Száll a por, mi meg belefulladunk

Nagytétényben 23, Újpalotán 18 olyan nap volt az idén, amikor az egészségromboló szálló por menynyisége meghaladta a határértéket - noha egész évben 35 ilyen nap lehetne, és mi még csak január 30-át írunk. A Levegő Munkacsoport tegnap a Heim Pál Gyermekkórház előtt követelt intézkedéseket.

A nagytétényi mérőállomáson az idén 23 nap telt el úgy, hogy a szálló por, azaz a tíz mikrogrammnál kisebb részecskék mennyisége meghaladta az egészségügyi határértéket. Nem is kicsit: volt, hogy a megengedett adag több mint duplája kavargott a levegőben, azaz (napi átlagban) 50 mikrogramm/köbméter helyett 107 mikrogramm/köbméter. De nem csak Tétényben poros a levegő. Az újpalotai mérőponton például 18, a Kosztolányi Dezső téren 15, az Erzsébet téren 12 határérték feletti nap volt. Mint ismeretes, az uniós regula szerint egy év alatt maximum 35 olyan nap lehet, amikor a 10 mikrogrammnál kisebb részecskék koncentrációja meghaladhatja a határértéket a mérőállomásokon - pedig még a januárnak sincs vége. A számok a hozzáértőket amúgy aligha lepik meg, hogy mást ne mondjunk, a Honvéd pályánál (Dózsa György út) 2006-ban 163 napon lépte túl az 50 mikrogramm/ köbméteres kvótát a porkoncentráció.

A szálló por - szaknyelven a PM 10 és a PM 2,5 - rendkívül veszélyes: csak száll, szálldogál, vagyis gyakorlatilag mindenhová eljut a városban, és olyan anyagokat hordozhat, amelyek igen károsak az egészségre. Elsősorban a szív- és érrendszeri, valamint természetesen a légúti megbetegedésekben játszik szerepet: szívinfarktus, agyérgörcs, trombózis, tüdőrák, asztma, allergia. Emellett legyengíti a tüdőt védő immunrendszert, vagyis hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben kapjunk el mindenféle nyavalyát, mint normális körülmények között. A Levegő Munkacsoport - egy EU-kutatás eredményeire hivatkozva - állítja, hogy a szálló por miatt a budapestiek akár három évet is veszíthetnek az életükből. Az igazságügyi környezetvédelmi szakértő erre azt szokta mondani, a helyzet valóban rossz, de túl fiatal a mérőrendszerünk ahhoz, hogy ilyen súlyos következtetésekre jussunk az adatok alapján. A munkacsoportnak viszont vannak más számai is: a fővárosban húsz év alatt megtízszereződött az asztmások száma, a tüdőrákosoké pedig a háromszorosára nőtt.

A Fővárosi Önkormányzat elismeri a Levegő Munkacsoport környezetpolitikai érdemeit, de nem fogadja el, hogy a szervezet céljai elérése érdekében tudományosan megalapozatlan, hangulatkeltő nyilatkozatokat tesz - olvasható a városháza közleményében. Súlyos felelőtlenség olyan mérési adatokkal félelmet kelteni Budapest lakosságában, amelyeket a Greenpeace nem a jogszabályoknak megfelelő eszközökkel és módszerrel rögzített - írják. A Levegő Munkacsoport évek óta riogatja azzal a fővárosiakat, hogy a vidéki lakosságnál három évvel rövidebb ideig élnek a levegő szennyezettsége miatt. A Fővárosi Önkormányzat elvárja, hogy a civil szervezet végre világossá tegye, milyen tudományos alapokra helyezi kijelentését.
A civil szervezet évek óta követeli a változást a döntéshozóktól, egyelőre hiába. A munkacsoport tegnap is tüntetett, ezúttal a Heim Pál Gyermekkórház előtt: itt, azaz Budapest egyik legszennyezettebb fertályán igyekeznek gyógyítani a légúti megbetegedésben szenvedő gyerekeket, akiket korábban a Svábhegyen kezeltek - indokolták a helyválasztást. A civilek egyebek mellett azt követelik a döntéshozóktól, hogy a PM 10-re is állapítsanak meg szmogriadóértéket - ilyen ugyanis nincs, és hogy ne csak a mennyiséget mérjék, hanem a részecskeszámot is. Nagyon nem mindegy ugyanis - magyarázta a szervezet munkatársa, Lenkei Péter -, hogy egy mikrogrammnyi por hány szemcséből áll: minél többől, annál egészségrombolóbb.

 

A Levegő Munkacsoport tegnap Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest külön is tetemre hívta. Az aktivisták emlékeztettek rá, hogy Hagyó tavaly egy sor levegőjavító intézkedést ígért, de ezekből semmi sem lett. Megígérte például, hogy az összes BKV-buszt felszerelik dízelrészecske-szűrővel - nem szerelték fel, sőt, a közlekedési vállalat megint használt, környezetszennyező buszokat vesz. Hagyó szavát adta, hogy javasolni fogja a Pénzügyminisztériumnak, adókedvezménnyel, illetve adóemeléssel ösztönözzék a dízelautósokat a részecskeszűrők felszerelésére (aki felteteti, adózzon kevesebbet, aki nem, az meg többet), de ennek sincs nyoma. Azt mondta, egyeztet a közlekedési tárcával, hogy az M0-ás északi hídjának megépítése után ne zúduljon kibírhatatlan forgalom Észak-Pestre; a Levegő Munkacsoport nem tud arról, hogy bármilyen lépés történt volna. És még sorolhatnánk. A munkacsoport egyedül a teherautók behajtási díjának emelését méltányolja Hagyó környezetvédelmi munkásságából - bár a szervezet szerint ez sem volt elég a tehergépkocsik mozgásának optimális korlátozásához.

A civilek szerint a budapestiek három évvel tovább élhetnének
A civilek szerint a budapestiek három évvel tovább élhetnének
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.