Lehangoló képet festenek a magyar lakosság fogainak állapotáról a forgalomban lévő statisztikai adatok. Egy néhány éve készült felmérés tanúsága szerint a 12 éves korosztály képviselőinek átlagosan 4 szuvas vagy tömött foga, illetve foghiánya van. Összehasonlításképpen a fejlettebb országokban, ahol a fogápolásnak kultúrája van, ez a szám nem éri el az 1-et. A kor előrehaladtával a világon mindenütt nő a beteg, kezelt vagy elvesztett fogak átlagszáma, ám nem olyan mértékben, mint Magyarországon. Nálunk a 35-40 év közötti korosztályban a szuvas, tömött vagy hiányzó fogak száma átlagosan 15, a 65 év felettiek körében pedig minden negyedik honfitársunk fogatlan.

A mizériát fokozza, hogy Magyarországon az egészségügyi büdzsének csak mintegy 3 százaléka jut a fogászati ellátás támogatására, ami lakosonként évi 4 dollárnak felel meg. Az EU országokban a lakosság fogászati beavatkozásainak támogatására évente átlagosan 100 dollárt költenek.

Mindezt tetézi, hogy a fogápolás Magyarországon közismerten csak kevesek számára tartozik a fontosnak ítélt napi tevékenységek közé. Itthon évente fejenként 2,5 tubus fogkrémet használunk el, illetve nem egészen 1 fogkefét. Könnyen kiszámíthatjuk, hogy ma Magyarországon emberek százezrei (ha nem milliói!) egyáltalán nem foglalkoznak fogaik napi tisztításával.

Mi látszik mindebből a fogorvosi rendelőben? Mit lát a szakember, ha – képletesen – belenéz a magyar szájba?

Dr. Tausz Tamás szájszebész főorvos fogszakorvos, implantológus (59) szerint a fogorvosi rendelőben tapasztaltak alapján nem állítható, hogy a rendszerváltásra ráment volna a fogunk. Elismeri, hogy vannak, mint korábban is voltak nagy számban emberek, akik tíz-tizenöt évet is leélnek úgy, hogy akár csak a közelébe mennének a fogászati rendelőknek, és csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már nagy a baj.

Igényesebb páciensek

Számos oka lehet annak, hogy valaki elhanyagolja a fogazatát: ezt látja a környezetében, nemtörődöm, vagy nem engedheti meg magának anyagilag a szükséges, bonyolultabb fogászati beavatkozásokat. A főorvos szerint ugyanakkor egyre többen vannak, akik több-kevesebb rendszerességgel akkor is felkeresik fogorvosukat, ha nincs semmilyen panaszuk, és számottevő azoknak az aránya is, akik ráeszméltek korábbi nemtörődömségükre, és megpróbálják rendbehozni fogazatukat. Végül, mind nagyobb számban vannak az egészségtudatosan elő igényes emberek, akik számára a szájhigiéne elsőrendű fontosságú, és akik a fogászatban is a legjobbat, a legmegbízhatóbbat és a legkorszerűbbet keresik. Ők azok, akik ha úgy adódik, és fogpótlásra szorulnak, a hagyományos megoldások helyett az implantátum mellett döntenek.

Implantátumokat ma már igen sok esetben, sokféle probléma megoldására használnak: akkor, ha valakinek egy-két elvesztett fogát kell pótolni, például egy baleset után; olyankor, ha néhány hiányt kell áthidalni, végül, ha nagyon sok, vagy az összes fogat kell pótolni. Az implantáció egyik legnagyobb előnye az, hogy az ép fogakat érintetlenül lehet hagyni, tehát ahhoz, hogy egy vagy több hiányt pótolni lehessen, nem kell egészséges fogak szövetét feláldozni, talán kicsit tönkretenni.

Ma már egyre többen vannak, akik a kivehető protézis helyett implantátumokra épített műfogsor mellett döntenek. Ilyenkor természetesen nem egy-két, hanem jóval több, fogsoronként akár 5-6 implantátum beültetésére van szükség, de a felkészült szakorvosok általában ezt is egy műtéttel képesek elvégezni.

Miközben a fogászati beavatkozásokkal foglalkozó nemzetközi sajtóközlemények  arról írnak, hogy a fémből készült fogprotézisekből – a nyál, illetve a szájban kialakuló elektrolízis hatására – a szervezetet megterhelő, esetenként különböző belgyógyászati és/vagy pszichológiai betegségeket okozó anyagok oldódhatnak ki, Dr. Tausz határozottan állítja, hogy ilyen veszély csak nagyon ritkán áll fenn. Elismeri, hogy a régebben, a hatvanas-hetvenes években használt, úgynevezett rozsdamentes acélból, valójában acél- , nikkel-, krómötvözetekből készült fogpótlások esetében előfordult a protézis anyagának korrodálódása, és annak következtében valóban felszabadulhattak és a szervezetbe kerülhettek káros anyagok, fémionok.

