pályán.
A pedagógusi pálya ott vonzó, ahol a kezdő fizetések közelítik vagy meghaladják az egy főre jutó hazai összterméket, mint Németországban Dél-Koreában, Hollandiában vagy Hongkongban. Magyarországon viszont - miközben a pedagógusok relatív életkeresete nagyjából megfelel a nemzetközi szintnek - a kezdő fizetés negyedével alacsonyabb, mint az OECD-országokban mért átlag. Kertesi - az oktatási kerekasztal ajánlásaként - ennyivel tartaná szükségesnek megemelni a kezdő kereseteket. A hatás Hollandia példáján mérhető, ahol 1990-1997 között, hét év alatt 36 százalékkal emelték a pályakezdő oktatók bérét, és ma a holland oktatási szisztémát a világ legjobbjai között tartják számon. Angliában tízszázaléknyi emelés elég volt ahhoz, hogy a tanárszakokra jelentkezők száma harmadával megnövekedjen. A pénz - a McKinsey-jelentés alapján - megspórolható a későbbi fizetésemeléseken, vagy az osztálylétszámok növelésén, miként ezt Szingapúrban tették, ahol így kevesebb tanár többet kereshetett.
A diploma jó néhány országban kevés ahhoz, hogy valaki a katedrára álljon. Miként egy bostoni tanfelügyelő megfogalmazta, egy frissen végzett orvost sem engednek oda nyomban a műtőasztalhoz, hogy operáljon. Így náluk éppen az orvosképzés mintájára vezették be a tanárok számára is a rezidensi szisztémát.
Az élen járó országokban - hivatkozott a tapasztalatokra Mona Mourshed - az oktatási rendszer képes ellensúlyozni a családi háttérből fakadó hátrányokat. "A kiváló teljesítményhez minden gyerek sikere szükséges" - összegzi a jelentés. Talán ez az, amitől mi a legmesszebb vagyunk.
Magyarországon minden ötödik gyerek úgy kerül ki az iskolából, hogy nem sajátítja el azokat a készségeket, amelyekkel tartósan a munkaerőpiacon maradhat. Ezt az oktatáskutatók elsősorban a szegregációnak tudják be, az elkülönülés ugyanis rendszerint gyenge minőségű oktatással jár együtt. Márpedig a kutatók szerint nálunk működik a világ egyik legszegregáltabb iskolarendszere.
