Attak a burzsoázia indiszkrét bálja ellen

Senki ne lepődjön meg, ha szombat este az Andrássy úton - a nercbundásokkal szemközt - pénzoltár előtt fohászkodó aktivistákat és talicskán tolt "halottakat" lát. A hagyományos Operabált, a "burzsoázia önünneplését" ugyanis az idén is megpróbálják elrontani a szegénység ellen tüntető mozgalmárok.

Immár harmadik alkalommal rendezi meg ellenoperabálját az ATTAC Magyarország Egyesület (több kisebb formációval együttműködésben) Budapesten, az Operaházzal szemben, szombaton este. Miközben a hagyományos Operabálon tavaszi virágok, pillangók, madárkák, tündérek, jégszobrok között mulat az úri közönség, addig az Andrássy út túloldalán a Balettintézet előtti teret hajléktalanok, munkanélküliek, "haldoklók" veszik birtokukba.

- Nem az Operabál résztvevőivel van bajunk. Mi a profit őrült hajszolása ellen tüntetünk - sietett eloszlatni a félreértéseket Benyik Mátyás, az ATTAC hazai elnöke. A rendszerkritika a valódi üzenet, az Operabál csak az apropó, tette hozzá, "a kapitalizmus rút arcát" szeretnék ugyanis megmutatni: felhívni a figyelmet a jövedelmi különbségek növekedésére, a nincstelenek egyre gyarapodó tömegére, a lakatlan házakra, laktanyákra, amelyekbe beköltözhetnének - ha hagynák.

Kérdésünkre Benyik Mátyás elismerte, hogy ezzel az erővel akár egy bankszékház előtt is demonstrálhatnának, de az valószínűleg "nem szólna akkorát", mint a köztudatba jobban belevésődött Operabálhoz időzített akció.

Az ételosztással egybekötött demonstrációt aktuálpolitikai körítéssel tálalják, folytatva a társadalombiztosítás magánosítása elleni kampányukat. A tb-mentőkként ismert aktivista csoport talicskán tolja majd a "halottakat", így tiltakozva az egészségügyi reform ellen; a képet pénzoltár előtt fohászkodó aktivisták, zsonglőrök, mutatványosok, valamint egy Claydermann-paródia színesíti majd (az Operabál idei díszvendége ugyanis a "romantika hercege", ahogy Richard Claydermann zongoristát az Operaház honlapján nevezik).

Az akciók részben a Dolgozói Akció Centrum (DAC) számlájára írhatók, amely csoport az Operabált a hazai burzsoázia önünneplésének tartja, s szerintük van is okuk ünneplésre, hisz a legutóbbi Operabál óta - bár a gazdaság stagnál - a multinacionális cégek profitja tovább szárnyalt, a leggazdagabb magyarok vagyona tetemesen gyarapodott. A korrupciós botrányokból tudjuk, hogy a politikusok és persze az őket kiszolgáló médiaelit is jó évet zárt - olvasható közleményükben.

Benyik Mátyás szerint nem zárható ki, hogy mások is rászerveznek az akciójukra (és nem a "bundafestegető" állatvédőkre gondolt), de a nem odaillő szimbólumokból, személyekből - tehát például az árpádsávos lobogókból és tartóikból -, mint mondta, nem kérnek.

Az ATTAK tüntetése az Operabál  ellen 2006-ban
Az ATTAK tüntetése az Operabál ellen 2006-ban
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.