Gitt FC

"A gittegylet gúnyos kifejezés olyan jelentéktelen társaságra, amelynek hatóköre (és gyakran látóköre) nem terjed túl tagjainak érdeklődésén."

Egy hét is eltelt már azóta, hogy legújabb kori, szövetségikapitány-ügyi kabarétréfánk (persze, persze: drámánk, tragikomédiánk stb.) végén, slusszpoénként minden úgy maradt a régiben, hogy igazából mégsem, mert majd..., mindenesetre azóta is hiába figyelem a híreket lelkesen, nem akadtam olyan bejelentésre, amely MLSZ-potentát efféle közlését tartalmazta volna: "Tisztelettel tudatom, hogy a Monty Python-epizódokat idéző, a (sport)közvélemény széles undorát kiváltó kapitányjelölés nyomán ezúton lemondok."

Nem, nem, mert annál azért fontosabb a szék, ugye; meg az ülésen kínált pite, továbbá, hogy eközben izgalmas vágókép legyek hős jellegű, "mi értetek teszünk mindent"-ábrázattal, amilyennel anno dicső vezetőink tekintettek le ránk föntről, május elsején. Sőt, egyenesen az van most, hogy illetékes nem is érti a kérdést: miért támadják, miért beszélnek róla úgy, akárha Darth Vader lenne? "Aki dolgozik, azt támadják" - összegzett a viharban egyikük (legyen, mondjuk, az elnök), s szavaiból, illetőleg nonverbális jegyeinek koktéljából kitetszett, hogy valóban föl nem fogja, miért minősítik jó hónapos ámokfutását olyasfajta jelzőkkel, mint: bohózat.

De ha nem, hát nem.

Ha küldetés van, akkor küldetés van.

Hanem azon azért tűnődjünk el csöppet, milyen is az a kompánia/elnökség, amelyben ilyesmit vezényszóra, egy darab kritikai hangvétel nélkül meg lehet csinálni (a társaság tagja még az agyonalázott, de e jelzőt - saját helyzetére vonatkoztatva - még csak nem is értő Várhidi kapitány). Válaszképpen tessenek csak a nyitómondatot nézni (forrás: Wikipédia), különös tekintettel a hatókör és a látókör fogalmára. Igen, megérkeztünk. Hazánk valaha volt legnépszerűbb sportágának elitje úgy viselkedik, mint a sarokba állított óvodás: majd az óvó néni megmondja, az óvó néni biztosan tudja, pszt. Ezen elit a romokban heverő "iparág" fejeként legföljebb abban nyilvánul meg, hogy a vonatkozó értekezleten megeszi a pitét (ez tényleg újítás!), a szendvicset, s a retardáltság attitűdjét sugározva bólogat egy olyan főfőember ámokfutásához, akinek műsora akár kezdő pszichológusok érdeklődését is fölkelthetné. (E tárgyban lásd az nb1.hu tizenkilenc perces összeállítását, amelyben a kapitányügy mechanizmusát magyarázta; nagy szavak, futballfejlesztés, aztán kínosan öszszeugró, értelmetlen, félbehagyott mondatokból táplálkozó monológ.)

Látó- és hatókörileg tehát a legfőbb grémium maximum a szék mögötti tálcán lévő szendvics- és üdítőkínálat föltérképezéséig terjed, amivel amúgy nem lenne probléma, ha a magyar futball sorra aratná a sikereket, készítené a jobbnál jobb projekteket, s ha akár egyetlen programot (mondjuk: hároméves munkafázis egy darab kapitánnyal) is sikerülne végigcsinálnia. Kvázi: ha lenne mire zabálni.

De nem.

Ez az egész gittegylet úgy sugallja magáról a tökéletesség képét, hogy közben egyetlen tagja sincs - a nemzetközi színtéren rendre körberöhögött Debrecen profi tulajdonosától az amatőrök bármelyik küldöttéig -, akinek nevéhez bármilyen komoly, időtálló produkció volna köthető. Ám hogy teljesen nyugodtak legyünk: ezeket a piteevőket küldik - választják - a sportág illetékes alszervezetei, azok, amelyek tele vannak az "én még láttam a Puskás Öcsit játszani" típusú Béla és Jancsi bácsival, valamint a miliő évek, évtizedek óta változatlan stílusjegyeit asszimilálódás folytán magában hordozó, szűk látókörű hivatalnokkal.

Itt tartunk most.

Reméljük viszont, hogy legalább az almás pite puha, friss.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.