Meghalt a műtőasztalról lecsúszott beteg

Vizsgálatot indított a rendőrség egy a kazincbarcikai kórházban történt haláleset kapcsán. Szabados Olivér, a borsodi város rendőrkapitányságának bűnügyi osztályvezetője érdeklődésünkre azt közölte: egy 79 éves asszony a műtéti előkészítés során lecsúszott a műtőasztalról, majd nem sokkal ezután meghalt. Az ügyet az intézmény bejelentette a kapitányságon.

Trencsényi Erzsébet, a kórház igazgatója elmondta: az idős asszonyt combnyaktöréssel szállították az intézménybe, ahol ezt követően a sebészeti osztályon megkezdték a műtéti előkészítést. A beteget a dolgozók nem hagyták magára, gyakorlatilag a teljes ügyeletes műtőscsoport körülötte volt. Éppen a műtéti pozícióba próbálták beigazítani, amikor a 79 éves sajószentpéteri asszony - akinek korábban már többször volt agyvérzése - lecsúszott az asztalról. Az igazgató szerint elképzelhető, hogy ismét szélütés érte. A beteg a baleset után körülbelül egy órával, az intenzív osztályon halt meg. A haláleset okát a vizsgálatok derítik ki.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.