Jogsértő eljárás 2006. október 23-án

Ötszázezer forint kifizetésére kötelezte a rendőrséget a Fővárosi Bíróság egy 2006. október 23-án a fővárosban bántalmazott férfi ügyében - írta a szerdai Magyar Nemzet és a Népszava.


A férfi azért perelte be a rendőrséget, mert két napig őrizetben tartották, állítása szerint tonfával ütötték a fejét, s  amikor a földön feküdt, meg is rugdosták. Bár a felperes állításait több pontban sem látta megalapozottnak a bíróság, mivel azokat nem tudta bizonyítani, az ítélet indoklása szerint a rendőrök eljárása több szempontból is sértette a férfi alapvető emberi jogait - közölte a Népszava.    

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében nagyrészt helyet adott a felperes keresetének, s az eredeti követelés felét ítélte meg: a Rebisz jogutódját, a Készenléti Rendőrséget 150 ezer, a Budapesti Rendőr-főkapitányságot 350 ezer forintos kártérítésre, továbbá magánlevélben történő bocsánatkérésre és a perköltségek kifizetésére kötelezte.

A bíró emlékeztetett, hogy a Fővárosi Bíróság éppen amiatt szüntette meg a rendőrség által a férfi ellen indított  szabálysértési eljárást, mert azzal, hogy egy be nem jelentett tüntetés helyszínén tartózkodott, nem követett el szabálysértést - írta a Magyar Nemzet.

(MTI)

Könnygázzal oszlatja a rendőrség a tüntetőket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél október 23-án éjjel
Könnygázzal oszlatja a rendőrség a tüntetőket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél október 23-án éjjel
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.