- Nem annyira Közép-Európáról, mint egy tágabban értelmezett Európáról beszéltem, ahol két eszmerendszer, gondolkodási mód találkozásának, potenciális konfrontációjának vagyunk a tanúi. Az egyik a demokratikus atlanti, európai eszme, a másik az eurázsiai. Utóbbit Oroszország testesíti meg. Ha kívánja, nevezheti ezt Keletnek és Nyugatnak is, amennyiben Keleten Oroszországot érti. Ám akkor úgy tűnik, tömbökről van szó. És én nem gondolom, hogy Ukrajna, Grúzia vagy Fehéroroszország ebben a tekintetben a Keletnek mint tömbnek lenne a része. Sokkal inkább abban látom a különbségeket, ahogyan a köztes térségben kormányok működnek, üzleteket kötnek.

- Lehet még vagy ismét blokkokról beszélni Európában?

- Nincs többé a hagyományos értelemben vett tömbrendszer, amilyen a Varsói Szerződés és a NATO volt. Vannak teljes mértékben az atlanti rendszerbe integrálódott demokratikus országok, és vannak olyan államok, amelyek törekszenek erre. Ezekben az államokban belpolitikai tényezők, kívülről pedig Oroszország igyekszik ezeket visszatartani. Ukrajna, Grúzia, Moldova, Fehéroroszország szerepel e körben. Fehéroroszország esetében erősebbnek látszik a belpolitikai faktor, miközben Moszkvának is komoly szerepe van abban, hogy Minszk elszigetelődjék az európai főáramlattól.

- Oroszország vissza akarja állítani birodalmát?

- Oroszország a befolyási övezetét kívánja újjáépíteni. Nem a szovjet korszakból ismert módon. Ma nincs birodalomépítő ideológia. A régi eszköze sincsenek meg. Viszont mindent megtesz, hogy az energiaszállításokkal, a nemzetiségi-etnikai tényezővel operálva, vagy kihangsúlyozva a civilizációs különbségeket, magához kösse a Nyugathoz húzó államokat. A fő cél: visszaszorítani az amerikai befolyást.

- Oroszország már nem barátja az Egyesült Államoknak?

- Szerintem Oroszország soha nem volt közeli barátja Amerikának, még ha voltak is elnökök, akik azt mondták, hogy sikerült összebarátkozniuk az orosz vezetőkkel. A napi politikát tekintve bizonyos esetekben jó viszonyban lehetünk Oroszországgal. Az alapvető ügyekben, stratégiailag viszont sokkal több a versengés a két fél között. Vezetőink felismerték ezt az elmúlt néhány évben.

- Amikor arról beszél, hogy Oroszország újjáépíti befolyási övezetét, gondol-e olyan (már NATO-tag és EU-tag) államokra is, mint Magyarország, Lengyelország, Szlovákia vagy Bulgária?

- Azt mondanám, hogy vannak országok, amelyek nyitottabbak az ilyen törekvésekre. Ahol hagyományosan jók a kapcsolatok, vagy ahol a politikát uraló körök, vagy azok egy része jó viszonyt tartott fenn az orosz elittel. Első helyen említem Szerbiát, amely Moszkvától várja regionális érdekei védelmét. Bizonyos mértékig Bulgária is ide tartozik, legalábbis a jelenlegi bolgár kormány. Ide sorolnám Szlovákiát és - ugyan ezt nem túloznám el -, de Magyarországot is. Utóbbiaknál az energiakérdés megoldására való törekvést látom fő oknak, valamint az orosz ígéreteket, hogy az egyik országot energiatároló és elosztó központtá teszik.

- Az elmúlt évben érzékeltük: az Egyesült Államokban egyfajta nyomást gyakorolnak a magyar kormányra éppen az energiaügyekkel, Gyurcsány Ferenc moszkvai látogatásaival kapcsolatban. Miért nem az igazi nagy játékosok, mint Németország, vagy Olaszország került szóba. A nagy gázügyleteket ők kötik az oroszokkal.

- Azt hiszem, érezhető aggodalom alakult ki Washingtonban, hogy Magyarország az oroszok belső érdekkörébe kerülhet. Ez pedig hosszú távon árt a magyar érdekeknek és az európai érdekeknek is az energiafüggetlenség viszonylatában, és így automatikusan árt az Egyesült Államoknak is. Az volt az érzésünk, hogy Magyarország túl olcsón adja el magát. Erről beszéltünk a magyar vezetőkkel, akik felismerték, hogy Moszkva milyen stratégiát folytat a térségben.

- De miért nem az igazi nagy játékosoknak szóltak?

- Én azt gondolom, hogy az Egyesült Államoknak nyomatékosabban kellene szólnia nyugat-európai partnereinek is az energiafüggetlenség jelentőségéről. Ám ezeknek a gazdaságoknak az esetében könnyebb különbséget tenni az üzlet és a hosszút távú politikai elkötelezettség között. Oroszország a nyugati energiacégeket bevonja a kitermelésbe, hogy ezen óriásvállalatok révén befolyásolja a kormányok Oroszország-politikáját. Ezek a nagy európai országok ugyanakkor energiaforrásaikat tekintve nem úgy függenek Oroszországtól, mint Magyarország vagy Szlovákia. Náluk nem kell attól tartani, hogy az energiafüggés politikai függéssé alakulhat. Ám egyetértek azzal, hogy a közös energiapolitika követelménye valamennyi "nagy" játékosra is vonatkozzon. Tovább megyek, azt gondolom, hogy nemcsak közös európai energiapolitikára, hanem transzatlanti energiapolitikára van szükség.

Janusz Bugajski