A Magyar Fogorvos c. szaklap online kiadásában olvasható egyik írás szerint a páciensek általában, az orvosok pedig gyakran nem tudják, bár tudniuk kellene, hogy a fogtechnikus milyen fémötvözetet használ egy-egy fogpótlás elkészítésekor, ami kockázatokat jelenthet bizonyos fémekre érzékeny páciensek esetében.  Dr. Tausz leszögezi: a fogorvos és a fogtechnikus együttműködése a bizalomra épül, s ő a maga részéről elképzelhetetlennek tartja, hogy a vele hosszú ideje együtt dolgozó fogtechnikus gyenge minőségű anyagokat használna.

Az utóbbi időben paradigmaváltás történt az implantológiában, ami lehetővé teszi, hogy a legfelkészültebb szájsebész-implantologusok olyan betegeken is segítsenek, akiknek állkapcsában csonthiány van. Ilyenkor – megfelelő állapotfelmérés és előkészítés után – műcsontot vagy saját csontot ültetnek be az állcsontba majd abban helyeznek el implantátumot.

Döntő a szakértelem, a steril környezet

Kérdésünkre, hogy milyen kockázatai vannak az implantációnak, Dr. Tausz elmondta, a legnagyobb rizikó az,

A szakorvos csendben meg is jegyzi: sajnos vannak kollégák, akik kellő felkészültség és tapasztalat nélkül is végeznek implantációs műtéteket. Pedig szemben a fogmegtartó kezelésekkel (tömés gyökértömés), ahol a nem minőségi fogorvosi munka legrosszabb esetben a fog elvesztésével jár, a rossz minőségű vagy nem szakszerűen beültetett implantátum súlyos szövődményeket – csontvelőgyulladást, csontelhalást okozhat, az implantátum elvesztésével járhat.  A rehabilitáció sikere kétséges. Dr. Tausz szerint nagyszámú különböző szájsebészeti műtét sikeres elvégzése nélkül felelőtlenség belevágni az implantológiába, a felvetésünkre viszont, hogy a páciens nem tudhatja, mely fogorvos milyen képzettséggel, gyakorlattal rendelkezik, és ezért ki is van szolgáltatva, /mint az élet más területén is/ az válaszolja: a fogorvos megválasztása előtt is körültekintő tájékozódásra van szükség. Sokkal eredményesebb és biztosabb, ha ismeretségi körünkben, a jó tapasztalatokkal rendelkezők körében tudakozódunk, mint az interneten – véli.

A szakember elismeri, hogy az implantáció külföldön és itthon is a legdrágább fogászati beavatkozások közé tartozik, és a társadalombiztosítás sehol sem támogatja. Ezért csak egy viszonylag szűk réteg számára hozzáférhető, ám az életszínvonal és az életminőség emelkedésével a fejlett országokban mindenütt nő azoknak az aránya, akik megengedhetik maguknak, és, ha tehetik, inkább az implantátumot választják a hagyományos, kivehető vagy rögzített fogpótlások helyett.

Ellenjavallt súlyos cukorbetegeknek

Dr. Tausz felhívja a figyelmet, hogy vannak az implantációnak kontraindikációi. Ilyenek a cukorbetegség, illetve általában a vérképzőszervi megbetegedések, valamint a nem megfelelő anatómiai viszonyok. Ezek súlyosságától függ, hogy elvégezhető-e a beavatkozás. A fogorvos a műtét előtt minden esetben tájékozódik a páciens általános egészségi állapotáról, és kifejezetten rákérdez az említett kockázatokra, mindazonáltal a beavatkozásnak nem előfeltétele az általános állapotfelmérés, vagy például egy laborvizsgálat.

Ha valakinek már egy jól becsontosodott implantátuma van, és így lesz például súlyos cukorbeteg, a szakember szerint általában nem kell tartania a beültetett fog elvesztésétől, illetőleg ennek esélye ilyen esetben ugyanakkora, mint egy saját fog elvesztéséé az adott betegség következtében.

A kockázatok közé sorolja Dr. Tausz a nem minőségi implantátumokat is. A Magyarországon ma használt implantátumok között megtalálhatók a világ élvonalába tartozó, 3 hét alatt becsontosodó legkorszerűbb fajták – ezek a drágábbak -, a középkategóriás fajták és a gyengébb minőségűek egyaránt. Nagyon olcsó példányok is vannak. Fontos még, hogy az élvonalbeli implantátumokhoz a gyártó a termék legfontosabb adatait tartalmazó  tanúsítványt is ad. A jó orvos által behelyezett, első osztályú implantátum, megfelelő szájhigiéne mellett egy életre szól.